2024. szeptember 9., hétfő

Hol folytatja az iskolát a tömeggyilkos fiú?

Az illetékes intézmények a szakemberek véleménye után döntenek

Médiainformációk szerint a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tömeggyilkosság elkövetőjének szülei az illetékes intézményeket arra kérték, hogy fiuk, a most már 14 éves K. K. folytathassa tanulmányait. Ő szeptember 1-jén indulna a nyolcadik osztályba, ezért a szülők azt kérték, hogy legalább online tanulhasson. A tömeggyilkosságot elszenvedő általános iskola tantestülete kizárta ugyanis a fiút az iskolából, miután fegyelmi megrovásban részesítették és lefolytatták ügyében a törvény által előírt eljárást. Miután a tömeggyilkosságot elkövetett fiú zárt jellegű intézetben van, csupán a kórházi kezelési körülmények közötti oktatására szakosodott Doktor Dragan Hercog iskolában folytathatja tanulmányait.

A Blic napilapnak állítólag betekintése volt abba a levélbe, amit az édesanya fogalmazott meg, nagyon röviden, tárgyilagos hangnemben. Ebben a levélben nem említi az anya a tragédiát, ugyanakkor segítséget kér annak a helyzetnek a megoldására, amibe a családja került. Ugyanis mint kiemelte, a gyermekeinek általános iskolai tanulmányai kapcsán maradtak nyitott kérdések. Kiemelte, a lánya, a fiához hasonlóan a Vladislav Ribnikar Általános iskola tanulója volt, de ott már nem folytathatja a tanulmányait, a fia pedig a Gyermekek és Fiatalok Neurológiai és Pszichiátriai Klinikán van.

Május 3-án K. K. kilenc iskolatársát gyilkolta meg és a biztonsági őrt lőtte le édesapja pisztolyával, majd további osztálytársát és a történelem-tanárnőjét sebesítette meg. Azóta a pszichiátriai intézetben van. A Blic rámutatott, a fiú a majdnem négy hónap alatt, amióta zárt osztályon van, tetteiért nem mutatott megbánást. A meggyilkolt gyerekek fényképeit azonban nem akarja látni, mert kellemetlen érzést váltanak ki belőle.

A napilap rámutatott, a kegyetlen tetteinek napjáig a fiú megvalósította a tanórák kétharmadát, vagyis a kötelező általános oktatással foglalkozó törvény előírásai szerint végső osztályzatot kapott, illetve befejezte a hetedik osztályt. De hogy mikor és milyen modell alapján folytathatja majd a nyolcadik osztályt, döntés még nem született. Az adott intézet szakembereitől függ, hogy a fiú mikor és milyen formában ismerkedhet meg ennek a korosztálynak a tananyagával. A Blic rámutat, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni a tanórákon, online tanulhatnak, vagy írásban folytathatják tanulmányaikat. Ám ha végül online folytatja majd az oktatást, a fiú más internetes tartalmakhoz nem férhet hozzá.

A Fellebbviteli Bíróság hétfőn megerősítette a belgrádi Felső Bíróság azon döntését, ami szerint a kiskorú szülei nem rendelkezhetnek a saját ingatlanjaik felett, közölte a FoNet. A Felső Bíróság ugyanis abból az indíttatásból döntött így, miszerint ha a meggyilkolt gyerekek szülei kártérítést kérnek, a gyilkosságot elkövetett K. K. szüleinek legyen miből az adott összeget kifizetni. Vagyis a bíróság elsőfokú döntése alapján M. K., a fiú anyja nem adhatja el és nem is helyezheti jelzálog alá a tulajdonában levő lakásokat, építési és mezőgazdasági területeket, garázst, parkolóhelyet, családi házat, sőt az autót sem. A számláján levő 2,7 millió euró ellenértékű dinárösszeget a közbehajtó őrzi a kártérítési perek lezárásáig. A fiú anyjánál készpénzt, ékszereket és értékpapírokat is lefoglaltak. A Fellebbviteli Bíróság indokoltnak tartja ezt a döntést.

Nyitókép: Beta