A sintértelepből mára nem sok maradt, ide temették el az agyonvert magyarokat
Csóka községben a tiszaszentmiklósi magyarok és svábok közül is többet kivégeztek a partizánok. Elegendő ürügy volt már az is, ha valaki levelet kapott Magyarországról, vagy csak ráfogtak valamit. Az egyik helybeli, Török Károly (1946) földműves nagyapja, Gombos Péter éppen 44 éves volt 1944-ben, amikor a községháza udvarán halálra ütlegelték.
– Október végén nagyapámat a többi „gyanús” magyarral együtt a partizánok bevitték a községháza udvarára, és hasábfával addig ütötték-verték őket, amíg mozogni tudtak.
Nagyapámat a községházán az elsők között verték agyon. A kínzások után, amikor már azt gondolták a partizánok, hogy mindenkit agyonveretek, Cigány Andrással parasztkocsin vitették ki a szerencsétleneket a falu szélére, az akkor még létezett sintérházhoz. A felismerhetetlenségig megkínzott embereket a dögtemető gödrébe dobálták. Ez este történt, a partizánok pihenőre vonultak, csak hajnalban mentek megnézni van-e köztük valaki, aki esetleg életben maradt. Egy Kovica nevezetű kopaszra nyírt partizánnővel az élen, biztos, ami biztos, mindenkibe belelőttek, majd a hullákat leöntötték mésszel, és betemették a gödröt. Ez a Kovica később férjhez ment, és Csókán kenyeret árult, a gaztettekért sem őt, sem mást nem vontak felelősségre.
Közcím: Dögtemetőbe vitték a magyarokat
– Hogy mi volt a bűnük ezeknek a szerencsétleneknek, hát semmi olyasmi, amiért kínhalált kellett volna szenvedniük mindenféle bírósági eljárás nélkül. A partizánok önkényének áldozatul esett nagyapámnak annyi volt a vétke, hogy Magyarországról kapott egy hivatalos, koronás pecséttel ellátott levelet, amelyben hívták, hogy menjen oda, telepedjen le ott, könnyebb lesz neki. A levélről Keresztényi Kálmán harangozó, nagyapám keresztkomája beszélt olyan helyen, ahol nem kellett volna. Amikor Keresztényi komát is bevitték a községházára, azt mondta nagyapámnak, hogy amennyiben nem jelenti a hatóságoknak, milyen levelet kapott, ő fogja feljelenteni. Ilyen komája legyen az embernek!
A levél miatt került bajba nagyapám. Ezért a semmiségért verték agyon, míg az őt feladó komája megúszta, mert kevesebb verést kapott. Keresztényi Kálmán és Lénárt János az éj leple alatt kimászott a döggödörből, nekik még volt annyi erejük, hogy fel tudtak kapaszkodni, és így meg tudtak menekülni a halál torkából – mondta Török Károly, aki nagyapja sorsáról első kézből értesült Csajkó Józseftől, akit ugyancsak bevittek a községházára, kapott ő is verést, de kiengedték, mert szólt az érdekében egy helybeli szerb. Ugyanis alaptalanul vádolták meg, hogy az egyik szerb embernek ő verte be az ablakát, pedig csak a későbbi feleségét kísérte haza.
– Ez a Csajkó juhászként dolgozott apámnál, gyerekkoromban tőle hallottam, hogyan végezte szerencsétlen nagyapám. Kevésen múlott, hogy őt is agyon nem verték, szerencsére kiengedték, és hitelesen be tudott számolni a partizánok gaztetteiről.
A tiszaszentmiklósi vérengzésekről Micsíz Sándor (1919-2004) a Hét Napban 1996-ban számolt be a Szülőfalum, Tiszaszentmiklós magyarsága, vallási és kulturális élete a múltban és a jelenben címet viselő cikksorozatában:
„Egy alkalommal vidékről hozzánk tévedt „hős” partizánok egy nővel az élükön több bezárt magyart bántalmaztak, puskatussal és vékony hasábfával verték agyon őket. Ezek az áldozatok név szerint: Bálint János 17 éves papnövendék, Miklós István, Péter János, Gombos János és Péter valamint Medve Péter. Volt, aki túlélte az ütlegelést, ezek a halottak alatt feküdtek mozdulatlanul. Ezt Szabó János bácsi mesélte el. A szlovák tanító (Gazsó), aki községi képviselő is volt, és aki azon az éjjelen ügyeleteskedett, kérte, hogy ha van életben maradt, az jelentkezzen, mert most a partizánok alszanak. Befogatott és elvitte őket Törökkanizsára, hogy bíróságon ítélkezzenek felettük. A partizánok reggel kipihenve belenyugodtak, hogy mind agyonverték a magyarokat. A bíróság a túlélőket felmentette, semmiféle vádat nem tudtak felhozni ellenük.”
