Nemrég ettem egy cukormentes fagylaltot, ami gondolkodóba ejtett. Manapság már minden valamimentes, úgy érzem, egy cseppet divatot is csinálnak ebből az emberek. A cukormentes fagylalt édesebb volt, mint a cukorral készített, és valójában a kristálycukor helyett épp úgy tartalmazott édesítőszert, ami köztudott, hogy még édesebb ízt kölcsönöz, mint a sima cukor. A tej laktóz-, a liszt gluténmentes, és még sorolhatnám. Nem mondom, hogy nem fontos odafigyelnünk, mit viszünk be a szervezetünkbe, és mit nem, mert nagyon is az. Felmerül viszont bennem a kérdés: ha minden mindenmentes, akkor valójában mit is fogyasztunk? Az nem kérdés, hogy a szupermarketben vásárolt zöldségek és a gyümölcsök napjainkban már vitaminmentesek, ha ötször annyit fogyasztanánk, mint a dédszüleink, akkor sem biztos, hogy elérnénk a várt hatást. Arról nem beszélve, hogy a hústermékekről sem tudjuk, honnan és milyen úton kerülnek a boltok hűtőszekrényeibe. Nagy valószínűséggel senki sem legeltette szívvel és lélekkel azt a marhát, amit mi félkilós kiszerelésben, vákuummal lezárt dobozban megvásárolunk. Hogy a felmenőink miért voltak egészségesebbek? Mert nem mindenmentes ételeket fogyasztottak, hanem szívük összes szeretetével nevelték az állatot az istállóban és a konyhakerti növényeket a veteményesben.
