Dr. Káich Katalin
A 2009/2010-es tanévben a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra tanítóképző szakra 35 hallgatót, az óvóképző szakra pedig 30 hallgatót tudnak beírni, amennyiben a felvételi vizsga eredménye erre feljogosítja őket. Csak azok a hallgatók iratkozhatnak be, akik eleget tesznek a követelményeknek, s nem az a szempont, hogy mindenképpen meglegyen ez a létszám. Mindkét esetben 20-20 hallgató tud az állami költségvetés terhére tanulni.
Az önköltségen tanulók számára a tandíj a tavalyi évhez viszonyítva nem emelkedett, idén is 50 ezer dinár lesz. Ahogy azt dr. Káich Katalintól, a kar dékánjától megtudtuk, a mesterképzésüket sem 2007-ben, sem 2008-ban nem támogatta anyagilag a minisztérium, annak ellenére, hogy ezt megígérték. Eddig meg tudták szervezni az oktatást saját költségeik terhére – ezért is pályáznak állandó jelleggel a különböző magyarországi forrásokra –, ám a mesterképzésben, ahol a 2009/2010-es tanévben mintegy 20 hallgató számára lesz hely, sajnos csakis önköltséges kategória létezik, ugyanis a minisztérium idén már meg sem ígérte a támogatást. Hogy mekkora lesz ez az összeg, a karon még nem tudják, ezek után állapítják majd meg. A dékán asszony elmondása szerint csak a legszükségesebbeket fizettetik meg a hallgatókkal, és részletfizetésre is van lehetőség.
– Ha első évfolyamon 20 hallgató tanult állami költségen, a következő évben számuk az előírások szerint 20 százalékkal nőhet, tehát 24 hallgató tanulhat az állami költségvetés terhére. A felsőoktatást, és így a mi karunkat is sújtó pénzhiány miatt ezek után már azt sem tehetjük meg, amit eddig gyakorlat volt a karunkon, hogy mindazon másod-, harmad- és negyedévesekkel, akik összegyűjtötték a 60 kreditpontot, nem fizettetünk meg tandíjat. Ezentúl valóban csak annyi hallgató tanulhat állami támogatottsággal, amennyire a keret megengedett, a hallgatók rangsorolódnak, nemcsak a 60 pont lesz a fontos, hanem a tanulmányi átlageredmény is döntő fontosságú lesz. Mindennek nem örülünk. Főleg annak nem, hogy a mesterképzést csak akkor tudjuk folytatni, ha a hallgatók szülei rendelkeznek a szükséges anyagiakkal. Az oktatás megszervezéséhez pedig anyagi eszközökre van szükség. Ki kell fizetni az oktatókat, a vendégtanárok honoráriumát, esetleges itt-tartózkodásuk költségeit.
Ami az elkövetkezőkben az oktatási intézményeket súlyosan érintheti, az a saját bevételükből az államnak visszafizetett 40 százaléknyi összeg.
– Abban apillanatban, amikor ez bekövetkezik, az intézményünk ellehetetlenül abban, hogy alaptevékenységét végezze. Nekünk a bevételünk nagyon kevés, az elkövetkezőkben nem valószínű, hogy a magyarországi támogatások nagy mértékben érkeznek, hiszen ott is gazdasági krízis van. A vendégtanárok honoráriumát, az utazási költségeink fedezetét magunknak kell előteremtenünk, a donációkból fizetjük, mert a szerb minisztériumtól ezekre nem kapunk támogatást. Amit az államtól kapunk, az gyakorlatilag az állandó dolgozóink bérét fedezi.
A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar miből tud saját jövedelmet megvalósítani?
– Az önköltséges hallgatóink tandíjából – ezen hallgatók száma nagyon kevés –, valamint a vizsgákra befizetett összegekből. Egy vizsgabejelentés az állami költségen tanuló hallgatóknak 150 dinárba, míg az önköltséges hallgatóknak 500 dinárba kerül. Éves szinten ez az összeg nem több 1,5 millió dinárnál, amelyet nagyrészt a vendégtanárok honoráriumára, utaztatásra fordítottuk. Vendégtanárokra szükség van, hiszen a karon vannak olyan tantárgyak, amelyek előfordulása – mert ennyi óraszám szükséges – tíz százalékban lefedett munkahelyet biztosít. Erre persze nem vehetünk fel tanárokat, mert ki vállalna 10 százalékosa munkát? Így vendégtanárok, mint minden karon, nálunk is vannak. Az ő honoráriumuk pénzelése nincs megoldva állami szinten.
A karnak több külföldi, hasonló jellegű intézménnyel van együttműködési szerződése. Mennyire jelenthet ez egyfajta megoldást, valamiféle kiutat?
– Május 8-án írtuk alá az együttműködési szerződést az eszéki tanítóképző karral, és ilyen dokumentumunk van Bajával, Péccsel is. Megteremtődtek azok a feltételek, amelyek egy esetleges európai uniós pályázaton való részvétel lehetőségeit nyújtják számunkra. Szeretnénk majd ilyen pályázatot benyújtani. Ha nem fogunk tudni felkínálni olyan lehetőségeket a hallgatóinknak, amelyek nem csak azt biztosítják, hogy tanítói diplomát szerezhetnek, hanem mellé egy más szakképesítést is tanúsítvány formájában, akkor nem biztos, hogy pályázatot tudunk nyerni. Magát a tartalmat értékelik. Tekintettel arra, hogy a szerbiai oktatási rendszer még mindig nem teszi lehetővé a kétszakos tanárképzést, mi gondolkodunk abban is, hogy felvázolunk programokat, amelyeket mi fel tudunk vállalni. Például azt, hogy egy tanítói oklevél párosuljon a képzőművészet alsó osztályokban való oktatását biztosító diplomával. Van olyan persze, amit másoddiploma okán nem vállalhatunk. Kijelenthetem, hogy magyar nyelv és irodalmat csakis a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken lehet végezni. De vannak területek, amelyeket felvállalhatunk. Vannak olyan szakok, amelyek az unióban már keresettek, nálunk most kopogtatnak az ajtón. Ilyen például az iskolai menedzser vagy a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szakdiplomások. Mindez elkezdődhetne egy sikeres uniós pályázat révén Horvátország és Magyarország közreműködésével.
Az új programot pedig akkreditáltatni kell. A karnak jelenleg is folyik az akkreditációja.
– Elvégeztük a kért javításokat, és elküldtük az akkreditációs bizottságnak. A programot a tanítóképző szakra, az óvóképző szakra és a mesterképzésre adtuk át. Technikailag nagy segítségünkre volt az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának professzora, Branko Perišić. Az elvárások szerint 70 százalékban a karon a kar tanárainak kell előadniuk, nálunk ez 68 százalék. Pszichológiából vendégtanárunk van, de sikerült asszisztenst is találnunk. Van jelentkezőnk, úgy tűnik megfelel az elvárásoknak, hiszen doktori iskola hallgatója, és merem remélni, hogy október 1-től már munkába állhat. Amint az akkreditációs bizottság jóvá hagyja a benyújtott három programunkat, lehet továbblépni. Terveink között van specializációra is lehetőséget adni. A hátrányos helyzetű diákokkal való foglalkozásra a szakképesítést szeretnénk majd megszervezni, s negyedik év után a hallgatók választhatnának a mesterképzés és a specializáció közül. Az Újvidéki Egyetemnek benyújtottuk a statútumváltoztatásra vonatkozó kérelmet, hogy jogunk legyen az alapképzés és a mesterképzés megszervezése mellett mind a specializáció mind a doktorképzés