– A bevonuló oroszok állították le a magyarok kínzását és a további vérengzést. Sajnos az oroszok sokakat kényszermunkára, kulukra vittek. Összeszedték a faluban és a szomszédos településeken a lovas kocsival rendelkező embereket, velük vitették a lőszert és a többi utánpótlás felszerelést a frontra. Több száz fogatos kocsit szedtek össze, és ezeket a partizánok kíséretében megrakva Magyarországra irányították. Kiskunfélegyháza környékén haladta a menet, amikor egy német vadászgép lecsapott rájuk. A bombázásban és golyózáporban falunkból életét vesztette Vas Mátyás és Kertész Illés, meg egy hódegyházi illető, Bali Péter. A támadásban a másik nagyapám lovát kettévágta egy srapnel, kapott helyette egy kancát, és így tudott hazajönni Tiszaszentmiklósra. A halottak mellett nagyon sokan meg is sebesültek Kiskunfélegyházánál – mondta még Török Károly.
Közcím: A temető sarkában van a jelöletlen tömegsír
A katolikus temetőben történt kivégzésnek több szemtanúja is volt, egyikük a magyarul is kitűnően beszélő 77 éves földműves, Vlado Mojsin bácsi, aki gyerekkorában is a temetőnek által lakott, nem messze a kivégzés helyétől. Ő mutatta meg a temetőben, hol nyugszanak az áldozatok.
– A temető sarkában, a mostani kerítésen belül előre meg volt ásva egy hosszú árok, ebbe lőtték az embereket. Híre ment a faluban, hogy kivégzés lesz, mi, gyerekek is kíváncsian lestük, hogy mi fog történni. Nem mertünk közel menni, de az utca túloldaláról mindent jól lehetett látni. Hogy mi volt a bűnük ezeknek az embereknek, nem tudom, de puskás kivégzőosztag lőtte le őket. Ahogy eldördültek a lövések, a szerencsétlenek előre buktak a gödörbe. Az egyik halálra ítélt a kivégzés előtt még azt kiáltotta: „Éljen Tito!”, de a kivégzést vezető tiszt azt mondta neki, hogy már késő – emlékezett vissza az idős szerb ember.
Az akkor 25 éves Micsíz Sándor hasonlóan írta le a temetőszéli kivégzéseket: „A szomszédom, Miklós Feri bácsi hívására én is elmentem megnézni, hogy kik azok. Feri bácsi nővérének, Kati néni házának padlásáról jól ráláttam a volt temető sarkánál levő vesztőhelyre. A sírok a temetősaroktól egészen a műútig sorakoztak. Megérkezett a menet: kékre-zöldre vert emberek, dróttal összekötözött kezekkel a partizánok gyűrűjében. Odaérve a sírokhoz felsorakoztatták őket. Név szerint: Schneider Mátyás volt községi bírót, Müller Hanzit és a magyar származású Piri Andrást, volt hipót (rendőr a német megszállás idején).
A három tiszaszentmiklósi mellett ott volt a sorban Kiss Sándor és a sógora, András, keresztúri csőszök. A partizán kivégzőosztag parancsnoka felolvasott egy írásfélét. A kivehetetlen mormogásból egy szót sem értettünk. Miután az ítélethirdetés véget ért, Müller Hanzi visszafordulva azt kiáltotta: „Živela crvena armija!“ Válaszolt a parancsnok: „Sad ćeš ti dobiti crvenu armiju!“ Ezután gyors ütemben felhangzottak a „Nišani, pali!“ vezényszavak, és a kivégzettek – még mielőtt a lövések zaja hozzánk élért volna – összerogytak a sír szélén.”
Vlado Mojsin, Török Károly és Csonka Sándor, aki segített a szemtanúk felkutatásában
