„Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Mt 13, 24–30
A búza és a konkoly példázatát szinte mindenki ismeri. Ugyanilyen ismerős kérdés, ami sokakat foglalkoztat: honnan van rossz a világon? A Biblia nemcsak a jóról beszél, hanem a rosszról is. Ahogy Jézus mondja: amikor az emberek még aludtak, az ellenség eljött, és konkolyt vetett. Ez az ellenség pedig az ördög. Arról pedig, hogy hova tűnt el, egy szót sem hallunk, és arról se, hogy ki ő. De ami tény, hogy van, és minden jónak, tisztának és igaznak ellentéte. Mindig megjelenik, ott van, ahol valami jó történik a világon. Ahol búza terem, ott mindjárt megjelenik a konkoly is. Ezért együtt terem és nő a búza és a konkoly. A világban a jó és a rossz együtt növekedik. Így a gonosz még a legnemesebb, legszebb, célratörő emberi törekvéseket is igyekszik meghiúsítani. Néha olyan konfliktusokat hoz létre, amik veszélyeztetik mindenkori életünket. Az evangélium pedig több mint kétezer éve szól, üzen. A háborúskodás, gyűlölködés gondolata mindenütt ott van. Ha belenézünk saját lelkünkbe önvizsgálatot tartva, a jó a rosszal össze van keverede. Így csúful el Isten gyönyörű, ígéretes magvetése. Vallásórákon igyekszünk jó magot vetni a gyermekek lelkébe, a szülők is igyekeznek csak jóra nevelni gyermekeiket. Így kezd el lassan növekedni, érni az igének a magja. Ezzel szemben a világ tele van ijesztő, romboló indulatokkal, amelyek veszélyeztetik az ártatlan lelkeket, a gyermeki tisztaságot. Itt elsősorban a rossz hatásokra, befolyásokra gondolhatunk, amelyektől szeretnénk megóvni a felnövekvő nemzedéket.
Most ebben a pillanatban is, míg a jó Atya szórja az Ige magjait közénk, addig a másik, a sötét hatalom is magvetést végez az én lelkemben. Elég egy kis gondolatfoszlány, és máris elcsúful tőle Isten gyönyörű magvetése, melyért akkora áldozatot hozott. A gyülekezetben is így van ez, össze van keveredve a búza a konkollyal. A búza Isten országának a gyermeke, a konkoly pedig a gonosz fia. De vannak azért kivételes esetek, nem is csak egynéhány, amikor egy becsületes, megbízható nem hívő inkább sorolható Isten országának polgárai közé, mint egy mindig imádkozó hívő, aki elviselhetetlen környezete számára. Amikor Jézus a gonoszokról beszél, ez alatt inkább azokat érti, akik szívesen hangoztatják: „Uram, uram”, de emögött nincs lelki tartalom. Ezért az ítéletkor Jézus csak annyit mond: távozzatok tőlem, nem ismerlek titeket! Jézus nem engedi a szolgáknak, hogy kitépjék a konkolyt a búza közül. Persze tanítványai között akadtak túlbuzgók, s ezeknek jó végük sosem lett. Gondoljunk a történelemre: keresztes hadjáratok, inkvizíció. Ezek mind ellenkeztek Isten akaratával, holott éppen az Úr nevében vitték ezeket véghez. Sajnos amikor minderre rádöbbentek a keresztyének, már késő volt.
De akkor ki is tudná eldönteni, ki a búza, és ki a konkoly? Ha valakit azért kifogásolunk, talán meg is bélyegezzük, mert ő konkoly, felmerül a kérdés, hogy mennyi magvetése van mibennünk a Sátánnak. Mikor a búza-konkoly kérdés előtűnik, először nézzünk magunkba, és lepődjünk meg hiányosságaink miatt, amelyek előkerülnek majd a végső aratáskor! Ott pedig olyanokra találunk majd, akikre nem is gondoltunk, és nem találkozunk sokakkal, akikről pedig azt gondoltuk, hogy azok biztosan ott lesznek. Hány ártatlan lelket végeztek ki, csak a Biblia hányat említ?!
És az ártatlanok meggyilkolóira rámondhatnánk, hogy nem kár értük. De nem ismerjük őket. Ismerünk viszont egy Saulus nevű farizeust, aki később Pál apostol lesz. Mert csak az Úr tudja, miért tűri meg a gonoszokat az igazak között. Soha ne mondjuk senkire, hogy konkoly, ne mondjunk le senkiről, mert Isten sem mondott le senkiről, sőt inkább mi is úgy lássuk az embereket, amilyenné Isten akarja őket tenni! A mi mennyei Atyánk ugyanis hagyja együtt nőni, fejlődni a konkolyt is a búzával. Az aratáskor pedig az lesz a meglepő, hogy máshoz kegyelmes lesz, hozzánk meg szigorú. Ha másra nem is, de gondoljunk mindig arra, hogy Isten másokhoz kegyelmes, magunkról pedig jusson eszünkbe az Úr szigora! Akkor derül majd ki, hogy az ellenség megzavarhatta ugyan Isten vetését, de meghiúsítani nem tudta. És ott, Isten országában az igazak fognak fényleni. Ezért minden igyekezetünk azon legyen, hogy segítsük egymást itt, e földi életben és majd az igazak közt, odafenn! Ámen.
(A szerző református esperes-lelkipásztor Bácsfeketehegyen.)
