2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Évfordulót ünnepel a Sólyom

A gyorsvasút egy évvel ezelőtt nyílt meg Belgrád és Újvidék között – A jövő év végéig Szabadkáig száguldhat a vonat

Cikkünkhöz GALÉRIA tartozik. 

Bebizonyítottuk, hogy velünk is megtörténhet mindaz, amit évtizedeken át csak másoknál tapasztaltunk és láttunk: ma már tudjuk, hogy mi is képesek vagyunk a korszerű előrehaladásra – mondta Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke vasárnap az újvidéki vasútállomáson megtartott beszédében. Belgrád mellett ugyanis itt is megemlékeztek arról az egy évvel ezelőtti eseményről, amikor a Sólyom (Soko) elnevezésű gyorsvonat először száguldott óránkénti 200 kilométeres sebességgel a tartományi székváros és a főváros között.

 Az évfordulón is harminc perc alatt ért Belgrádból Újvidékre a gyorsvonat, amelyről ezúttal Ana Brnabić kormányfő, Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, valamint Csen Bo, Kína belgrádi nagykövete lépett az újvidéki megálló peronjára, amelynek korszerűsítését szintén egy éve fejezték be. A folyamatosan újuló megállón a belgrádi delegációt Igor Mirović tartományi kormányelnök, Pásztor István, valamint Milan Đurić, Újvidék polgármestere fogadta. A felújításról és az építési munkálatok folytatásáról a kínai kivitelezők számoltak be a látogatóknak és a nyilvánosságnak. A China Railway International Company képviselői kiemelték: mindent megtesznek annak érdekében, hogy jövő év végéig befejezzék a Belgrád–Szabadka-vasútvonal utolsó szakaszát is.

A meglevő vasútvonal teljes felújításával, illetve az ezzel párhuzamosan épülő sínek beüzemeltetésével ugyanis kicsit több mint egy óra alatt meg lehet majd tenni az utat Újvidék és Szabadka között – hangzott el az évfordulón.

A március 19-ei dátumot pirossal jegyzi Újvidék városa is – hangsúlyozta beszédében Milan Đurić polgármester. Kiemelte: a Soko lényegében változtatta meg a belgrádiak és az újvidékiek életét is, de sok turistát is vonzott a tartományi székvárosba azzal, hogy épp abban az évben kezdett el száguldani, amikor Újvidék Európa kulturális fővárosa lehetett. Az elmúlt egy évben a gyorsvonat hárommillió utast szállított Újvidék és Belgrád között – hangsúlyozták a gyorsvonat jelentőségét a sajtótájékoztatón.

Fotó: A gyorsvonattal az elmúlt évben három millióan utaztak (Fotó: Ótos András)

Fotó: A gyorsvonattal az elmúlt évben három millióan utaztak (Fotó: Ótos András)

Ugyanitt Pásztor István kiemelte: a vasúthálózat kiépítését éveken keresztül sokan kétségbe vonták. Ez azonban továbbra sem politikai kérdés és álláspont, és társadalmilag felelős tettként nem lehet része a mindennapi politikának.

– A gyorsvasút építése ugyanakkor bizonyítéka a politikai fejlődésnek is. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a szerb vezetés meghozott egy kulcsfontosságú döntést, mely szerint a vasúti közlekedés a továbbiakban nem lehet a leépülés és az elévülés jelképe – mondta Pásztor, aki az állítását adatokkal is alátámasztotta. Ezek szerint 1989-ben 245 működő mozdonyt jegyeztek a vasutak Vajdaságban, majd ez a szám egy évtizeddel ezelőtt már csak 30 volt. – Ilyen értelemben az elmúlt években Szerbia hatalmas előrehaladást ért el: jelen pillanatban az ország területén 781,5 kilométernyi vasút áll fejlesztés alatt, de a közeljövőben további 160 kilométert terveznek felújítani. Jelentős számok ezek, főként akkor, ha tudjuk, hogy Vajdaságban összesen 1745 kilométernyi vasútvonalunk van – mondta a tartományi képviselőház elnöke.

Pásztor kifejezte reményét és örömét annak kapcsán is, hogy másfél év múlva már ugyanolyan gyorsasággal utazhatunk majd Újvidék és Szabadka között is, mint amilyen gyorsan száguld a Sólyom a tartományi székváros és Belgrád közötti útszakaszon. Ez ugyanis hihetetlen fejlődési lehetőséget nyújt majd a vajdasági lakosok számára, de szélesebb körben is: biztosítja Szerbia számára a helyet a korszerű világban – fogalmazott Pásztor István.

A gyorsvasút megépítésének regionális jelentőségét Ana Brnabić kormányfő is megerősítette beszédében: megépítésével ugyanis Belgrád és Budapest is közelebb kerül egymáshoz. A szerbiai szakasz befejezését 2024-re, a magyarországi szakasz átadását pedig 2025-re tervezik. Mindez fordulópontot jelent majd Szerbia további fejlődésében – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: a gyorsvasút építését Nišig, illetve Preševóig, az észak-macedón határig is meghosszabbítják. Tudjuk ugyanis, hogy ma már nem csupán álom a vasutak korszerűsítése a montenegrói határig, Olaszországig és Ausztriáig, és össze lehet kötni Belgrádot Zágrábbal és Ljubljanával is – mondta Brnabić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A gyorsvonattal az elmúlt évben három millióan utaztak (Fotó: Ótos András)