A korrupció részaránya tekintetében Szerbia a régió legtöbb államát megelőzi. Legalábbis ezt bizonyítja azon felmérés, mely szerint a vizsgált 178 ország közül Szerbia a cseppet sem dicséretre méltó 83. helyet foglalja el, ahonnan nem mozdul el már három éve. Az uniós csalatkozás tekintetében ez a tény aggodalomra adhat okot. Hogy miért van ez így, erre kerestük a választ a téma egyik legjobb szerbiai ismerőjével, Vladimir Goatival, a Transparency Serbia civil szervezet elnökével.
A 2000-es fordulat után egészen 2007-ig a korrupció leküzdése tekintetében Szerbiában előrehaladás volt tapasztalható, ami három évvel ezelőtt teljesen leállt. Mi válthatta ezt ki?
– Nagyon egyszerű a magyarázat. A politikai nomenklatúra Szerbiában nem teszi lehetővé, hogy felszámolják a borítékolt lemondás intézményét, ami ösztönzi a korrupciót. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a politikai nomenklatúra tulajdonképpen a korrupció melegágya. A politikai pártok vezetése szinte minden irányítást a kezében tart. Kihatnak a képviselők karrierjének alakulására, az életszínvonalukra, sőt még a családi életükre is. Azzal, hogy a parlamenti képviselők nem rendelkezhetnek szabadon a mandátumukkal, mi tulajdonképpen megszüntettük a közvetlen választási rendszert, s bevezettük a közvetettet. Az történt nálunk, hogy az egypárti küldöttrendszer a többpártrendszer bevezetése után többpárti küldöttrendszerré alakult át, s a képviselők soha nem is élveztek önállóságot. Nálunk a borítékolás miatt közvetett részarányos választási rendszer van, ami sehol a világon nem létezik. A borítékolt lemondás intézménye mára szerb specialitássá lépett elő.
Milyen összefüggésben áll ez a korrupcióval?
– A választásokat követően, amikor a polgárok valamely induló pártlistára szavaznak, 10 nap áll a pártvezetők rendelkezésére, hogy megnevezzék: a listáról ki fog bekerülni a parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy a köztársasági képviselőház 250 képviselőjét nem a polgárok választják meg szabad és független szavazás útján, hanem a pártlistákra leadott szavazatok alapján elnyert képviselői helyekre a pártvezérek nevezik ki az arra érdemes párttagokat. Ez az említett 10 nap ideális lehetőség a korrupció minden fajtájának a virágzására. Ezt teszi lehetővé a választási törvény, a kialakított közvetett választási rendszer, a pártok beleszólási lehetősége, hogy mely közvállalatokba kit és hogyan helyezzenek el. Egy szó mint száz, túlságosan nagy a pártok és a pártvezérek befolyása.
Tehát Ön szerint az, hogy egy parlamenti ciklusban miként alakul a korrupció elleni harc, már akkor eldől, amikor eldöntik, hogy a pártlistákról kik kerülnek be a parlamentbe?
– Én csak azt mondom, hogy ez a tíz nap, amit a választási törvény engedélyez, kiváló alkalom a helyezkedésre, tehát ideális előfeltétel a korrupció kibontakozásához. Ha megfigyeljük, hogy milyen területeken tapasztalható a korrupció elharapódzása, pl. a közbeszerzéseknél, az igazságügy, az oktatás, az egészségügy, az adó és a pénzpolitika terén, akkor máris észrevehetjük a kettő közötti szoros kapcsolatot. Meggyőződésem, hogy mindennek az okozója a rendszerbeli hiányosság. Emiatt van, hogy 2007 óta az ország kedvezőtlen helyen áll a korrupció tekintetében. Ha tudjuk, hogy honnan ered a baj, akkor azon könnyen lehet változtatni. Ha akarjuk, ha nem, kénytelenek leszünk lépni, de mielőbb, mert az európai uniós csatlakozásnak ez előfeltétele lesz. Rendszerbeli változtatásokat kell eszközölnünk, mert gond van azzal, hogy még mindig nem hoztuk meg a kellő jogszabályokat, vagy ha már megszülettek, akkor nem alkalmazzuk őket. De olyan is van, amit következetesen alkalmazunk, viszont a gyakorlatban kiderül, hogy teljesen téves az adott jogszabály. Ilyen középkori választási rendszerrel, mint a miénk, Európában nem lehet érvényesülni. Ezért, szerintem, a lehető legrövidebb időn belül változtatni kell a választási törvényen. Arra sehol sincs példa, hogy a közvetlen választási rendszert alkalmazva a pártvezérek döntik el, hogy a szavazás után kiket juttatnak be a parlamentbe. Ez szinte megbénítja a képviselőház munkáját, s a politikai pártok hatalmaskodását idézi elő. De még ennél is nagyobb szégyen a borítékolt lemondás, ami elsősorban arra a képviselőre nézve megalázó, akitől elvárják ezt a lépést. Másodsorban ilyen gyakorlatra nincs példa más demokratikus országokban, és ez alaposan megtépázza a polgárok önállóságát. A pártokat viszont érinthetetlenné, teljhatalmúvá lépteti elő.
Mi lenne a megoldás?
– Meg kell változtatni a politikai rendszert, az európai országok mintájára kell nekünk is a választásokat felépíteni. Ha ezt nem akarjuk, akkor viszont meg kell találni a módot arra, hogy a pártok vezetőségét ellenőrzés alatt tudjuk tartani. Ha e két lépés egyikét nem lépjük meg, akkor még inkább elharapódzik a korrupció, és el fogjuk veszíteni azt a pozíciót, amit kiharcoltunk eddig az európai uniós csatlakozás folyamatában.
Vajon meglesz-e a pártoknál a politikai akarat a szükséges módosítások megvalósítására?
– A pártok nagyon ellenálló szervezetek és találékonyak is. De az is jellemzőjük, hogy amit egyszer megkaparintottak maguknak, attól nem tágítanak. Ezúttal is így lesz. Ragaszkodni fognak a szerzett előjogokhoz, próbálnak majd kibúvót találni, de bízom benne, hogy az észérv kerekedik felül és az európai uniós csatlakozás fontosabb lesz a pártérdeknél.
