Hallatlanul fontosnak tartom, hogy falvaink és városaink mostanában ismét díszpolgári címmel tüntetik ki azokat, akik kimagaslóan sokat tettek a település hírnevének és dicsőségének öregbítéséért. Hiszen méltán lehet büszke egy-egy közösség arra a fiára, aki akár művészként, akár tudósként vagy sportolóként messzi tájakra is elvitte szülőföldjének a hírét. Az pedig végképp sokatmondó, hogy a politikailag túlterhelt októberi díjak és Pro Urbe kitüntetések helyett újra megtisztelő lesz díszpolgárként válni méltóvá az emberek megbecsülésére. Mindezek kedves gimnáziumi rajztanárom, az óbecsei Skrabány Viktor elismerése kapcsán jutottak az eszembe, aki tehetséges fiatal művészek sok tucatját bocsátotta útjára úgy, hogy tanárként, festőként és emberként példaképévé vált az őt követő nemzedékeknek. Volt idő, amikor hetente megfordultam lakása műtermében, s hatalmas festőállványa mellett ülve, csendben hallgattam a klasszicista festészet általa megújított stílusirányzatának rejtett titkait, az olajfesték kezelhetőségétől kezdve egészen a kompozíció meghatározó szerepének hangsúlyozásáig. Igazi nagymestere ő a hófehér vászon kínálta kihívásnak és az ecsettel vívott párbajnak: arcok, alakok, mozdulatok és tájak bizonyítják, művészete valóban évszázados dísze Óbecsének. Méltán illeti meg őt a díszpolgári kitüntetés.
A tanár úr ezzel igen előkelő emberek társaságába lépett. A fellelhető források szerint a város első díszpolgári kitüntetését Parcsetich Félix volt járásbírósági elnök kapta, akit azonban a megtisztelő cím már vármegyei politikusként, Újvidék és Baja város főispánjaként a közéletben betöltött sokoldalú szerepéért illetett meg. A díszoklevelet 1888 szeptemberében Szulik József prépost vezetésével tíztagú küldöttség vitte Újvidékre, s – ahogyan a korabeli sajtó beszámolt róla – a küldöttség tiszteletére a főispán vendégszerető házánál lakomát adott, amelyen az újonnan megválasztott Matica elnöke, Dimitrievits M. is részt vett. Parcsetich Félix neves férfiúja volt a korabeli vármegyének. Bajáról került Óbecsére, ama híres társasággal egy időben, melynek egyebek mellett Csupor Gyula és Szulik József is tagja volt, s amely azután (a Vissyekkel együtt) áldásos tevékenységével az 1880-as években szinte felvirágoztatta a várost. Pályája szédületesen ívelt a magasba, 1885-ben Újvidék város főispánjává választották, s abban az esztendőben már ilyen minőségében vett részt Budapesten Tisza Kálmán miniszterelnök tízéves, jubileumi ünnepségén. Két évvel később, 1887-ben a reá bízott Újvidék és Baja városokat a Deák-szobor leleplezésén képviselte a fővárosban. Baja büszke volt fiára, az országos hírű politikus pedig szívesen látogatott szülővárosába. A Bácska című lap 1887. április 8-i számában a második oldalon számolt be arról, hogy a főispán megjelent Kiss József hírneves költő bajai felolvasóestjén. Óbecse pedig ama hírhedett járásosztási ügyben a döntőbíró szerepét szánta neki. 1888 júniusában Mamuzsits Lázár szabadkai főispán, valamint Vojnits Lukács és Latinovits Géza földesurak társaságában Parcsetich Félix is tagja volt annak a küldöttségnek, melyet Belgrádban a szerb király fogadott. Egy évvel később, 1889 áprilisában pedig az Ó-Becse és Vidéke örömmel jelentette: „Parcsetich Félix Újvidék és Baja sz. kir városok főispánjának f. hó 10-én adták át a szerb Takova-rend középkeresztjét, melyet Miklós király még lemondása előtt adományozott a népszerű főispánnak.” 1886 tavaszán a sajtó megszellőztette, hogy Parcsetich Félix titkos várományosa Bosznia-Hercegovina polgári kormányzói székének, erre azonban nem került sor. Nemes politikusunk 1889 tavaszán meghalt. Szomorú, hogy Óbecsén ma már senki sem emlékezik régi fogadott fiára.
A második díszpolgár Than Károly, a „chemia-tudományok” doktora, városunk neves szülöttje volt, akinek a díszoklevelet 1902. szeptember 18-án Balaton Gyula főszolgabíró vezette bizottság adta át Budapesten. A tudóst – akinek félig leégett szülőháza ma a csavargók tanyája – a kortársak nagyrabecsülése övezte. Az ő útjaikon jár most Skrabány Viktor festőművészünk is, akinek méltán jutott e nemes kitüntetés.