Naponta hallhatunk újabbnál újabb sikereket országunk európai uniós társulási eredményeiről, persze a hazai politikusoktól. Megtanulták, hogy Európát nem hagyhatják ki hangzatos beszédeikből, de tevékenységük teljesen más képet mutat. Az az út, amelyen ez az ország elindult tíz évvel ezelőtt, tele volt optimizmussal, aztán pedig egy nagy adag csalódottsággal. Ezt az utat bejárták a fejlettebb környező országok is, de a társulási folyamat sokkal gyorsabban és sikeresebben zajlott náluk. Szerbia a zavaros politikai helyzete miatt máig csak bukdácsol ezen az úton. Az európai integrációs folyamatok mára szinte megálltak. Igaz, az Európai Unió néha ad valami pozitív visszajelzést, de az utóbbi időben főleg bíráló hangok jöttek Brüsszelből. Szerbia integrációs kilátásairól Milica Delevićet, az Európai Integrációs Iroda igazgatóját kérdeztük.
– Szerbia előtt több lépcsőfok áll még az európai integrációs folyamat lezárása előtt, hol tartunk pillanatnyilag?
– Szerbia egyelőre a stabilizációs és társulási folyamat keretében próbál eleget tenni az elvárásoknak, ami azt jelenti, hogy potenciális tagjelöltnek számít. A stabilizációs és társulási egyezményt 2008 áprilisában írtuk alá, az átmeneti kereskedelmi megállapodást Szerbia 2009 februárjától kezdte el egyoldalúan alkalmazni, az Európai Unió pedig a múlt év végén. Ez év júniusában a Miniszterek Tanácsa meghozta döntését, amelynek alapján megkezdődhet a stabilizációs és társulási folyamat ratifikálása. Ez azt jelenti, hogy szerződéses megállapodásunk van az Európai Unióval, amely nagymértékben szabályozza a kereskedelmi viszonyainkat, de ezen kívül jogharmonizációs elemeket is tartalmaz az európai jogrendszerrel. Szerbia a múlt év végén átadta tagsági kérelmét, és jelenleg azon kívül, hogy készülünk a tagság felé vezető út újabb szakaszaira, várjuk a konszenzus kialakulását a Miniszterek Tanácsától, valamint a kérelmünkről szóló véleményezést az Európai Bizottságtól.
– Mit gondol, elképzelhető az, hogy folytatódjon Szerbia európai uniós integrációja a hágai körözöttek kiadatása nélkül?
– Ha megnézzük eddigi tapasztalatainkat, elmondhatom, hogy a hágai törvényszék főügyészének a véleménye mindig nagyon fontos volt az Európai Unió és Szerbia viszonyában. Senki sem kérdőjelezheti meg azt, hogy a végső cél Ratko Mladić és Goran Hadžić letartóztatása és kiadatása. Az előző időszakban láthattuk, hogy Brammertz úrnak az a véleménye, hogy „Szerbia megtesz minden tőle telhetőt” meddig juttatott el bennünket. Ezért ebben a pillanatban inkább azon kellene gondolkoznunk, hogyan tudnánk minél előbb elkapni a két hágai körözöttet, minthogy azon töprengjünk, meddig juthatunk el az integrációs folyamatokban letartóztatásuk nélkül.
– Mi az, ami gátolja Szerbia európai uniós integrációját a hágai körözötteken kívül?
– A jogharmonizáció, az elfogadott törvények alkalmazása nagyon fontos. Tavaly kedvező volt a jelentés Szerbia előrehaladásáról a jogharmonizáció terén, amelyben megjegyezték, hogy a további jelentések minősítése attól függ majd, milyen mértékben alkalmazzák az eddig elfogadott törvényeket, megalakultak-e a független testületek, és hogyan dolgoznak. A törvényhozás és a jogharmonizáció folyamatát mi a nemzeti integrációs programon keresztül követjük, amelyet 2008 októberében fogadtak el. Az Európai Integrációs Iroda háromhavi jelentést készít ennek a programtervnek a betartásáról. Tavaly nagyon jó eredményeket értünk el, az utolsó negyedévben pedig az évi terv 99 százalékát teljesítettük.
– Az idén mintha lassabban folynának az integrációs folyamatok?
– Az év első harmadában ez a folyamat lelassult, de még mindig elég magas a programterv megvalósítása, 60 százalékon van. Igaz, hogy nagyon fontos minél több törvényt elfogadni, de ugyanannyira fontos őket alkalmazni is, nem szabad csupán a számokat néznünk. Számunkra rendkívül fontos az is, hogy mind a szerbiai polgárok, mind pedig az Európai Unió azon a véleményen legyen, hogy nem csupán a törvények elfogadása fontos számunkra, hanem azok alkalmazása is.
– Miért vagyunk lassúak?
