Nagyszabású akció folyik a szerb ügyészségben: eddig 384 esetben indítottak vagyonosodási vizsgálatot úgynevezett üzletemberek ellen. Ismert nevek kerültek a kérdés kapcsán a lapok címoldalára, Sreten Karić, a Mobtel egykori igazgatója, Milovan Bojić, az Ostrog magánklinika igazgatója, aki egy időben az egészségügyi tárcát is irányította, és Sreten Jocić, akit az alvilág egyszerűen csak Joca Amsterdamként emleget Csak páran, akik ellen folyamatban van a bűnözéssel szerzett vagyon elkobzásának folyamata. Emlegetik azonban Slaviša Purićnak, az Intereksport egykori igazgatójának, Darko Ercegnek, a drogmaffia állítólagos vezetőjének és Branislav Uskokovićnak, a belgrádi áramelosztó egykori vezetőjének a nevét is.
Vannak bizonyára nem kevesen, akik emlékeznek még rá, hogy a múlt század hetvenes éveiben az úgynevezett Tito-levelet követően törvényt hoztak a vagyonkivizsgálásról. Akkortájt a kommunista pártszervezetek sokat foglalkoztak a kérdéssel és mindenkinek volt véleménye, álláspontja a kérdéssel kapcsolatban, de az eredmény meglehetősen felemás volt: több név is elhangzott, a vizsgálat is jó ideig folyt, de az elkobzásig nagyon kevés esetben jutottak el. A mostani esetekkel is nyilván hasonló a helyzet, vagyis majd csak ezután kezdődik a bírósági procedúra és Isten tudja, meddig fog majd az egész tartani és milyen végeredménnyel zárul.
Szó sincs arról, hogy nem tartanám indokoltnak az ilyen vizsgálatokat, hiszen köztudott, a gyors gazdagodás rendszerint szabálytalan, törvénybe ütköző volt. Nem tudom igaz-e, de a kilencvenes években beszélték az egyik ismert vállalkozóról, hogy külföldi üzletembereket fogadott, akik szerettek volna együttműködni vele. A tárgyalás közben egyikük megkérdezte, hány év alatt szerezte szemmel láthatóan hatalmas vagyonát. A mi emberünk persze büszkén rávágta hogy hat-hét év alatt. A külföldi természetesen nem szólt semmit, de az üzletből sem lett semmi. Tudta ugyanis, hogy becsületes úton ekkora vagyont ennyi idő alatt nem lehet szerezni és ez számára túl nagy kockázati tényezőt jelentett.
Kell tehát az ilyesfajta vizsgálat, hogy nyilvánvalóvá váljék: nincs sok értelme annak, hogy valaki az éppen aktuális hatalomhoz dörgölődzve próbálja kielégíteni mérhetetlen pénz utáni vágyát, azzal kérkedve maga előtt is, hogy sikeres üzletember. A hatalom ugyanis gyorsan váltakozik és a korábbi ellenfelek szívesen vizsgálódnak a korábbiak holdudvarába tartozó „üzletemberek” ügyleteit illetően.
Akármennyire is hangoztatják azonban az illetékesek, hogy mennyi milliós vagyonokról van szó, ami végül is majd az államot illetik meg, az egész mindig egy kicsit porhintésnek tűnik, amikor az ember napról-napra milliárdok elköltéséről hall, hol ide, hol oda, és el nem tudja elképzelni, hogy az adott beruházás miért kerül olyan hihetetlenül nagy összegekbe. Amikor nagy a gond, a hatalom rendszerint ilyen lépéseket tesz, hogy tisztességét bizonyítsa a választók előtt. Később azután róluk is kiderül, mi mindenben sárosak. Leginkább pedig az a jellemző, hogy kampányszerű az egész: amikor már senkinek sem lesz rá szüksége, egyszerűen elül az egész, az említettek közül is sokan nevetségesen enyhe büntetésekkel ússzák meg az egész hercehurcát.
Szeretném természetesen, ha mégsem lenne igazam.
