2024. október 2., szerda

Közélet

A drón elméleti és gyakorlatban történő alkalmazásáról tartottak előadást Kúlán (Fotó: Paraczky László)

Egyre népszerűbb a drón

A kúlai gazdák is megismerhették és megtekinthették a minap a drón mezőgazdaságban történő széleskörű alkalmazását és működését. A jelenlévők a Népkör MMK kistermében először vetítéssel egybekötött...
Az idén a Puskák és galambok című darabot viszik színpadra a fiatalok (Fotó: Óbecsei Városi Színház)

Lelkes fiatalok töretlen hozzáállása

Az óbecsei Városi Színházban öt éve működik a Becsei Színjátszó Odú  Rókus Zoltán , a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata tagjának a vezetésével.
Péter István felvétele

Újra a helyén a Szent István-szobor keresztje

Péter István felvétele A 2011-ben Apatinban felállított Szent István-szobor keresztje a napokban ismét megrongálódott. Ahogyan az első alkalommal, úgy ezúttal is  Kanyó Béla , a helyi magyarság sor...
Családi fotó az új bölcsőben Matteóval

Békésen ringatózhat

A magyarországi Agrárminisztérium úgy véli, hogy a gyermekvállalás nemcsak a család, hanem az egész közösség ügye, ennek apropóján indult útnak 2020-ban az Agrár Vándorbölcső elnevezésű kezdeményezés.