– Az új törvények alkalmazása, valamint az intézmények kiépítése megfelelő tudást és időt követel, és csak olyan mértékben haladhat az ország, amilyen minőségben rendelkezünk ezekkel. Ha megnézzük az országunkat körülvevő régiót, akkor láthatjuk, hogy Horvátország jövőre lezárhatja integrációs útját, Macedónia tagjelölti státussal rendelkezik, és várja a tárgyalások megkezdését, Montenegró és Albánia a stabilizációs és társulási programot alkalmazzák, Szerbia az átmeneti kereskedelmi megállapodást alkalmazza, valamint átadta tagjelöltségi kérelmét, és itt van még Bosznia, amely az átmeneti kereskedelmi egyezményt alkalmazza és a stabilizációs és társulási program ratifikációs folyamatában van, de még nem adta át kérelmét a tagjelölti státusra.
– Az Európai Parlament külügyi bizottsága azt ajánlotta az uniós országoknak, hogy egyoldalúan ismerjék el Koszovó függetlenségét, valamint az utóbbi időben sok külföldi diplomata is olyan kijelentést tett Belgrádban, hogy a koszovói kérdés megoldása nélkül Szerbia nem folytathatja integrációját az Európai Unióba. Mi az Ön véleménye erről?
– Az Európai Unión belül nincs egyetértés Koszovó államiságának a státusáról, és ezzel nem mondtam semmi újat. Létezik azonban egy olyan konszenzus, amely szerint az egész régióban integrációs folyamatok és regionális együttműködések szükségesek. Az Európai Unió nem akar belső feszültséget előidézni Koszovó miatt, ezért egyelőre semleges maradt e kérdésben. Mindezek mellett, az unió továbbra is fenn akarja tartani a befolyását a régióban, követni fogják a reformok előrehaladását.
– Elképzelhető például az, hogy az Európai Unió egy pillanatban bezárja kapuit, és Szerbia az unión kívül marad?
– Mindenesetre, nehezebb a helyzet most, mint amikor Szerbia a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság részeként megkezdte a társulási folyamatot. Egy ideig nagyon jól haladt az integrációs folyamat, aztán megtorpant az európai alkotmány sikertelenségével a hollandiai és a franciaországi népszavazást követően. Ezután Európa alkotmányos gondjaira a kiutat a Lisszaboni szerződésben remélték felfedezni, de időközben ránk köszöntött a gazdasági válság is. Ezek a folyamatok megviselték az Európai Uniót is, belső válságok rázzák ma is, és nehézségekbe ütközik a belső stabilitás megőrzése. Láthattuk mekkora gondot jelentett az unió számára a görög válság, és hogy milyen nehezen alakult ki szolidaritás a belső tagok között. Mi nem valamiféle idealizmusból csatlakoztunk az integrációs folyamatokba, hanem azért, mert a tagság az ország és a Balkán hasznára válhat hosszabb távon. Ez a folyamat azonban láthatóan másképp alakul, mint a vasfüggöny lebontása után, amikor más logika alapján társultak a kelet-európai országok.
– Egyes szerb politikusok úgy viselkednek mintha frusztrálva lennének a folyamatok lassúsága miatt, és hallhattuk Boris Tadićot is, aki azt jelentette ki Isztambulban, hogy Európa nyíltan ki kell hogy mondja, szüksége van-e a balkáni országokra. Ön szerint jót tesznek az ilyen kijelentések az országnak?
– Szerintem ő egy tiszta képet szeretne arról, hol tart a régió integrációja, mert a gazdasági nehézségektől függetlenül az unión kívül is integrációs gondokkal küszködnek a régió országai.
– El tudja képzelni a jövőbeli Szerbiát az Európai Unión kívül?
– Azt hiszem, hogy jó úton haladunk, és ezen az úton kell haladnunk a jövőben is. Sokszor példaként említik Norvégiát, amely az Európai Unión kívül is boldogul. Igen ám, csak Norvégia tagja a Európai Gazdasági Övezetnek, ami azt jelenti, hogy a törvényhozása összhangban van az európaival. Ezenkívül, használják az európai belső piacot is, részei az egységes schengeni övezetnek, amelynek például Németország nem tagja. Továbbá, részt vesznek a közös védelmi politika gyakorlásában, amiben például Dánia nem vesz részt. Az európai jog alkalmazásában sok tagország előtt jár. Akkor azonban, amikor Európa politikájának alakításáról van szó, Norvégiának nincs helye az asztalnál. Ezért úgy gondolom, hogy ez az út, amelyen haladunk az európai országokkal való akadálymentes viszonyunkat alapozza meg, és ha már sikerült alkalmaznunk ezt a politikát, akkor mindig jobb, ha hatással is lehetünk annak alakítására. Erre pedig az európai uniós tagság lehetőséget ad. Az európai uniós tagság ünnepélyes elfogadása csak egy szimbolikus elismerés azért a munkáért, amelyet egy ország elvégzett a társulási folyamat alatt. Akkor, amikor észrevesszük magunkon azt, hogy ez a társulási folyamat tényleg megváltoztatott bennünket, az sokkal nagyobb elismerés lesz, mint az ország ünnepélyes befogadása az Európai Unióba. A jobb és minőségesebb életet Szerbia polgárai akkor fogják megérezni, amikor igazából megtörténnek ezek a belső változások.
