Sok országban tüntetnek a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen. A tiltakozások már kultúrharcot is elindítottak, ami részben abban nyilvánul meg, hogy a legelégedetlenebbek köztéri szobrokat rongálnak meg, olykor döntenek le. Alighanem azért, mert ezekben az államokban nem tájékoztatták a többséget arról, hogy egy-egy személy, akiről az utókor a napokban célkeresztbe került szobrokat mintázta, bizony súlyos hibákat, sőt bűnöket követett el. A bronzban vagy kőben megörökítettek életét a lakosság zöme így nem a valós eseményeknek megfelelően ismerhette meg, hanem a hivatalos oktatási és tájékoztatási politika „meséi” alapján. Sajnos rengeteg ország adós a saját múlt őszinte tanításával, bemutatásával, visszásságainak feltárásával. A demokratikus nyugati államokban tiltakozók ezúttal igyekeznek ráirányítani a figyelmet a saját történelem árnyoldalaira is. Például arra, hogy egy-egy szobor megtestesítője anno rabszolgatartó vagy épp -kereskedő, kizsákmányoló, elnyomó, gyarmatosító, esetleg az erőszakos hittérítés és a népirtás támogatója volt. Emlékművük tehát ezt is szimbolizálja. Hogy ilyenek ne csúfítsák a köztereket, első lépésben lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartani, utána újraírni a történelemkönyveket és meghonosítani a hiteles tájékoztatást. A nép meghálálná. Ha másért nem, azért biztosan, hogy a jövőben nem kell rituális szobordöntögetésekre pazarolnia az idejét.
