A budapesti Polgárok Háza őszi programjában Elfeledett nyugati végeken címmel külön-külön teremtett lehetőséget az Őrvidék, a Rábaköz és a Muravidék bemutatkozására. Aki egyszer is megfordult magyar világunknak alpesalji tájain, derűs lélekkel nyugtázhatja: népünk a legszebb arcát mutatja meg a Napnyugatnak. Az Őrvidék falu helyett szerekbe szerveződő közösségének különös történelme, a Rába-vidék vend közösségének ősi hagyománya és a Muravidék újjászülető magyar öröksége az elbizonytalanodókat és a hitehagyottakat is szelíd szóval tereli a hazavezető útjaikra. Ha pedig valaki kételkedne abban, hogy a nemzeti hagyománynak még ma is van megtartó ereje, hát üljön le egy estére a Bánffyak, a Batthyányak és a Szapáryak egykori birodalmának mai örökösei asztalához. Mert azon a vidéken a vendéglátás még valóban a szeretetből fakad, és isteni ajándéknak tekintik az őszinteséget, amit az emlékezetes muravidéki est címe is elárult: Dunának, Murának egy a hangja – hiszen évezrednél is hosszabb ideje már, hogy Pannóniában közös a sorsunk. Ahogyan Bence Lajos, a lendvai költő az Óda a hazatérőkhöz című versében írta: „Boldog lehet, ki kerülőkkel, / dűlőutak mentén, / kertek alatt végül / mégis hazatalál.”
Mai magyarságunknak okos példával szolgált a Muravidék szinte már csak maroknyi magyar közössége, ők ugyanis egy nemzedék alatt lelket leheltek a halódó örökségbe, élettel töltötték meg azt a hagyományvilágot, amit az elődök kacatnak hittek, és valahol az útszélen elhagytak. „Egyszerre feléled a távoli provincia” – írta Szúnyogh Sándor akkor, amikor még csak nagyon kevesek hittek a pusztuló szülőföld föltámadásában: „Halicanum szülöttei / kutyánál hűbb fiai vagyunk e földnek / bárhova visz is a sorsunk / lábunkat törve is hazarontunk / bármilyen szél fúj / itt sosem fázunk / a halottakkal is / víg dalokat dudorászunk.” (Halicanumi üzenet) És támadt a fiatal tehetségeknek – íróknak, költőknek, néprajzosoknak, történészeknek és dalénekeseknek – olyan sereglete, amelynek ma már csodájára jár a világ. Könyvtárnyi a Muravidék múltjával foglalkozó történeti munka, mert ahogyan Bence Lajos a szlovéniai magyarság 70 évének értékeit számba vevő kötetének címe is elárulta, az ő nemzedéke a legnemesebb ellenállást választotta eszközéül, s küzdött Írott szóval a megmaradásért(1994). Göncz László A muravidéki magyarság 1918–1941 (2001) és a XX. század első feléből merített Mura menti életképeket tartalmazó Egy peremvidék hírmondói(2006) című történeti munkája, Kovács Attila Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között(2004) című monográfiája, Halász Albert Jeles napok, népi ünnepek a Muravidéken(1999), Szabó Mária Tájszójegyzéke (2006) és Zágorec-Csuka Judit A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig (2007) című munkája csak egy-egy megálló az évszázadra szóló, a tájhaza magyarságának felemelését szorgalmazó munkának. Az pedig maga a megismételhetetlen csoda, ahogyan a közösség magára találása egy emberöltő alatt lezajlott. Egy seregnyi elszánt fiatal alapos népismereti munkája nyomán a Muravidék magyarsága talpra állt, és mára az intézmények sora biztosítja a közösségnek a méltó életet. Kepe Lili szerint a végvidéken tízszer akkora erőt követel a tisztességes helytállás, mint szerencsésebb tájain a magyar glóbusznak, csak szeretettel teli szívvel lehet odaállni a közösség elé.
S valóban, szeretettel telt szívvel álltak a közönség elé a Muravidékiek. Mintha a hetési népi varrottasok csillagvirágaiból bomlottak volna ki azok a népdalok, amelyeket a Dobronaki Nótázók kötöttek akkor este csokorba, hogy dacoljanak a kalmár idők tékozlásaival. Hiszen Bence Lajos egyik szép versében arra is figyelmeztetett: „Kalmár idők: / a tékozlásoké, a nagy / kitárulkozásoké, a végkiárusításé / minden megvehető, itt minden eladó – / kivéve lelkünket, melyre / Belzebúbtól van foglalónk.” (Kalmár idők) S bármilyen közel is van ez Szúnyogh Sándor halottakkal együtt danolászó igriceinek hetykeségéhez, e gazdag emberöltő a Lendva-hegy aljában mégiscsak a vállalások nagy korszaka volt, melynek során a magyar nemzet kallódó történelméből visszakapott egy egyszeri, semmivel sem pótolható ékkövet.
