Minden zentai leginkább a Tisza-partra büszke, nincs olyan messziről jött ember, akinek ne mutatnánk meg az öreg gesztenyefákkal szegélyezett folyóparti sétányunkat. A Zentára látogatóknak azt ajánljuk, első dolguk legyen végigsétálni az alsó vagy a felső rakparton, hiszen e séta alkalmával történelmünkbe is betekinthetnek. A híres török verésnek tiszteleg a zentai csatát megörökítő emlékmű, neves zentaiakat sugall a himnuszt szerző Jovan Đorđević szobra, dolgos tiszai emberekre utal a Révész-szobor, és emberi kegyetlenségekről árulkodik az 1944-es kopjafa.
Ha már a Tisza-parton vagyunk, ne is menjünk onnan sehová, hiszen a folyó fürdésre, csónakázásra, hajókirándulásra csábít. Ezen a nyáron már két kisebb hajó is a turisták rendelkezésére áll.
A vállalkozók 15–20 fős csoportokban szerveznek hajókirándulást. Elérhetőségüket az alsó rakparton reklámozzák, de a község idegenforgalmi szervezetében is érdeklődhetnek felőlük. Az úti célt a turisták választják meg. Lehet szó egész napos kirándulásról, de lehet akár néhány órás hajókázást is választani. Sokan kíváncsiak a Szanádon túli szigetre, vannak, akik egészen Magyarkanizsáig vagy Adáig kérik a túrát, és olyanok is akadnak, akik csak a Halászcsárda üdülőtelepig szeretnének feljutni. A hajókirándulások ára a távolságtól függ. A Halászcsárda üdülőtelepig egy másfél órás hajóút 1500 dinár, a szigetig 2500 dinár, Magyarkanizsáig és Adáig pedig 5000 dinár. A hajó 15–20 férőhelyes, így a megadott árat annyi felé osztják, ahány utas van. Ha az üdülőtelepet választják, biztosan nem bánják meg, hiszen homokos strand, röplabda- és picigenpálya (lábteniszpálya), valamint két hangulatos étterem csalogatja a fürdőzésben megfáradtakat. Közvetlenül a parton épült Halászcsárda éttermében okvetlenül meg kell kóstolni a halászlét és a tiszai sült halat, hiszen Törtei József szakács régi mestere a szakmának. Egy adag filézett halászlé 450 dinárba kerül, a vegyes, szálkás halból készült pedig 350 dinárba. Aki a Halászcsárdában ezt az eledelt választja, biztosan nem bánja meg, hiszen az mellett, hogy finom, akkora adagokat szolgálnak fel, hogy pukkadásig ehetjük magunkat. Ha már a Tisza-parton ebédelünk, a sült halat sem szabad kihagyni, egy tál harcsa, süllő vagy kecsege 550 dinárba kerül.
Ha a Zentára látogató nem csak a Tisza-partot szeretné megismerni, hanem tartalmasabb programra vágyik, azt is megkaphatja. Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete (a Városháza épületében a kupola alatt) gazdag programot állított össze. Hosszú hétvégékre várják a turistákat, melyeken a csoport igényeihez mérten disznótort, falusi lakodalmat, kerékpártúrát, lovaskocsizást, hajókirándulást kínálnak a vendégeknek. A Disznótortúra nevű programban hagyományos falusi disznótort szerveznek az oromparti tájházban. A program korán reggel hagyományos szalmás pörköléssel kezdődik, majd pálinkás köszöntős disznótoros reggelivel, azután pedig ebéddel folytatódik. Ha a csoport igényli, délutánra népzenészeket is hívnak, hogy teljes legyen a mulatság. Ehhez hasonló program a Falusi lakodalmas hétvége, melyen, szintén az oromparti tájházban, vidám hagyományos lakodalmat ülnek a vendégek szórakoztatására. A lakodalomban természetesen menyasszony, vőlegény, vőfély és lakodalmas menet várja a turistákat, akik bekapcsolódva a programba hagyományos lakodalomban érezhetik magukat.
