Elképzelem, mi járhat egy külföldi, esetleg Nyugat-Európából érkező személy fejében, amikor végignézi egy átlagos szerbiai újságárus kínálatát. Félmeztelen vagy teljesen meztelen női mellek, felcsúszott szoknyák, fedetlen bugyik, ruhátlan popsik és szavakba foglalt pornó ugrik az ember arcába. Első kézből tudjuk meg, hogy melyik közéleti személyiség terhes, melyik énekesnő bújt össze valamelyik sportolóval vagy üzletemberrel, és megbizonyosodhatunk arról is, hogy mindenkinek van nemi szerve – és ezt olykor használja is. Mindent megtudhatunk, ami egy társadalmi-politikai-szociológiai értelemben lezüllött, eltorzult országban fontos, vagy egyesek fontosnak szeretnének feltüntetni.
Szerbia bulvárország, vagy a bulvár országa. Az említett kategóriába sorolható sajtótermékek más országokban sem ismeretlenek, ugyanakkor Szerbia ezen a téren is egyedülálló példát statuál. A megállapítást Oliver Vujović, a Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) főtitkára is megerősítette, aki egy elegáns bécsi hotelben egy felejthetetlen nugátos torta romjai felett a romos és lezüllött szerbiai médiaszíntérről fogalmazott őszintén. A szerbiai bulvár túllő minden célon, már régen túlbugyogott a jó ízlés határain, és uralja a társadalmat, véli a médiaszakértő.
Nincs az a téma, az az írás, vagy az a kép, ami ne tűrné el a nyomdafestéket. Már-már azt mondanám, hogy a bulvár Szerbia legsikeresebb projektje.
„Amikor a bulvárlapokból szinte arcunkba ugranak a meztelen mellek és meztelen hazugságok, illetve a határtalan közönségesség, akkor agyunk szinte annyira elkábul, hogy azonnal megfeledkezünk a valódi, a fontos hírekről. Hiszen szinte senki sem marad hidegvérű és érzéketlen a felemelt szoknyákkal, illetve az azok alól feltáruló látvánnyal szemben” – foglalta össze találóan Vesna Perović jogász, montenegrói politikus a Danas belgrádi napilapnak. Nem kell túlmagyarázni, hogy ilyen értelemben miért is jó az államhatalomnak a bulvár... Tudjuk: amíg van kenyér és cirkusz, addig a nép elégedetlensége többé-kevésbé kordában tartható, legalábbis egyesek elmélete szerint. Ezért is volt okos döntés a kilencvenes évek háborús őrületében megalapítani a legrózsaszínűbb szerbiai tévéadót, amely értelmi és érzelmi szempontból magas színvonalú műsoraival továbbra is sikeresen tompítja egy igencsak tág társadalmi kör agyát.
Napjainkban a bulvárlapok a legolcsóbb sajtótermékek. Ebből adódóan logikus, hogy ezeknek a lapoknak a legnagyobb az eladott példányszáma. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, és azt, hogy a média rendkívüli befolyásoló erővel bír a társadalomra, akkor egyértelművé válik, hogy mekkora veszélyt jelentenek a bulvárlapok. Kiforrott egyéniséggel és intelligenciával rendelkező felnőttek még esetleg megemésztik a bulvár alkotásait, ugyanakkor a gyerekek és a fiatalok ilyen szempontból teljesen védtelenek. Főleg akkor, ha egy felnőtt sem magyarázza el nekik, hogy a „sárga” lapokban, médiumokban látottak vagy olvasottak nem jelenthetnek követendő példát.
Valamikor még nem azért kerültek emberek az újságba vagy a tévébe, mert van nemi szervük, vagy éppen nincs alsóneműjük. Egykor többnyire olyan emberek szerepeltek a médiában, akik tettek valamit a közösségért, munkájukkal vagy tehetségükkel értek el eredményeket, sikereket. Napjaink Szerbiájában elég két formásan felépített szilikonmell, vagy egy fenékriszálás kíséretében hamisan eldudorászott dal, esetleg a kétes üzletekből szerzett vagyon, illetve az ebből vásárolt státusszimbólumok, és az ember azonnal médiaszereplővé válik. A fiatalok nem éreznek késztetést, hogy tanuljanak és évfolyamelsők legyenek, és az sem szerepel vágyaik között, hogy egyszer kiváló szakember váljon belőlük valamelyik területen, mert Szerbiában nem ez hozza sem a hírnevet, sem a megélhetést. Ezért már a szemem se rebben meg, ha gyereklányok olyan szerelésbe jönnek velem szembe az utcán, hogy attól még a legendás Rákóczi tér éjszakai pillangói is elpirulnának. Azon pedig szintén nem csodálkozom, hogy a fiúk nem asztronauták vagy tudósok szeretnének lenni, hanem megcsinálni életük üzletét, több száz lóerőt meg villát vásárolni, és ezekbe beleültetni a legnagyobb mellű hölgyet. Mert bizonyos szerbiai sajtótermékek szerint ezek a kívánatos értékek.
De mielőtt kizárólag a bulvárt okolnánk a szerb társadalom hanyatlásáért, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy ország médiaszíntere magának az országnak a tükörképe, és ez fordítva ugyanúgy érvényes.
A médiumok és az újságírók a társadalom szeme, füle, szája, illetve hangja. Nagyon veszélyes megfeledkezni erről és arról is, hogy a médiumok a társadalom és a fiatalok fejlődését, illetve jelen esetben hanyatlását is befolyásolják.
Emlékszem a média hangoskodására, amikor másfél évvel ezelőtt parlament elé került a tájékoztatási törvény. Az egyik bulvárlap közölte, hogy a kormány egyenesen miattuk fogalmazta meg meg a drákói szigort előíró jogszabályt, hogy a jövőben kevésbé kompromittáló hangnembe írjanak az egyik kormányalelnökről. A kormány alelnökéről szóló írások egyébként szinte teljesen megszűntek ebben a bulvárlapban, ehelyett a nyomtatott pornó és ízléstelenség fokozódott orrvérzésig. Úgy tűnik, ez nem zavarja sem a kormányt, sem az államhatalom, a politikum egyéb képviselőit. Elvégre számukra kevésbé ártalmas egy-két női bugyi vagy mell, esetleg szexualitástól túlfűtött felcím és írás, mint ha az ő nevük és kétes ügyködéseik szerepelnének folyton-folyvást a bulvár lapok címoldalán. Az pedig, hogy a bulvár jelenlegi szerbiai formájában esetleg ártalmas a társadalomra nézve, kit érdekel... Az államhatalmat biztosan nem, „uralmuk” egyéb káros következményei miatt sincs lelkiismeret-furdalásuk.
