A múlt héten röppent fel a hír, hogy a lízingelt munkavállalókról szóló törvény javaslata szerint egy cég minden munkását bérbe veheti a foglalkozásra szakosodott ügynökségtől. Tehát megteheti, hogy egyetlen munkást sem alkalmaz, állandó munkaviszonyt nem kell létesítenie egyetlen munkavállalóval sem. Nem kell bajlódnia betegszabadságokkal, évi szabadságokkal, sztrájkokkal, munkaügyi perekkel, szakszervezeti ügyekkel, mert ilyenfajta munkából eredő jogok lízingmunkások estében nem léteznek.
Ha munkásra van szüksége, csak felhívja az ügynökséget, hogy küldjön neki egy embert. Ha azután ez az ember lázadozni kezd a rossz munkafeltételek miatt, a cég megint csak felhívja az ügynökséget, küldjön másik embert.
Ezzel egyidőben az újság arról is írt, hogy bizonytalan a szerbiai nyugdíjrendszer jövője:
egyre több a nyugdíjas, mind több fiatal távozik külföldre, nincs aki dolgozzon, aki megkeresse az idősek számára a nyugdíjat.
Végül is, miért mennek el a fiatalok, vajon csak azért mert kint sokkal nagyobbak a fizetések, mint itthon? Nem. Sok minden más is közrejátszik. Ha egy munkavállaló folyton azt veszi észre, hogy meglopják, hogy aprópénzért kell dolgoznia, megcsorbítják a jogait, folyton keresztbeállítják, hogy itt nincs jővője, neki sem és gyemekének sem, akkor elmegy.
Sebaj, gondolná valaki (odafenn): nincs munkás, nincsenek problémák.
