Az utóbbi években nem tudok letérni arról a tényről, hogy a töpörtyű lett a „felvágottak” királya. A boltokban már láttam 1000 dináros áron is, s egyszerűen nem tudom hova tenni azt, hogy amit régebben a szomszédok között osztogattak szét, ma már szinte megfizethetetlen. Persze, tudom én, hogy ez nem szalonna, melyet jól fel lehet fújni vízzel, de akkor is...
Karácsony és szilveszter között a malac az úr. Élő súlyáért az idén is 250 dinárt kell fizetni (faluhelyen 200-ért is hozzá lehet jutni), s ezzel nincs nekem semmi bajom, hiszen mennyi legyen a legjobb újévi csemege?! Egy valami azonban felbosszant: ha az ember vesz egy 20 kg-os jószágot, akkor annak a levágása és becsavarása, majd a pékeknél való kisütése pontosan annyiba kerül, mint a hús maga!
Nem tudom, hogy ez régen is így volt-e, de hogy ez nem normális, az szent!
Aztán arra gondoltam, hogy a pékeknek azért kell ennyit dolgozniuk a kiscocákkal, mert lusták lettünk. Régebben nem volt ekkora divatja annak, hogy bérsütésbe adtuk a négylábút, hanem otthon, szépen besózva, sörrel locsolgatva ugyanolyan finomra és ropogósra sütötték a népek a malacot, mint ahogy azt a pékektől elkapjuk. Az idén tehát nekifogok otthon, és megspórolok egy csomó pénzt!
