Ahogy a felnőttek, úgy a fiatalok életében is előfordulnak konfliktusok. A háttérben a legkülönfélébb okok állhatnak, személyes ellentétek, rivalizálás, kakaskodás, féltékenység vagy nemzeti alapú összezördülések, összetűzések, amelyek azonban a szakemberek szerint az általános iskolákban szerencsére igen ritkák. A fiatalok a problémát sok esetben fizikai leszámolással oldják meg, bár ez főleg a fiúkra jellemző, míg a lányok legtöbbször verbális úton intézik el egymás közti gondjaikat. A pedagógusok szerint a szülői házban gyökereznek a gondok, a szülők pedig sok esetben az iskolát okolják.
SZABÁLYOK NÉLKÜL
– Nagyon sok függ attól, hogy a gyerek alapvető szükségletei ki vannak-e elégítve. Erre már születésétől kezdve nagy figyelmet kell fordítani, tehát a gyereknek éreznie kell a szülő részéről az elfogadást, szeretetet, törődést, a szülő-gyerek viszonynak rendezettnek kell lennie és persze fel kel állítani bizonyos szabályokat. Ezek hiánya a későbbiekben nagy problémákat okoz – mondja Kurtek Judit, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola pedagógusa. – A nyolcvanas években a gyermeknevelés nagyban megváltozott és sokkal szabadabb, megengedőbb lett. Tehát alig van szabályozás, felállított rendszer, hagyjuk a gyereket teljesen kibontakozni. Ez a nevelési mód, mint bebizonyosodott, nem jó, hiszen emiatt alakul ki a legtöbb probléma.
A pedagógus szerint, akik olyan nevelésben részesülnek, ahol nincs szinte semmilyen határ szabva, azok nem tudnak megfelelő módon beilleszkedni a társadalomba, nem tudják alárendelni magukat bizonyos szabályoknak, nincs bennük tisztelet mások iránt és rosszul reagálnak a stresszhelyzetekre, amit sokszor otthon lesnek el a szülőktől. Az otthoni környezet és viszonyok természetesen ugyanúgy meghatározzák és befolyásolják a gyermek viselkedését. A családi problémák és az otthoni konfliktusok feszültté teszik a gyereket, aki frusztráltan érkezik a közösségbe, az otthont átélt agressziót pedig másokon éli ki. Az ilyen gyerekek azok, akik zavarják az órákat, feleselnek a tanárokkal és tiszteletlenek, és akik a legtöbb fizikai összecsapásban részt vesznek, melynek hátterében sokszor jelentéktelen apróság áll. Az ilyen gyerekek viszont nem feltétlenül rossz tanulók, vagy ha gyengébbek is, az nem képességeik hiányából ered. A szakemberek abban is megegyeznek, hogy amikor megjelenik a probléma, azonnal reagálni kell rá, és elsősorban a fegyelmet kell megtanítani ezekkel a gyerekekkel, ami viszont hosszadalmas feladat.
– Általános jelenség az iskolán belüli agresszió, de a legfontosabb, hogy azonnal reagáljunk rá – mondja Šelken Klaudia, a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatónője. – Már a negyedik osztályban kiderül, melyik gyerek küzd viselkedési gondokkal, és ha nem lépünk közbe időben, rosszabb is lehet. Ebben sok minden közrejátszik, szép lassan haladnak a kamaszkor felé, nagyon sok agresszív hatás éri őket, a szülők nem figyelnek rájuk eléggé, és sokszor maga a családi háttér is rendezetlen, ami kihat a gyermekre. Nehéz dolgunk van, mikor a családban uralkodó viszonyokat kell kibogozni, nagyon kényes dolog beleszólni mások életébe, de néha elkerülhetetlen, mert a gyerek érdekei ezt kívánják. Sajnos többször tapasztaltuk, hogy a szülő sem tud hatni saját gyermekére, vagy éppen a gyerek otthon nem talál megértésre, a tanárai felé viszont nincs bizalma, így teljesen magára marad, míg a konfliktusokat nem tudja megfelelő módon kezelni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen sok múlik a tanárok megfelelő hozzáállásán, reakcióján, akik akár fokozhatják a bajt, ahelyett, hogy segítenének. A szülők segítsége nélkül azonban az iskola nem sok mindent tehet.
