2024. december 22., vasárnap

Délutánra felszakadozik a felhőzet, a jövő héten ismét kánikula

A szombati vihar idején Belgrádban három személyt mentettek ki, Écskán és Titelen a villám okozott tüzet

A csapadékos időjárás az éjjel folytatódott Szerbia jelentős részén, és vasárnap délelőtt is sok helyen, órákon át esett az eső. A Köztársasági Hidrometeorológiai intézet szerint a rendszerbe szerveződő zivatarok továbbra sem hagyták el térségünket, Szerbiában az elkövetkező időszakban is kiszámíthatatlan lesz az idő.

Az éjjeli órákban és hajnalban 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet Vajdaságban. Vasárnap a nappali hőmérséklet elmarad az elmúlt napok trópikus értékeitől. Délelőtt felhős idő valószínű, sokfelé lehet eső, zápor, akár zivatar is. Délután szakadozhat fel a felhőzet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, emellett csökken a csapadékhajlam, már csak elszórtan kell záporra, zivatarra számítani. A nyugatias szél nagy terülten megélénkülhet, zivatarokban akár viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 24 fok között valószínű az északi területeken.

Az előrejelzések szerint hétfőre megszűnik a vörös riasztás, a kánikula azonban már a jövő héten visszatér.

Miloš Milenković, a Belügyminisztérium Tűzoltó-Mentő Egységeinek parancsnokhelyettese a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szombati vihar idején Belgrádban három személyt mentettek ki, közülük ketten járművükbe szorultak Újbelgrádban. A tűzoltókat ugyanakkor 39 helyre riasztották a fővárosban, és 75 helyre az ország egyéb területein. Többek között a Dél-bácskai, Észak-bánát, Közép-bánáti, bori, nyugat-szerbiai térségben volt szükség beavatkozásukra, de szerencsére technikai beavatkozásokra volt szükség csupán, életmentésre, evakuálásra nem. Écskán és Titelen három helyre riasztották a tűzoltókat, ahol a villám tüzet okozott, írja a 021.rs.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A szombat késő délutáni vihar következménye Belgrádban, fotó: N1