Valahol egyszer azt olvastam, hogy a csokoládét elegendő csak egyszer megkóstolni, és örök életünkre függő viszonyba kerülünk vele. Ördögi dolog, mert nincsen olyan gyerek, aki elsőből ne találná meg a boltban, az önkiszolgálóban a csokoládés pultot.
És nagyon kevés az a nő, aki ellen tudna állni annak, hogy ne emeljen le onnan akár egy kis rudacskát. Legtöbbünk válogatás nélkül majszolja a csokit, és azt gondoljuk, hogy a svájci, a Milka meg a Nestlé a legjobb. Tévhitben élünk mindaddig, amíg nem kóstoljuk meg a belga csokoládékat, a kézzel gyártott csokibonbonokat, a pralinét. És ehhez nem kell Belgiumba utazni, ezeket az ízeket elhozza nekünk onnan a szabadkai Ördög házaspár, Gábor és Sonja.
Gáborral Újvidéken találkozom, azzal az apropóval, hogy egy ismerősömtől, az Aleks Borpince tulajdonosától hallottam, hogy bermettel, azaz ürmössel töltött csokoládéja is van. Ilyet még talán a belgák sem eszeltek ki.
– Belgrádban az idegenforgalmi kiállításon találkoztam Aleksszal. Ő pincéjének a termékeit mutatta be, köztük a díjazott bermetjét, én pedig a csokoládékat állítottam ki. Egymással szemben volt a pultunk. Ismerni kell Aleksot, nagyon közvetlen, barátkozó ember. Velem is gyorsan megbarátkozott. Odajött a pultomhoz, átölelt és azt mondta, hogy cseréljünk. Ő ad nekem két üveg bort, én pedig adjak neki csokoládét. Megtörtént a csere, hazavittem a bort, és amikor megkóstoltam, azt ajánlottam Sonjának, hogy csináljunk bermetes pralinét. Beszéltem Aleksszal, aki nagyon jónak tartotta az ötletet. Így került kínálatunkba a bermetes csoki. Mondhatom, hogy a keresettebbek közé tartozik.
Gábor elmondja, hogy tavaly nyitották meg csokoládégyártó üzemüket. Ugyanakkor Szabadkán nyitottak egy kis boltot is, ahol kizárólag saját termékeiket árulják. Egy évvel ezelőtt az újvidékieket is megajándékozták egy ugyanilyen üzlettel, de boltjuk van még Belgrádban és Nagybecskereken is, ugyanis odavalósi a felesége.
Arról is hosszasan mesél, hogy miképpen készül a csokoládé. Az ő csokoládéjuk, a Chocolate Passion. Komoly előadást tart arról, hogy minden alapanyagot Belgiumból szállítanak, arról, hogyan kell olvasztani, temperálni, formázni a csokoládékat. Miképpen kell tölteni. Elmondja, hogy a kézzel gyártott csokoládét 10–12 óra alatt lehet elkészíteni, ennyi idő alatt egy ember legfeljebb négy kilogramm pralinét tud legyártani. És ez a csoki nemcsak azért drága, mert valamennyi kézimunka, mert legyártása lassú folyamat, hanem azért is, mert a legkiválóbb alapanyagokból készül és nem tartalmaz tartósítószert. Ezért szavatossági ideje sem hosszú, legfeljebb három hónapos.
– Tegyen ki egy boltban vásárolt közönséges csokoládét a napra, és tegye mellé a belga pralinét. Amikor az úgymond közönséges csoki olvadni kezd, a praliné már teljesen szétfolyt. Mert ebben nincs olyan adalékanyag, amely késlelteti az olvadást.
Hosszasan mesél még a csokoládéról, ezért megkérdezem tőle, hogy hol tanulta ki ezt a szakmát? Belgiumban?
