A magyar népi kalendárium karácsony havának nevezi decembert, ami egészen a huszadik század közepéig használatban maradt. Mondták télelő havának és álom havának is. A latin őskalendáriumban a 10. hónap volt.
Ezt a hónapot valha a pihenés, a megbékélés és a jó hangulat jellemezte. Az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, otthon keresték a nyugalmat és helyet adtak az elcsöndesedésnek. Amikor kint a földeken befejeződött amunka, az asszonyok idejük nagy részét szövéssel, fonással töltötték, kivéve az egyházi és népi ünnepeket, vagyis Borbála és Luca napját, valamint karácsonyt, mert akkor tilos volt fonni.
December eleje a készülődés ideje volt. A duhajkodás karácsony utánra maradt. Ilyen volt például a betlehemezés, a regölés, a hejegetés és a magyar nyelvterületen igen elterjedt két névnap, István és János megünneplése.
Jó alkalmak voltak ezek baráti beszélgetésekre, családi együttlétekre, terített asztal melletti szórakozásra. Őseink kis közösségekben ünnepeltek, külsőségeiben szerény, lelkiekben gazdag várakozás volt az övék. Lehetne most is így, még ha muszájból is, keressük a saját csöndünket decemberben.
