Azt talán mégis túlzás lenne állítani, hogy Szeghegy északi bejáratánál, a főutcán levő befejezetlen épület a falu csúfsága, mert erre a „címre”, akár a főutcán is, éppen elég lepusztult épület pályázhatna, de hogy nem szívet melengető látvány, az egészen bizonyos.
Tény, hogy lassan tíz éve meredeznek az égnek a csupasz falak , és ez is egyfajta lepusztulást jelez, a nagyobb gond talán mégsem a kellemetlen látvány, hanem hogy az épület így nyilván hamar megadja majd magát. Más szóval kár lenne érte.
A bombázások után megalakult Állami Újjáépítési Igazgatóság elfogadta az akkori szocialista községi vezetés tervét, hogy az egykori gőzmalom helyén épüljenek szolgálati lakások, többek között az állami szervek dolgozói számára (is). Az indoklásban természetesen az állt, hogy a községnek erre elengedhetetlenül szüksége van. Ezt akkor is sokan kétkedve fogadták, és nem csak az ellenzék soraiból. Arra hivatkoztak ugyanis, hogy nem csak Kishegyesen és Bácsfeketehegyen, de Szeghegyen is lehet találni éppen elég üres házat, s ha vannak házak aligha, lesz érdeklődő lakásokra.
A 2000. október 5-e utáni időben az új vezetőségek nem tartották fontosnak ezt az építkezést, és abba is maradt, azóta is úgy áll.
– Jelenleg az épület az Állami Vagyonügynökség hatáskörébe tartozik, vagyis állami tulajdon, mivel azt az újjáépítési igazgatóság építette. 2000 októbere után, mint ismeretes, minden addigi beruházást leállítottak és felülvizsgáltak. A szeghegyi lakások esetében a vagyonügynökség azt javasolta, hogy a község vállalatai fejezzék be az építkezést, és hozzájárulásukkal arányban váljanak a lakások tulajdonosaivá is. Az újjáépítési igazgatóság addigi befektetésével arányosan pedig a lakások egy részének az állami szervek dolgozói lennének a lakói. A vállalatok részéről azonban erre nem mutatkozott érdeklődés. A gazdasági válság ugyanis, mint tudjuk, nálunk már akkor nagyon is jelen volt, a cégeknek egyszerűen nem volt pénzük, hogy ilyesmibe beruházzanak. Most persze jól jönne a községnek is néhány szolgálati lakás, de a mai körülmények sem kedvezőbbek anyagiak szempontjából, mint akkor – mondja Danilo Dabović, a kishegyesi községi közigazgatás titkára, mondván, hogy az épület valóban olyan szembeötlő helyen van, hogy egyértelműen a falu csúfságává válhat, de a legfontosabb most mégis a gazdaság talpra állítása.
A tervek szerint nyolc lakás épült volna fel azzal, hogy szükség esetén tovább lehetett volna bővíteni az épületet. Baranyi Szilárd, a pénzügyi osztály vezetője is úgy gondolja, hogy szolgálati lakásokra jelenleg is szükség lenne.
– Havonta csak az oktatási káderek útiköltsége a községnek 200 ezer dinárjába kerül Nem nehéz kiszámítani, hogy ez évente mekkora összeg. Szolgálati lakásokra azonban azért is szükség lenne, mert a községben más káderek is hiányoznak, és könnyebb lenne idecsalogatni őket, ha van szolgálati lakás. A lakásépítés pangása azonban nemcsak a pénztelenségen múlik, az úgynevezett szolidáris lakásépítési alapokat, mint ismeretes, megszüntettük (törvényileg), de nincs megoldás arra, hogy az effajta szükségleteket hogyan oldjuk meg. A városok megoldhatták, mert várossá nyilvánításukkal megfelelő hatásköröket is kaptak, és a városokban, mint látszik, építkeznek is. A kisebb települések esetében tehát törvényi megoldásokra várunk. A magam részéről derűlátó vagyok, előbb-utóbb valamilyen forrásból el kell kezdeni az építkezést, vagy a házak felvásárlását és felújítását, mert a szolgálati lakások kérdését nemcsak új lakásokkal, hanem a pillanatnyilag nagyon olcsó házak felvásárlásával és felújításával is meg lehet oldani. Sőt meggyőződésem szerint ez lenne az olcsóbb változat – véli Baranyi Szilárd.
A fentiek alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy a félkész épület még egy ideig ott fog éktelenkedni a falu szélén.
