A szerkesztőségben csörög a telefon. Engem keresnek, egy hölgy a telefonnál, Újvidékről, a Dudás család után érdeklődik. Arra kíváncsi, valóban olyan tisztességes, rendes, tiszta tekintetű családról van-e szó, mint ahogyan ő azt a képeken látta, lapunk Hétvége mellékletében.
A válaszom gondolkodás nélkül igen volt, hiszen a nyolc gyermeket nevelő Dudás Árpád és Éva szerény, dolgos emberek, a lányok pedig csendesek, de mégis érdeklődők. A telefonáló hölgy aztán elmondta, szeretne pénzt gyűjteni, hogy a család megvehesse magának a tehenet, ami megkönnyítené a pénztelen mindennapokat. Mindez néhány hete történt.
Egy héttel ezelőtt ismét csörgött a telefon: – Összegyűlt az ezer euró! Megveheti a család a tehenet – mondta a hölgy, aki nem szeretné elárulni a nevét, de elmondta, több mint húszan adakoztak, jó szándékú férfiak, asszonyok, akiknek ezúton mond köszönetet.
A pénz egy barátnőjén, Varga Enikőn keresztül érkezett meg Szabadkára. Azonnal telefonáltam Árpádéknak, érthetően nagy volt az öröm. A tehén, amit kinéztek, már elkelt, azonnal Tavankútra mentek, hogy találjanak egy másik, megfelelő tehenet. Szerencsére sikerült, egy hasas tehenet foglaltak le, kedden mehettünk is érte. Enikőért mentünk először, izgatottan szállt az autóba, majd átadta a pénzt a családfőnek, Árpádnak.
– Nagyon szép tehénkét találtunk. Olyan boldogok vagyunk – mondja Árpád, amikor a tavankúti tanyára érünk a gazdához. Felesége, Éva is vele érkezik. – Nagyon várják a lányok is. Kidíszítették az istállót, lufival meg szalagokkal. Alig várják, hogy hazaérjünk – mondja Éva csillogó szemekkel.
A tehén eddigi gazdája 84 éves, már nem bírja a keze. Valamikor száz tehene meg bikája volt, lovai is. Mostanra mindegyiktől megvált, két versenyló maradt. Ez a tehén az utolsó, ami megmaradt, de nagyon örült, hogy jó helyre került.
Az anyagiak rendezése után áldást is ittunk az új jövevényre, a tehénre, amely nagy segítség lesz a Dudás család életében. A kis boci január 18-a körül érkezik, Éva mindent részletesen tud, kilenc hónap és két hét után ellik majd a tehén. Az után érdeklődik, mikor is történt a nagy pillanat, hiszen attól függ, hogy reggel vagy este, hajnalban ellik majd a Cifra. Kiderül, valószínűleg hajnalra várható majd a boci.
Dudásékra nem csak az egyszerű emberek figyeltek fel. Felfigyelt rá a szabadkai önkormányzat szociális tanácsosa, Szénási Oszkár is. Akkor is vitt nekik csomagot, de most, karácsony közeledtével sem feledkezett meg róluk. Tisztálkodási szereket, tartós élelmiszert, most pedig színes ceruzákat, zsírkrétát, hasznos dolgokat, édességet is kaptak. Árpádot az ő közbenjárásának köszönhetően egy hónapra visszavették munkahelyére, a Severbe. Ez az egy hónap december végén lejár. Mi lesz azután, teszem fel a kérdést. – Hát még semmi nincs kilátásban. Majd betonozunk – mondja Árpád.
Az áldás után megérkezik a fuvaros, Cifra nehezen akar elindulni, gazdája könnyek között búcsúzik tőle. Árpádtól megtudom, csak arra kérte őket a tulajdonos, ne verjék, kell az állatnak néhány nap, míg megszokja az új környezetet. Dudáséknál friss szalma, feldíszített istálló várja a Cifrát. Egykettőre bent is van a helyén, a lányok is kiszaladnak, hogy megnézzék, milyen is az új családtag.
– Napok óta nagy a nyüzsgés. Mivel néhány éve nem volt tehenünk, rengeteg szerszám volt az istállóban, azt mind ki kellett pakolni, takarítani. Jöttek a lányomék is segíteni. Minden a helyére kerül most már – meséli Éva. A nyolcgyermekes családanya múltkori beszélgetésünkkor azt mondta, addig volt könnyebb, míg volt egy tehén, hiszen azt fejni lehetett, volt mit adni a lányoknak, a maradékot pedig értékesítette, abból csurrant-csöppent egy kis pénz, volt kenyérre, meg amire kellett.
– Nagyon meg szeretnénk köszönni mindenkinek, aki segített. Nagyon boldogok vagyunk, nem is lehetne ennél szebb karácsonyunk – mondja Árpád, felesége is ezt ismétli, a lányoknak pedig csillog a szemük, ülnek mosolyogva egymás mellett. Erika minden bizonnyal lerajzolja majd Cifrát és a bocit is. Lehet, hogy még díjat is nyer vele, ahogy legutóbb is, immár negyedszer.
Évánál a kávé és üdítő fogyasztása közben arról érdeklődöm, mi volt a karácsonyi menü, együtt ünnepelt-e család.
– Főztünk bablevest, hal, guba, aprósütemény, zserbó került az asztalra. Szenteste a lányomnál voltunk, oda jöttek a többiek is, mindannyian együtt voltunk. Onnan mentünk együtt az éjféli misére. (Fotó: Molnár Edvárd)