KI A FELELŐS?
– Elsősorban a tanító, tanár feladata, hogy reagáljon, majd a szakszolgálatot kell bevonni, ha nem boldogulnak. Végső esetben a pszichoterápia következik. Nagy baj, hogy az iskolai szakszolgálat túlterhelt és nincs lehetőség igazán foglalkozni az ilyen esetekkel. Sikert csak akkor lehet elérni, ha a szülők is együttműködnek az iskolával. Tudni kell, hogy ilyen esetekben főleg a szülők követtek el valamilyen hibát a nevelésben és csak velük együtt lehet tenni valamit. A szülők sokszor az iskolát vádolják, mert nem kellemes szembesülni azzal, hogy rosszul nevelték gyermeküket, ezért nehéz meggyőzni őket, hogy változtassanak módszerükön – állítja a pedagógus.
A szülők másként gondolják, és bizonyos esetekben nekik van igazuk. Nincs olyan gyerek, aki ne keveredett volna már bele valamilyen kisebb zűrbe, veszekedésbe, verekedésbe. Természetes reakció, hogy ilyenkor a szülő a saját gyermeke pártját fogja, elsősorban neki hisz és próbál segíteni. Sok összezördülés volt már az iskola és a szülők között emiatt, de vannak esetek, amikor igenis az iskola követ el mulasztást, mert a gondok láttán nem reagált időben vagy nem a megfelelő módon tette azt. A tanárok sokszor hajlamosak elsiklani a dolgok felett, igazságtalanul megvádolni egy-egy diákot, aki, mivel állandóan csak baj van vele, természetesen kevésbé szimpatikus számukra, így könnyebb elhinni, hogy ő minden konfliktus kezdeményezője, és megérdemli a büntetést. A szülők pedig hiába panaszkodnak, ahelyett, hogy az iskola, vagy az egyik munkatársa, akihez a szülő panasszal fordul, komolyan foglalkozni kezdene az esettel, hosszú időre a szőnyeg alá söpri azt. Volt rá példa, hogy hosszú hónapokig nem reagáltak a gondra, és ahelyett, hogy vizsgálatot indítottak volna, egy diákot tettek meg bűnbaknak. Ha két gyerek közt állandó a konfliktus, ha egy diák vagy egy kisebb társaság állandóan terrorizál másokat, ott elsősorban az iskolának kell lépéseket tennie, és súlyos mulasztást követnek el a pedagógusok, ha szemet hunynak a gondok felett.
EGYMÁS KÖZÖTT
Tény, hogy a gyerekek nem szívesen avatják be tanáraikat ügyes bajos dolgaikba, egymás között oldják meg a gondokat. Mindig van néhány tanár, akit jobban kedvelnek, tisztelnek, viszont ha baj van, legtöbbjük elsősorban saját csoporttársaihoz, barátaihoz fordul. A tanárok segítségét csak a legritkább esetben kérik. Saját bevallásuk szerint sokkal nagyobb hatása van, ha egy osztálytárs az, aki harmadik személyként beleavatkozik az ügyekbe, egymásra jobban hallgatnak, míg, ha a felnőttek, tanárok avatkoznak közbe, azzal csak a tüzet szítják. A lányok természetüknél fogva békésebbek, empatikusabbak, sokkal inkább kerülik a konfliktusokat és jobban boldogulnak a kényes szituációk elrendezésében, ezért nem egy esetben ők próbálják elsimítani az ellentéteket. A fiúk pedig sokkal jobban viselik, ha egy lány feddi meg őket, mint egy tanár, vagyis egymásra sokkal inkább hallgatnak. A diákokkal való beszélgetésből kiderült az is, hogy sokkal könnyebben elviselik a verekedésből származó esetleges testi fájdalmat, a gyors fizikai leszámolást, mint az állandó lelki terrort. Még akik általában kerülik is a konfliktusokat, úgy tartják, hogy egy bizonyos idő után nem lehet és nem kell tovább eltűrni másoktól az állandó sértegetést, megaláztatást, csúfolódást, és olyankor meg kell torolni a sérelmeket.
