A korszakváltás időszakát éljük. A haldokló ráció elvű gondolkodásra többé már nem alapozhatja jövőképét, együttes cselekvésre sarkalló civilizációs álmait a nyugati ember. Más utakra kell lépnünk. Valószínűleg a szofisztikával összeérő posztmodern gondolkodás követőinek a filozófiájára épül majd a jövő széles útja. A nietzschei emberfölötti ember, vagy a Dosztojevszkij-féle istenember-tanra alapozott szellemi megújulás, és a többi, az említettekhez hasonlítható gondolkodásváltás a keskeny út, a kevesek választása lesz, ehhez aligha férhet kétség. Ezek az utak ugyanis sokat követelnek az embertől: személyes aktivitást, önállóságot, benső átalakulást, a gondolkodás és az életmód gyökeres megváltoztatását, mindazokat tehát, amit a bölcselet és a vallás valós mivoltában elvár.
A jövő széles útja a posztmodern bírálatán áthaladt poszt-posztmodern gondolkodás ezektől eltekint, sőt a racionális látásmód már eleve megfogyatkozott elvárásain is tovább lazít. Egy atomizálódott, eszméiben elhalt, az önzésbe és az élvezetekbe menekülő, elerőtlenedett, életképtelen társadalom alakulhat ki e gondolkodásmódra alapozódva, amit már csak az erőszakkényszer és a pillanatnyilag közös önérdek képes ideig-óráig összetartani.
Ez, azt hiszem, már nem is egy riasztó jövőkép, hanem a jelen, amiben élünk.
