Izgalmas időszak volt a nyár utolsó pár hete, hiszen bölcsödébe indult a szemünk fénye. Túléltük a beszoktatási időszakot, amely talán a koronavírusnak is köszönhetően, nem húzódott el hetekre, hiszen a szülők nem léphetik át az intézmények küszöbét, az elválás is könnyebb, és a gyermekek hamarabb felfedezhetik az óvoda szépségeit.
A mi kisfiunk jól vette az első akadályokat, soha egy könnycseppet nem hullajtott, amikor otthagytam, és vidám mosollyal jött ki az ajtón, amikor mentem érte. Egyrészt fájt a szívem, és az motoszkált bennem, hogy talán nem is hiányzom neki, másrészt pedig boldog voltam, hogy jól érzi magát.
Így eleinte jogosan gondolhattam, hogy erősek vagyunk, minket nem fog heti szinten ledönteni semmilyen nyavalya. Belátom, tévedtem, hiszen ebben a három és fél hónapban többet volt itthon, mint az óvodában.
Az első félév végén mégis úgy gondolom, a legjobb döntést hoztuk akkor, amikor beírattuk, hiszen egy teljesen úgy életszakasz kezdődött el, amely egy egész életre szóló élményt tartogat számára.
