Egy hét múlva, június 21-én tartják meg a II. Vajdasági Vágtát. A tavaly első ízben megszervezett vágta, amely egyébként a budapesti Nemzeti Vágta vajdasági előfutama is, annyira sikeresnek bizonyult, hogy a szervezők, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány és a Vajdasági Magyar Szövetség úgy döntött, az idén is megszervezi. Az idei program újdonságot is tartalmaz, ez a kettesfogat-hajtók szinkronhajtó versenye, valamint a zobnaticai telivér lovak háziversenye. A finálé előtt tartják meg a Budapesti Nemzetközi Vágta vajdasági elődöntőjét is, itt dől majd el, ki lesz az a lovas, aki Szerbiát képviselheti Budapesten. Bunford Tivadarral, a Háló elnökével a lovak szeretetéről és az első Vajdasági Vágtáról beszélgettünk.
Hogyan került kapcsolatba a lovakkal?
– Gyermekkoromban mindkét nagyapámnak voltak lovai. A nyári szüneteket anyai nagyapámnál töltöttem Ókeresztúron, és rendszerint kimentünk a földekre. Ekkor magam hajthattam a fogatot, de ha például patkolni mentünk, akkor lóháton mentünk a kovácshoz. Ennek köszönhetően mindig is közel éreztem magamat a lovakhoz. Ebbe szerencsémre a gyerekeim is beleszülettek, mivel apósom is tartott lovakat, így a fiaim ott töltötték a nyarakat és elkezdtek lovagolni. Egy idő után bennem is megfogalmazódott az igény, hogy jó lenne lovakat tartani, hiszen megnyugtató velük foglalkozni, a lovak ugyanis pozitív energiát sugároznak. Nincs szebb annál, ha az embernek van egy kis szabadideje, és befogat két lovat a hintóba, majd kimegy a szabadba. Ekkor megszűnik minden gond, az ember pedig egyedül van a csodás természetben gondolataival, lovaival. Olyan felszabadító ez, mintha elolvasna egy könyvet. A ló a szabadidő hasznos eltöltését, a pihenést és a pozitív energiával való feltöltődést jelenti. Ha valaki lovakkal foglalkozik, úgy érzem, azáltal jobb emberré is válik.
Hogyan született meg az első Vajdasági Vágta?
– Szerbiában a lovas társadalom, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelven beszél, rendkívül összetartó. Amikor tavaly Lázár Vilmos többszörös világbajnok fogathajtó felkeresett az ötlettel, hogy szervezzünk vajdasági vágtát, mindenki segített. Az első pillanatban úgy éreztem, a családom túl kevés ahhoz, hogy megszervezzük a vágtát, ezért felkerestem Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki szintén lovasember. Pásztor az ötletnek nagyon örült, és a támogatásáról biztosított, majd a párt határozatot is hozott róla, így belekezdhettem a szervezésbe. Miután befejeződött tavaly a vágta, akkor éreztem meg a súlyát, hogy mi történt, hogy hűha, ez nem akármi, hiszen nyolcezer, javarészt magyar ember fontosnak tartotta, hogy ide eljöjjön. Úgy érzem, hogy a Szent István-napi ünnepség, a Durindó, a Gyöngyösbokréta vagy a Vajdasági Magyar Művelődési Játékok mellett találtunk még egy olyan eseményt, amelyre mindenki feltekintett, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki fontosnak tartotta, hogy ott legyen. Hálás vagyok, mert a sors lehetővé tette, hogy a vajdasági magyarságnak adhassak valamit. Ám mindez a támogatók és a sajtó nélkül nem jöhetett volna létre. Az idén nem kellett támogatót keresni, hiszen sokan már az év elején arról kérdezgettek, hogy megszervezzük-e megint a vágtát.
Milyen visszajelzéseket kapott tavaly a Vágta után?
– Mindenkinek volt ott egy jó szava hozzám, mindenkinek volt egy lovas története. Rengeteg köszönetet kaptam. Sokan örültek a huszárfelvonulásnak, a csikós bemutatónak és a többi lovas műsorszámnak. Az emberek hálásak, hogy nemcsak egy szimpla vágtát láthattak, hanem a kecses lipicai lovakat, gyönyörű hintókat, kulturális műsorokat, sőt még egy operett is elhangzott. Az idén is ezt szeretnénk csinálni. Persze, ahol úgy éreztük, hogy tavaly tapasztalatlanságunkból hibát követtünk el, azt az idén ki szeretnénk javítani. Mindig azt vallottam, hogy nem baj, ha valaki hibát követ el, csak tanuljon belőle, és többet ne kövesse el. Tavaly egy picit kevés volt az étel és hideg ital, de senki sem számított ennyi látogatóra. Egy jó barátom megszámolta, hogy összesen 52 autóbusz és 6500 autó állt Zobnaticán. Most több mint tíz helyen fognak majd ételt és italt árusítani, fagyi is sokkal több lesz, és budapesti mintára megszervezzük a vágtakorzót, ahol a vágtán részt vevő települések be tudnak mutatkozni. Tulajdonképpen egy mutációját szerveztük meg a vágtának, hiszen nincs nevezési díj, Magyarországon azonban mintegy ezer eurót elkérnek érte. Mi pedig még az állatorvosi kötelezettséget, sőt még a lovak ideutaztatásának költségeit is megtérítjük. A nézőknek ingyenes a belépő, és egyedül az ételt, italt kell fizetni, tavalyi árakon.
Az idei vágtán napilapunkkal egy nyereményjáték indult, egy igen különleges főnyereménnyel. Miért?
– Szerettünk volna valamivel kedveskedni a Magyar Szó olvasóinak. Mi lehetett volna kézenfekvőbb ajándék egy lónál vagy egy egyéves csikónál? Méghozzá abból a fajtából, amely igazán magyar lónak számít. A nóniusz. Tudni kell, hogy a nóniuszokat már a tizenhetedik századtól tenyésztik Mezőhegyesen. Normandiából, egy napóleoni csatából került egy Nonius Senior nevű világospej, anglo-norman mén, Mezőhegyesre, amellyel fedeztették a magyar paraszt kancákat, és ebből alakult ki ez a ló. A magyar parasztság kétszáz évig használta, és az Osztrák–Magyar Monarchia is hadrendbe állította. Ezekkel a lovakkal mentek a katonák a Don-kanyarba. Úgy gondoltam, egy ilyen ajándékkal másoknak is átadhatjuk a lovak iránti szeretetet. Bárki tarthat lovat. Nem kell saját istállót tartani. Ha valaki például lakásban van az is tulajdonosa lehet egy ilyen állatnak, hiszen beadhatják egy ménesbe, de több faluban is akadnak olyan személyek, akik szívesen elfogadják kisebb összegért, bértartásba a lovat.
