Ünnepelt a héten az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, hiszen november 10-étől 20-áig immár másodízben rendezték meg a Petőfi napokat, gazdag programmal, minden nap valami újat kínálva a közönségnek, azzal a feltett szándékkal, hogy tömörítsék az újvidéki magyarságot ebbe a házba. Nem könnyű feladat ez, amelynek oroszlánrészét Bátori József, maga az elnök vállalta magára, ugyanis feltett szándéka, hogy visszaszerzi az egykori művelődési egyesület, ma központnak nevezett ház valamikori fényét.
– Már a nyolcvanas években felfigyeltem arra, hogy a Petőfi Sándorról elnevezett iskolák találkozóját rendszeresen megtartják. Egy alkalommal ezt a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben tartottuk. Innen ered az ötlet, hogy szervezzünk Petőfi napokat, de nem titkolom azt sem, hogy szerettem volna valahogy visszacsempészni a ház egykori elismertségét. A nyolcvanas évekig körnek nevezték a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, azután később elkezdték csak úgy petőfizni, ami máig megmaradt. Közben szépen elfelejtettük, hogy ki is valójában Petőfi Sándor. Ezért két évvel ezelőtt, március 15-én megszerveztük a szavalóversenyt, amelyre 80-an neveztek be, majd tavaly ismét megtartottuk, ekkor már 130-ra duzzadt a szereplők köre, jövőre pedig vajdasági szintű szavalótalálkozót fogunk megrendezni. Bízom benne, hogy még népesebb lesz a látogatottság.
Miért éppen most tartják a Petőfi napokat?
– Azon egyszerű oknál fogva, mert a költő január 1-jén született. Ezt a napot nem választhattuk, mert akkor mindenki mást ünnepel. Holttá július 30-án nyilvánították, úgy döntöttek, hogy ezen a napon tűnt el. Számunkra ez sem bizonyult elfogadhatónak, inkább úgy döntöttünk, hogy mivel a telepi katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet templomban Erzsébet napján van a búcsú, s a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ helyileg is, területileg is és szellemiségében is kötődik a templomhoz, így ezt kívánjuk megünnepelni. Elhatároztuk, hogy a jövőben is azon a héten rendezzük meg majd a Petőfi napokat, amikorra az Erzsébet-nap esik. Tavaly három napos rendezvényünk volt, idén már hat napra bővítettük, remélem, jövőre még nagyobb lesz a látogatottság és gazdagabb műsorral dicsekedhetünk majd. Mert nekünk itt többszörösen kiemelkedő szerepünk van, a szórványban élő magyarságot próbáljuk összegyűjteni és színvonalas szórakozási, foglalkozási, barátkozási és ismerkedési lehetőséget biztosítani számukra.
Mi itt, Újvidéken már annak számítunk. Az utóbbi időben az anyaország kiemelt megkülönböztetéssel kezeli a szórványban élőket, megérzik ezt önök valamelyest itt a Petőfiben?
– Csak az utóbbi 10 évben kezdték feszegetni, hogy a határokon túl a szórványban élőket kell jobban odafigyelve támogatni és felkarolni, mert világossá vált számukra, hogy a szórványban élnek az igazi harcosok. Valóban, nekünk itt sokkal nagyobb küzdelmet kell megvívnunk a fennmaradásunkért, a kultúránk hirdetéséért, szinte nap mint nap meg kell küzdenünk, hogy felvállaljuk mindazt, ami ránk hárul. Az igazság az, hogy az utóbbi öt-hat évben meglehetősen sok pályázatot írtak ki a szórvány megsegítésére, nagyjából elérkezett a pénz, a segítség a címzettekhez. Nekem inkább azzal van gondom, hogy a tömbben élők nem kezelik a szórványt a maga fontosságához és súlyához mérten. Ennek bizony többször láttuk a kárát, mert a tömbben élők bizony elsősorban azt nézték, hogy ki mennyire tud magyarul, s ahhoz mérték a segítségnyújtás milyenségét, pedig nem az a fontos, hogy ki milyen szinten beszéli az anyanyelvét, hanem az a lényeg, hogy segíteni kell. Ha nem karolnak fel bennünket a tömbben élők és az anyaország, akkor még nagyobb űr fog tátongni a szórványban élők és a tömbben élők között.
A vajdasági magyar politikum készen áll arra, hogy segítő jobbot nyújtson?
– Évek hosszú során át csak díszként kezeltek bennünket, mutogattak, amikor külföldről jöttek látogatók hozzánk, de mióta az egyik párt, a VMSZ a programjába foglalta a szórvány megsegítésének szükségességét, azóta javult a helyzet. Addig nem sok minden történt, s most sem halad a dolog úgy, ahogy mi elképzeltük, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem megy máról holnapra, türelem kell hozzá, hosszadalmas és néha gyötrelmes feladat is.
Ki pénzeli a művelődési központot?
– Tavalyig a városi önkormányzat megtérítette a költségeink 70 százalékát. Idén ez már nem így volt, elkészült az új törvény és pályázásra kényszerültünk mi is, sajnos, az a tapasztalatunk, hogy nem működik olajozottan a dolog, mert 37 pályázatot adtunk át, s abból csak 15 nyert. Ez azt jelenti, hogy a pénznek is csak a felét kaptuk meg, ami persze nem elegendő a fűtésre, a költségekre, például csak a szemétkihordásért 10 000 dinárt kell fizetnünk havonta. Ez évi 120 000 dinárt tesz ki, amit a város igazán leírhatna nekünk. De nem teszik, hanem rákényszerítenek bennünket, hogy a pályázati pénzből csípjük le ezt a kiadást.
Miért változtatták meg az egyesület elnevezést központra?
– Ennek gyakorlati oka volt, amikor magyarországi pályázatokra kezdtünk jelentkezni, bennünket is úgy kezeltek, mint egy falusi vagy egy kisvárosi művelődési egyesületet, holott Újvidék Vajdaság fővárosa, s mi bizony igen nagy hagyománnyal bíró egyesület voltunk. Amikor központként kezdtünk pályázni, nyomban másként tekintettek ránk. Ezelőtt tíz évvel láttunk hozzá a Petőfi tatarozásához, mert egyértelművé vált előttünk, hogy egy lerobbant épületbe nem tudjuk a fiatalokat becsábítani és tömegeket sem tudunk vonzani a rendezvényeinkre. Pályázati pénzekből sikerült felújítani az épületet, a nagytermet, az emeleti részt, a színpadi világosítást, hangosítást. A legutolsó nagyobb beruházás az ablakok és az ajtók cseréje volt, mert szépek ugyan a régi, patinás ajtók és ablakok, de sajnos kevésbé szigetelnek, mint ezek az újak. A Vajdasági Fejlesztési Alapnál pályáztunk erre a felújításra, és szerencsére meg is kaptuk a kért összeget, mert a hozzánk szakkörökre, s egyéb tevékenységre járó gyerekek bizony nem szívesen jöttek, ha fagyoskodniuk kellett. Haladnunk kell nekünk is a korral, ha azt szeretnénk, hogy Újvidéken a magyar kultúra hirdetésének és a hagyományok ápolásának méltó központja legyen a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ.
