„Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: ,»Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.«
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14, 25–33)
Kicsit, vagy talán nem is kicsit félve kezdem ennek az evangéliumnak a fejtegetését. Félek, hogy a legtöbb olvasó számára egyáltalán nem érthető ez a szöveg, és a magyarázat sem lesz elfogadható. Úgy gondolom, hogy nemcsak a hitetlenek, de a magukat hívőnek való keresztények számára is olyan részlet ez, amit elolvasunk és továbblépünk, mert vagy nem mond semmi gyakorlatba megvalósíthatót a számunkra, vagy úgy véljük, hogy ez csak olyan költői túlzás, vagyis Jézus lendületes lelkesedésében mond ilyen dolgokat. A meggyőződésem viszont az, hogy Jézus olyat mondott, amit pontosan így szó szerint meg lehet élni, és meg is kell élnünk, ha Őhozzá akarunk tartozni, ha Őt akarjuk követni.
Ha valamit is meg akarunk érteni ebből az üzenetből, akkor először Jézus feltámadását és az azt követő negyven napot kell elemeznünk.
Mi történt valójában húsvét reggelén? Egyszer csak eldőlt a sír bejáratát elzáró kő. Bent a sírban ott hevertek üresen a leplek, amelyek Jézus holttestére voltak csavarva. Ennyi az egész. A zászlóval diadalmasan kirepülő Krisztus késői festők fantáziája.
Jézus ellenségei viszont teljesen összezavarodtak, hazudoztak, fizettek, magyarázkodtak, és erősszakkal akarták elhallgattatni az igazságot. A mai napig nem értek el semmit.
Jézus követői féltek, elbújtak, de sorra rendre találkoztak a feltámadott Jézus vagy angyalok jelenésével. Ám a jelenések senkivel nem maradtak állandó jelleggel. Jézus nem állt az élükre, nem vezette őket úgy, mint azelőtt.
Minden jelenés arról győzte meg azokat, akik Őt látták, hallották, tapintották, hogy Jézus ott van velük, akkor is, amikor nem látják, nem hallják, nem tapintják. Amikor az emmauszi tanítványok felismerték, nem látták Őt tovább, de azzal a boldog tudattal rohantak vissza a többiekhez Jeruzsálembe, hogy Jézus él, itt van velük. Ezek azzal fogadták őket, hogy tényleg így van. Tamás, amikor megérintette Jézus sebeit, nem azt mondta, hogy: „Tényleg feltámadt.”, hanem: „Én Uram, Istenem!” Eltöltötte Őt Jézus isteni jelenléte. Ezt a végrendeletet hagyta Jézus az utolsó jelenésekor az Olajfák hegyén több mint ötszáz követőjére. Az utolsó szent szavai voltak: „S én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” (Mt 28,20b)
Aki a keresztények közül azt hallja, hogy ezt, kétezer év távlatából neki személyesen is mondja Jézus, és el is hiszi, hogy ez most is igaz, annak van esélye megérteni a mai evangélium üzenetét.
Nézzük meg az első pünkösd eseményét. Péter és az apostolok előtt nagy tömeg állt. Sokan közülük azok voltak, akik majdnem két hónappal előbb teli torokkal ordították Pilátus előtt Jézusra: „Keresztre vele!” Most nemcsak hírt kaptak arról, hogy Jézus sírja üres, hanem megértették a Szentlélek sugallatában, hogy Jézus él, hogy ott van velük, és szereti őket. Tömegesen megkeresztelkedtek, és ez mindennél fontosabb lett a számukra.
Jézusnak ezt a jelenlétét értette meg Saul a damaszkuszi úton, és sorolhatnánk tovább a húsz század vértanúit, hitvallóit és buzgó, áldozatos híveit.
Sokszor beszélek és írok erről. Valaki azt mondhatja, hogy ismételem magam. Nem baj, mert meg vagyok győződve arról, hogy fogyunk, mert élettelen lett sokakban a hit. Nincs nagyon sokakban azok közül sem, akik kereszténynek vallják magukat, az a biztos tudat, hogy Jézus az Ő teljes feltámadott, élő valóságában mindig és mindenütt ott van velük, átkarolja, és kimondhatatlanul szereti őket.
Többször kérdezik tőlem, hogy szerintem melyik Krisztus igazi egyháza. Rendszerint azt várják tőlem a katolikus paptól, hogy a Római Katolikus Egyház mellett fogok kiállni. Én meg úgy gondolom, hogy nem elnevezések kérdése az igaz egyházhoz tartozás kérdése. Aki nagyon meg van győződve, hogy Jézus itt van, hogy Ő nagyon szeret, vezet, velünk örül, velünk dolgozik, velünk küszködik, velünk szenved, velünk van még a halálunkban is, az az igaz keresztény, az az igaz egyház. Az elnevezések senkit sem üdvözítenek. Ha mi minden néven nevezendő keresztények tiszteljük, becsüljük, szeretjük egymásban Jézust, mert ezt parancsolja, akkor Isten, az Atya a különbözőségeket ki fogja egyenlíti.
Tehát, aki megérti, befogadja és a Lélek sugallatának erejével életbe is viszi, hogy Jézus itt van vele, és megérti, hogy ez mindennél fontosabb, értékesebb, nagyobb, az érti meg a mai evangélium üzenetét.
Ez a jézusi jelenlét az életünkben sokkal több, mint a szülő-gyermeki kapcsolat, több mint a házastársi összetartozás, és annál is több, ahogy magunkat, testi életünket, egészségünket kell védenünk. Mindennél több és fontosabb, de ezt csak a Szentlélek kegyelmével tudja bárki megélni, felfogni. Ezért a pünkösd az egyház kezdete.
Az erős kifejezés, mint a gyűlöli, megveti, nem a haragot, elutasítást jelenti, hanem Jézusnak ezt a dicsőséges jelenlétét és végtelen szeretetét. Lukács ismerte a parancsot: „Atyádat és anyádat tiszteld.” Azt is tudta, hogy Isten akarata szerint védenünk kell testi egészségünket és életünket, de nagyon ki akarta hangsúlyozni, hogy mindennél előbbre való érték Jézus jelenléte és befogadása a mindennapjainkban.
Aki ezt a jézusi jelenlétet megvalósítja az életében, az megérti, hogy mennyivel több, békésebb, boldogabb a hívő ember a hitetlen embernél. Ez utóbbi, még ha sikeres is, csak szélmalomharcot vív az egész életében, mert nincs az a vigasza, hogy a feltámadt Jézus vele van élete minden napján.
