Bizonyára a hangulat teszi, de Csáktornya közelében mintha a természet is barokkos formát öltene, talán a Zrínyiek emléke nyomán még a lomb is fodrosabb, a dombok lejtőin súlyosabban bontakoznak ki az árnyak, amott a Dráva menti erdőkben pedig még mindig ott lapul az a fertelmetes vadkan, amely olykor a magyar történelembe is tragikus fordulatot hoz. Budapesti könyvtárosok kirándulócsoportjával járjuk a vidéket, nem idegen hát tőlünk az emlékezés, a lelkem mélyén mégis megmozdul a keserűség: vajon mit tudunk a történelmi Magyarország eme ugyancsak elfeledett vidékéről, mit tudunk a Muraközről és annak hajdan gazdag központjáról, Csáktornyáról?
A nagy barangolásaimban évek óta kedves útitársaim között az első, az erdélyi nagy hazafi, Teleki Domokos 1794-ben papírra vetett feljegyzéseiben a következőket találtam: „Az a része Szala vármegyének, amely a Mura és Dráva vizei közt Styria határában fekszik, Muraköznek neveztetik, és egy különös vármegye járását tészi. E[z] valóban szép föld: egy része ti. Styria felől hegyes és erdős vidék, a más termékeny gabonaföldekből, rétekből és mezőkből áll, a mezők pedig fákkal rakottak és bokrokkal fedettek.” Akkortájt a száztizenhárom falut negyvenhatezren lakták, többnyire szorgalmas horvátok, akik „szelíd, de ravasz erkölcsűnek” mondatnak, s akik sokat adtak arra, hogy falujukban megépüljön a maguk temploma. A muraköziek akkortájt Triesztbe és Fiumébe, Horvátországba, Budára, Pestre és a Dunán innen lévő városokba mentek, „különösen kereskedésbeli portékákat vivén. Lovaik igen jók és erősek vagynak, és igen szépeknek is lehet mondani.” Így él a Dráván túli vidék az aranymetszők álmaiban.
IV. Béla királyunk idején a Csák nemzetségből származó Demeter uram annak közepén tornyokkal díszített erődítményt, várat emelt, ettől lett a település neve Csáktornya, mely akár legendát is őrizhetne magában, mint Bálványosvár az erdélyi havasokban. A történeteinket azonban mostanság egyre sűrűbb homály fedi, áldott lehet az a gesztus, mellyel egy-egy volt magyar táj felé fordul az érdeklődés. Akár a választott útitárs nyomába szegődve is, aki még tudta: „Az egész Muraköz ennek előtte ama híres régi Zrínyi famíliáé volt. Zrínyi Péter I. Leopold császár alatt notába esett, és az ő egyik testvérjét a vadkan, amint mondatik, megölvén, a más pedig csakhamar Zrínyi Péter után meghalálozván, a Zrínyiek minden jószága a k. fiskus kezére jutott.” Fiskális kézre jutott az a vár is, melynek pompás metszetét Csorba Csaba Regélő váraink című kötetében találom Csáktornya – A Zrínyiek vára cím alatt.
Csáktornya évszázadokon át egy „gyönyörű föld” pompázatos mezővárosa volt, melyet az idő mára ugyancsak agyonmodernizált – reklámújságait ugyanúgy kapja fel a szél, mint bármelyik nagyvárosban –, a Dráva menti ligetek azonban mintha belopóztak volna a város szívébe, hogy a gesztenyefák üde zöldjébe öltöztessék a régi erőd megmaradt köveit. A várat, melynek legfényesebb ura, az eposzíró, törökkel és osztrákkal hadakozó Zrínyi Miklós joggal írhatta magáról: „Híremet nemcsak keresem pennámmal / Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal!” A rendíthetetlen kastélyon kívül azonban mára már semmi sem maradt a Zrínyiek emlékéből. A kiállítás olcsó reprodukciókra épül, s a lelkes helyi vezetőnk (szinte mentegetőzve) elmondja: ezen a földön a Zrínyiek emléke csak 1990, az önálló horvát állam létezése óta él, azóta próbálják meg pótolni az elmulasztottakat. Megnyugtatnám őt, már Teleki Domokos is úgy látta: „Kívülről a vár magán egy szép, de szomorú régiséget mutat, belülről pedig a kastély egy nagy tekintetű épület. A vár körül gyümölcsfák vagynak ültetve, és úgy van a szándék, hogy a vár környülete egy kellemetes, árnyékos kertté változtassék.” De többet mond e megbocsáthatatlan hanyagságról Zrínyi Károly 1905-ben közzétett Csáktornya városról és a várról írt monográfiájában, melyben századok mulasztásait vette számba. És bár magyar szó már nem hallik e tájon, kellő jóvátételt érdemelne a részünkről ez a történelmi vidék is – a Muraköz. Makacs ragaszkodást és cizelláltabb emlékezést!