– Nem voltam Belgiumban. Feleségem volt, ő ugyanis élelmiszertechnológus. Én okleveles villamosmérnök vagyok, de számítógépekkel foglalkoztam. Két-három évvel ezelőtt láttuk, hogy a számítógéppiacon már nem tudunk boldogulni, másba kell belekezdenünk. Sonjával összedugtuk a fejünket és eldöntöttük, hogy csokoládét gyártunk. Piackutatást végeztem és megállapítottam, hogy itt, Szerbiában is igény mutatkozik a minőségi csokoládék iránt. Ez volt az egyik szempont, a másik pedig az, hogy a hazai piacon még nincs konkurencia. Még ma is Vajdaságban csak mi készítünk kézzel gyártott belga csokoládébonbont. A csoki gyártására pedig azért esett a választás, mert párom imádja a csokit, ugyanakkor szakmájába vágó munka. És ez nem cukrászművészet, hanem kimondottan technológia. A receptektől kezdve a befejezésig. A technológiai folyamat adva van, már nagyon sok recept is létezik, amelyeket mi is használunk, de vannak saját receptjeink is, a csaknem hatvanféle csoki közül nyolc a mi receptünk szerint készül. Ugyanis a mi vidékünkön az emberek más ízekhez szoktak, mint mondjuk Franciaországban vagy Hollandiában, és ezt is szem előtt kell tartani. Horvátországban például az olajbogyós praliné menő, nálunk nem. Itt az alkoholos töltetű csokoládék a kedveltek, meg a mogyorós, mandulás, diós, kakaós, sőt még a kókuszos töltetűek is. És elárulom azt, hogy az alkoholos töltetű csokoládéink a nők körében népszerűek. Egyébként is a csokoládéfalók túlnyomó többsége nő. A pralinéból nem lehet sokat megenni, öt-hat darabbal eltelik az ember, ugyanakkor jó kedvre derít. Figyelem a nőket, amikor betérnek a boltba. Amint meglátják a csokikat, elkezdenek mosolyogni. Ilyenkor hagyom, hogy gyönyörködjenek a látványban, nem sürgetem őket arra, hogy válasszanak. Mosolyogjanak, örüljenek, legyenek boldogok...
A belvárosban levő csokibolt melletti vendéglőben üldögélve szó esik a fránya gazdasági válságról is. Gábor – aki a családi vállalkozás üzleti részét vezeti – elárulja, hogy amikor belekezdtek a csokoládé gyártásába, kiváló eredményeket értek el. Virágzott az üzlet. A gazdasági világválság azonban olyannyira sújtotta őket, hogy szinte végveszélybe hozta a vállalkozást. Termékük ugyanis nem olcsó, és ha az embernek nincs pénze, elsősorban a drága dolgokról mond le. De ennél fájóbb, hogy a válságba jutó vállalatok is sorra mondták le a rendeléseket. Gáborék jóléte ugyanis elsősorban a gazdag cégektől függ, ők a nagy megrendelők.
– A cégek ügyfeleiknek, dolgozóiknak különböző alkalmakkor a termékeinkből választanak ajándékot. Vagy a termékeinkből is. Nem volt könnyű betörni a ezekbe cégekbe, de mivel olyan termékünk van, amilyenből ezen a tájon nemigen válogathatnak az igényesebb üzletemberek, így mégis sikerült kialakítanunk egy jelentős megrendelőkört. Sajnos a válság miatt jelentősen csökkent részükről a megrendelés. A kiskereskedelmünk pedig még nem mondható túl jövedelmezőnek. Remélem, hogy nem tart sokáig a válság, és az emberek ismét több csokoládét, több minőségi csokoládét ehetnek.
Hagyjuk a világválságot, térjünk vissza a csokihoz. A pralinéhoz és mindahhoz, ami azt körülveszi. A formázás, a csokoládék nevének adása, mert mindegyik fajtának más-más neve van, a csomagolás megálmodása… Arra vagyok kíváncsi, hogy mindezzel kiket bíztak meg Ördögék?
– Senkit sem. Mi magunk formázzuk a csokoládékat, tervezzük a csomagolást, mi magunk végezzük ennek a terméknek a népszerűsítését, nem alkalmazunk marketingügynökséget. Azt hiszem, hogy erre nincs is szükségünk. Amikor Szabadkán megnyitottuk boltunkat és híre ment, hogy milyen finom csokoládékat lehet ott venni, néhány napra rá sorba álltak az emberek. Mosolygó, boldog, csokoládékedvelő emberek. (Fotó: Dávid Csilla)
