A földrajzi Európa legmagasabb csúcsát, a Mont Blanc-t augusztus elején sikerült megmásznia egy 18 főből álló hegymászócsapatnak, melynek tagjai között ott volt Calbert Károly horgosi hegymászó is, akiről elindulása előtt írtunk. A kalandos, egyáltalán nem veszélytelen utazás bővelkedett izgalmakban, de végül a rossz idő elkerülése végett a tervezettnél egy nappal korábban értek föl a csúcsra.
– Az utazást a belgrádi Balkan hegymászó-egyesület szervezte, a hegymászók közt 12-en voltunk Szerbiából, abból 3 vajdasági. Első állomásunk egy olasz hegymászóotthon volt, hogy a szervezetünk akklimatizálódjon. Az időjárási előrejelzések rossz időt jósoltak arra a napra, amikor a csúcsot vettük volna célba, így már hajnalban útnak indultunk, és irány Franciaország, hogy egy nappal korábban érjük el a csúcsot.
Az időnek pedig fontos szerepe volt, hiszen a Grand Couloir a kőomlás miatt az egyik legveszélyesebb szakadék. Kiszámították, hogy hajnalban közelítik meg, mert akkor legkisebb az omlásveszély, ám a megváltozott terv miatt délután egy körül érték el.
– Szerencsénk volt, mert az előzőleg esett friss hó felfogta a köveket, így amíg mindenki felért, csupán egy kő hullott alá.
Az egy nap eltérés miatt a hegyi szálláshelyük sem volt biztosított, Károlyéknak a hegymászó-felszerelések között, egy fűtetlen teremben kellett aludniuk rendes vacsora nélkül, ahol ágyak helyett csak padok voltak.
– Körülbelül 11 óra volt, mire sikerült elaludni, de háromnegyed egykor volt az ébresztő, és egy órával később már indultunk is. Én szeretek éjjel mászni, mert hideg van, így kénytelen az ember gyorsabban mozogni, a sötétség miatt pedig csak azt a kis felületet látja, amelyet a fejlámpa megvilágít, így legalább nem áll meg az ember nézelődni, fényképezni, s nem is látja, hogy milyen meredek részen kell felkapaszkodni. A csúcsra negyed 11-kor értünk föl, tizennyolcunk közül csupán ketten döntöttek úgy, hogy útközben föladják. Gyönyörű időben értünk föl, csodálatos látványban volt részünk. S ki hitte volna, hogy Európa legmagasabb pontján még térerő is volt, az egyik társam akkor kapott üzenetet. Visszafelé már volt szobafoglalásunk, így kipihenhettük magunkat. A gond az volt, hogy fent nincs víz, a másfél liter palackozott ára pedig 5 euró. Én 25 eurót költöttem ott vízre, és a vízművek dolgozójaként csak arra gondoltam, hogy otthon ez hány köbméter vizet jelentene. Már vannak terveim, hogy hová szeretnék eljutni, egyetlen gond, hogy Európában már nincs magasabb hegy, az utazásoknak pedig komoly anyagi vonzatuk van. Ezért is vagyok hálás az eddigi támogatóimnak: Magyarkanizsa községnek, Nyilas Mihály előző polgármesternek, a Tisza Menti Vízműveknek, a Tandari-szállásnak és a szabadkai Exel cégnek.
