Nem új keletű a kóbor állatok problémája, de igazán hathatós megoldást a mai napig sem sikerült találni. Nem csak problémát, veszélyt is jelentenek a polgárokra, mert bármikor rátámadhatnak az emberre, betegségeket terjeszthetnek, oltás hiányában legfőképp a veszettségtől kell félni, s persze ellenőrizhetetlenül szaporodnak, növelve a bajt. Ugyanakkor nagyon sok elgázolt, jobb sorsa érdemes állat tetemére bukkanhatunk az utak mellett, mert nem ismerik a forgalmat és megzavarodva az autó elé ugranak, vagy a sofőrök figyelmetlensége miatt pusztulnak el.
Néhány napja rövid idő alatt két emberre is rátámadtak a kóbor ebek Szabadka központjában. Az esetről az illetékesek még csak nem is hallottak, tehát feltehetőleg az a kutya vagy kutyák még mindig az utcákon vannak.
Nem ez volt az első ilyen eset, de ezután sem számíthatunk változásra. Ha érkezik bejelentés, utánajárnak, de mivel a menhelyek állandóan tele vannak, nem sok mindent lehet tenni. Jelenleg mintegy háromszáz befogott állat van, de Szabadka utcáin és környékén a kóbor állatok számát nyolcezerre becsülik. Tehát több ezer állat lófrál körülöttünk, sokszor étlen-szomjan, a legnagyobb fagyban, hőségben, esőben, vihar idején. Néha odaszegődnek egy-egy járókelőhöz és ha szerencséjük van, legalább nem rúgják oldalba őket. Egy idő után félni kezdenek tőlünk, és ha veszélyben érzik magukat, támadnak. Más kutyák viszont alapból támadó természetűek, mert születésüktől az utcán nevelkednek vagy mert egykori gazdájuk, akitől elszöktek, kínozta, éheztette őket, és az ember számukra egyet jelent a fájdalommal.
A kialakult helyzetért nem az állat a hibás, hanem mi, állattartók, akik felelőtlenül és kegyetlenül kirakjuk őket az utcára, vagy nem figyelünk rájuk eléggé és egy óvatlan pillanatban elszöknek. Bár erre legalább találtak megoldást a csipek révén. Viszont hányan tetetnek csipet kedvencükre? Nem sokan, mert némi időbe és persze pénzbe kerül. És hogy lenne időnk, pénzünk a család négylábú tagjára, ha fontosabb dolgokat sem mindig tudunk elintézni.
A menhelyek zsúfoltak és bármennyire európai uniós szabványok alapján tartják az állatokat, egy menhely sosem lehet méltó egy élőlényhez. A befogott állatokat megvizsgálják, megkapják a szükséges oltásokat, a csipet, kartont vezetnek róluk, de nem maradhatnak ott örökké, ahol gondjukat viselik, kapnak enni, és van hová behúzódni az eső elől. Bennünk pedig nagyon ritkán merül fel a gondolat, hogy örökbe fogadhatnánk egy cicát vagy egy kóbor ebet, amely csak egy kis gondoskodást és szeretetet igényel. Mi történik velük? Visszakerülnek az utcára? Vagy elaltatják őket, netán anyagi eszközök hiányában megteszi egy husáng is?
Nem humánus megoldás, de sajnos volt rá példa. Persze, nincs miért csodálkozni, az ember az utóbbi időben egyre kevésbé mutatkozik humánusnak, és aki másokkal tud kegyetlenkedni, és terrorizálni a környezetét, egy állattal, amelyik teljesen ki van szolgáltatva neki és jóindulatának, hogyan is bánhatna jól.
Szerencsére már nálunk is bűncselekménynek számít az állatkínzás, csak ilyen esetekről nem sűrűn hallani, mert legtöbbje nem derül ki. Ugyanakkor többször is bebizonyosodott, törvényeinket nem tartják tiszteletben, és a kiszabható büntetés nagysága sem mindig felel meg az elkövetett gazságnak. Miért éppen az állatkínzók esetében lenne másként, miért éppen az elcsavargott állatokra, házi kedvencekre legyen tekintettel az ember és a törvény. Pedig odafigyeléssel a gond is kevesebb lenne, még akkor is, ha nem ez a legfontosabb társadalmi probléma. De tény, hogy probléma, amit évek óta nem tudunk megoldani, hogy ember és állat végre nyugodtabban éljen egymással és egymás mellett.
