A héten néhány zentai szülő felháborodva fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy derítsük ki, az óvodában miért kérnek 500 dinárt beiratkozáskor, mikor ez eddig nem volt gyakorlat. Megkeresésünkre Gedo šević Valéria , az óvoda igazgatója elmondta, hogy ez tulajdonképpen szülői hozzájárulás volt, és a pénzt tanszerekre és higiéniai csomagra fordították.
– A környező községek óvodáinak igazgatóitól hallottunk először arról, hogy szülői hozzájárulást kérnek a beiratkozáskor, és azt tanszerekre, tisztálkodási szerekre fordítják. Ezt mi is nagyon jó ötletnek találtuk, ugyanis az a gyakorlat nem vált be, hogy a gyermek induláskor hoz magával gyurmát, ceruzát, festéket, toalettpapírt, és még sorolhatnánk mi mindent. Csak azoktól a szülőktől kértük az 500 dináros hozzájárulást, akik újonnan íratták be gyermeküket. Szóval, aki már tavaly is óvodás volt, annak nem kellett fizetni. 720 gyermeket írattak be összesen, és ebből 183 iratkozott újonnan, a pénzt csak tőlük kértük. A beiratkozáskor 91 500 dinár folyt be a folyószámlánkra. Az összeget az intézmény is megtoldotta, meg a Gyermekjóléti Akciótervből is kaptunk 100 000 dinárt, így 200 000 dinár értékben vásároltunk tanszereket és higiéniai eszközöket. Ily módon mind a 38 tagozatnak megfelelő kezdőcsomagot tudtunk biztosítani. Valamennyi tagozat közel 2500 dinár értékű csomaggal kezdi az évet. Ha a szülőknek maguknak kellett volna összeállítani a csomagot, az nem 500 dinárba került volna, hanem jóval többe – mondta az igazgató.
A beiratkozáskor kért szülői hozzájárulásról egyébként az óvoda igazgatói bizottsága döntött, és a szülői tanács is elfogadta. Az igazgató még azt is elmondta, hogy jövőre valószínűleg minden beiratkozótól kérni fognak hozzájárulást, ugyanis az óvoda olyan nehéz anyagi körülmények között dolgozik, hogy önerőből nem tud kezdőcsomagot vásárolni.