Az utóbbi időben egyre több szó esik a klímakatasztrófáról, arról, hogy az emberiség folyamatosan éli fel a tartalékait, és a felelőtlen gazdálkodás bizony végveszélybe sodorja az emberiséget. Szakértők szerint van lehetőség arra, hogy megelőzzük a bajt, de ehhez radikális és összehangolt lépésekre van szükség. Olyan lépésekre, amik fájnak, és sok embernek fájnak, azoknak is, akik élen jártak a bajok előidézésében, de elsősorban azoknak a kisembereknek, akik nap mint nap a túlélésért küzdenek. A nyár még inkább megmutatja, mekkora szükségünk van az egészséges környezetre. A nagy hőség elől az árnyékba menekülünk, az autónkat a fák lombja alá parkoljuk, és testünket, ha csak tehetjük, igyekszünk tiszta vizű folyókban, tavakban, tengerekben felfrissíteni. A víz meglétét is természetesnek vesszük, ha akarjuk, hideg víz folyik a csapokból, ha éppen úgy hozza a szükség, naponta többször is tusolunk, időnként az autót is megmossuk, és a növényeink szomját is a csapból folyó vízzel oltjuk. Hatalmas kincsünk a víz, és ahelyett, hogy észszerűen bánnánk vele, nem igazán törődünk vele, magától értetődőnek tartjuk, hogy mindig volt, van, és a jövőben is a rendelkezésünkre fog állni. Ezzel ellentétben mára nyilvánvalóvá vált, hogy víztartalékaink is végesek, és ha nem vigyázunk, hamarosan hiánycikké válik a víz is, és előbb-utóbb megfizethetetlenné válik, jönnek a vízért való sorban állások, a közelharcok, és mindez persze egy elsivatagosodott miliőben. A sci-fik valósága.
