Végre valamicske hó is esett januárban. Az eddigi félig-meddig tavaszt talán felváltja végre a tél. Ideje lenne. Merthogy a két évszakot, az utóbbi időkre jellemző forró nyarakat és kevésbő forró tavaszt, őszt, telet sehogy se tudja megszokni az ember, sem a természet. Az új hőmérsékleti rekordok egyre több pusztítással járnak. Ember és természet egyre többet szenved. Sokan sokfélét ajánlottak már ez ellen. Az üzenetek azonban nem jutottak el a tömegekhez. Legalábbis úgy tűnik. Különben széleskörű nemzetközi mozgalmak indultak volna a helyzet megváltoztatására. Ehelyett sokan még mindig azon vitatkoznak, hogy hazugság-e, netán kitaláció a klímaváltozást okozó globális fölmelegedés vagy nem. Akadnak, akik érvelnek, sokan csak okoskodnak, kritizálnak, ahelyett, hogy tájékozódnának. Ha nem is a tudományos szaklapokban és irodalomban, legalább a valóságban. Csak ki kellene tenni a hőmérőt a szabadba, majd megnézni, mit is mutat, vagy kinézni az ablakon, kimenni az utcára, s megtapasztalni a júliusi-augusztusi, novemberi-decemberi időjárást. Szerencsére most jó kinézni az ablakon, mert végre azt mutatja a hőmérő és a tájkép, amit kell. Némelyeknek persze ez se jó, mert most havat kell hányni. Még jó, hogy tudják, mi is az.
