Aleksandar Marton (Kecskés István felvétele)
A Szerbiai Hadirokkantak nagybecskereki egyesületének négy tagja hétfőn éhségsztrájkba kezdett, követelve Aleksandar Martonnak, a városi képviselő-testület elnökének a leváltását. Éhségsztrájkjuk szeptember 26-áig tart, utána utcai tiltakozásokat szerveznek, amelyhez csatlakoznak „Szerbia más területeiről érkező harcostársaik”, mondják a tiltakozók.
A veteránok azért kérik Marton távozását, mert nemrég fogadta a Vukovár 1991. jogászegyesület képviselőit, sőt támogatta a kezdeményezésüket, hogy 1991-es fogvatartásuk helyein – október harmadikán – a stajićevoi (Óécska) mezőgazdasági birtokon és a Torák közelében levő régi vadászotthon épületére helyezzenek emléktáblát. A harcosok szerint viszont még nem jött el a bocsánatkérés ideje, hiszen a horvátországi táborokon sincsenek emléktáblák, de nincs méltó emlékhelye a délszláv háború Nagybecskerek környéki áldozatainak sem.
A nemzeti vonalhoz tartozók, persze, támogatják a harcosok követelését, mások szerint valójában a magas rangú tisztégviselő és a ligások egyik legperspektívabb tagjának a lejárattatása áll a háttérben. Pártja a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, amelyben Marton jelenleg alelnök is, tegnap nyomatékosította: továbbra is számítanak rá, sőt, szerintük az eddiginél még magasabb tisztségek várományosa, hiszen fiatal, és eddig egyetlen rossz politikai húzása sem volt.
Vukovár eleste után Torákra (akkor még Begejcinek hívták) és Óécskára szállítottak több mint 2500 foglyul ejtett horvát nemzetiségű polgárt, akiket hónapokig embertelen körülmények között tartottak fogva. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezek az emberek nem vettek részt a fegyveres összetűzésekben. A foglyokat bántalmazták, állítólag gyilkosságok is történtek. A horvátokkal 1991 végén kötött „mindenkit-mindenkiért” név alatt ismeretes szerződés értelmében a két fogolytábor lakóinak a többsége hazakerült, de a táborok létezése Szerbiában továbbra is tabunak számít.
– Bevallom, kellemetlenül érint, hogy bárki is éhségsztrájkba fogott, mert a cselekedetem mögött rossz szándékot lát. Remélem, hogy emiatt senkinek sem kerül veszélybe az élete. Ez az egészben a legfontosabb. Ugyanakkor még egyszer apellálok a harcosokra, hogy hagyják abba az éhségsztrájkot. 1991-ben, amikor megkezdődött a 23 milliós Jugoszlávia szétzúzása, én csak 15 éves voltam. Tehát nem lehetek az oka annak, hogy az akkori bruttó jövedelem 186-szor csökkent, hogy Európa kapujából a lista legaljára kerültünk, vagy, hogy a testvérháborúban ötven nagybecskereki és környékbeli vesztette életét. A fogolytáborok vagy gyűjtőtáborok létezéséért sem okolhatnak – mondja Marton.
Akkor miért talált ekkora ellenszélre az emléktáblák kihelyezése?
– Mindenkinek meg lehet a véleménye mindenről, de szerintem, nem lehet bűn emléktáblát helyezni oda, ahol valakivel rosszat tettek. Valakik a mi nevünkben cselekedtek, e fölött viszont nem akarok szemet hunyni. Másrészt, megpróbáltam keresztény ember módján reagálni a kezdeményezésre, amit félremagyaráznak. Nem ígértem semmilyen támogatást az emléktábla kihelyezésében. Hivatkoznék Željko Kuprešak belgrádi horvát nagykövet nem rég tett kijelentésére, hogy Horvátországban is emléktáblákat kell elhelyezni az ottani táborok helyein. Ezt államközi szinten kell rendezni. De nem szabad a szőnyeg alá söpörni a történéseket, mint ahogy egyesek szeretnék.
Közben Belgrádban sokkal „keményebb” dolgok történnek, verik a külföldieket, elmaradt a Büszkeség napi felvonulás, fenyegető leveleket kaptak a liga vezetői.
– Már a kilencvenes évek elején követeltük a szélsőséges szervezetek és pártok betiltását. Akkor kinevettek bennünket. Most ide jutottunk. Bebizonyosodott, hogy igazunk volt, mint ahogy majd erről az esetről is kiderül.