Jó programnak kínálkozik az is, hogy a vendégek kerékpárral lekerekeznek a Rétbe, és azon keresztül a Brionin található Gyümölcsök királynője nevű etnofaluban kötnek ki, ahol esetleg ebéddel, vacsorával fogadják a megfáradt túrázókat. Az etnofaluban egyébként már medence is várja a látogatókat, úgyhogy a kellemes falusias környezetben akár több napot is el lehet ott tölteni. Egyelőre még csak műanyag medence fogadja a látogatókat, de jövő nyárra egy hagyományos medencét terveznek. Ami az árakat illeti, a Gyümölcsök királynője etnofaluban egy komplett étkezés 700–900 dinár körül alakul. A hangulatos kis házakban egy éjszaka reggelivel, idegenforgalmi adóval és biztosítással együtt 1600 dinár.
Az idegenforgalmi szervezet Zentai csata hétvége programmal is készül a turisták fogadására, de ez csak akkor indul be, ha elkészül a városháza tornyában tervezett kilátó. A nyár elején még úgy tűnt, hogy a zentai csatának szentelt létesítmény szeptember 11-ére, vagyis városnapra elkészül, de a legutóbbi információk szerint tolódik az átadás dátuma. A kilátótól egyébként a zentaiak a turizmus fellendülését várják, hiszen a környékben egyedülálló létesítményről lesz szó. A Zentai csata hétvége egyébként tartalmazza még a zentai csata emlékművének megtekintését a Tisza-parton, valamint egy csata-lakomát valamelyik vendéglőben. A csata-lakoma érdekessége, hogy olyan ételt szolgálnak fel, mely a csatában részt vett népek konyháját tükrözi.
Aki csak a városban szeretne szétnézni, annak ajánlják a Városi Múzeumot, a Stevan Sremac Emlékházat, a Régi Mesterségek Házát és a Tűzoltó Laktanyát. A Régi Mesterségek Háza egyedülálló dolog a környéken, ekkora régiséggyűjtemény közel s távol sincs. A családi házban berendezett múzeumban a letűnt tanyavilág tárgyi hagyatékát, valamint 20 régi műhely teljes felszerelését, és több mint 10 ezer régi tárgyat tekintetnek meg az érdeklődők.
Érdemes megemlíteni, hogy Zentán minden évben a városnap alkalmából hőlégballon találkozót szerveznek, és ez mindig sok látogatót vonz. A találkozót természetesen idén is megszervezik szeptember 10–13-a között. Az eseményre közel 20 ballont várnak Magyarországról, Szlovéniából, Montenegróból, Franciaországból és Ausztriából. Aki tehát ősszel szeretne Zentára látogatni, annak érdemes a városnapi rendezvények idejét választani, hiszen szeptember elején még nyugodtan lehet csónakázni a Tiszán, lehet még fürödni is, és szórakoztató program is lesz bőven.
Néhány éve a szálláshely kínálata is bővült Zentán. Tavaly óta a felújított Royal Szálló is várja a vendégeket. Az impozáns szállodában az egyágyas szobáért reggelivel 2985 dinárt kérnek, a kétágyasért pedig 5070 dinárt. Az árak tartalmazzák az idegenforgalmi adót. Egyre több magánszállás közül válogathatnak a Zentára látogatók, már 12 család foglalkozik azzal, hogy szobát, apartmant ad ki a turistáknak. Egy magánszálláson 855–1400 dinárt kérnek egy éjszakáért.
Összegzésképen annyit mondhatunk el, hogy Zentán még gyerekcipőben jár a turizmus, de amióta megalakult a községi idegenforgalmi szervezet, az ottani fiatal lelkes csapat mindent megtesz azért, hogy vonzóbbá, érdekesebbé tegye Zentát, és hogy minél tartalmasabb kikapcsolódási lehetőségeket biztosítsanak az idelátogatóknak.