Az önkormányzatok március 10-ig jelentkezhetnek a vidékfejlesztési minisztérium minibuszok beszerzésére vonatkozó pályázatára, amely a vidéki lakosság tömegközlekedési feltételeit szeretné megkönnyíteni – jelentette be a vidékfejlesztési minisztérium.
Minden olyan önkormányzat jelentkezhet, amely eddig nem használta ki a pályázati eszközöket, vagy legutóbb 2021-ben kapott támogatást. A vidékfejlesztési minisztérium az idén 119 millió dinárt különített el minibuszok vásárlására, az önkormányzatok legfeljebb hétmillió dinárra pályázhatnak – áll a közleményben.
Az önkormányzatok akkor írják ki a nyilvános pályázatot minibusz beszerzésére miután megkapják a pénzt. A buszjárat a lakosok számára ingyenes. Az önkormányzatok kötelesek szavatolni az üzemanyagot, a sofőrt, valamint karbantartani a járművet.
A vidékfejlesztési minisztérium emlékeztetett arra, hogy eddig 78 önkormányzatban vált lehetővé a falusi lakosság utazása, ebből 4 Koszovóban található. Ez azt jelenti, hogy négy év alatt a program segítségével 1200 községben mintegy 400 ezer személy vette igénybe a minibuszokat. Az említett községek többsége a fejlődésben elmaradott, így buszjáratok sem voltak.
Az idén is előnyben részesülnek a fejletlen és határ menti önkormányzatok, amelyekben több a lakos és a falu. Ezenkívül azok, amelyekben eddig elhanyagolták a tömegközlekedést. A pályázati követelmények elérhetők a vidékfejlesztési minisztérium weboldalán.
Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter úgy értékelte, hogy a minibuszok és a vidéki lakosság ingyenes szállítása jelentősen hozzájárul a vidéken élők életminőségének javításához.
– A vidéken élők leggyakrabban azt kérdezik, hogy mi a helyzet a tömegközlekedéssel, hogyan juthatnak el egyik településről a másikra. A gyerekek szeretnének gond nélkül eljutni az iskolába, az idősebbek pedig az egészségházba. A minibuszok beszerzésére vonatkozó pályázatunkkal megoldjuk a polgárok problémáit – fogalmazott Krkobabić.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)