A szabadkai Nyári Akadémia természettudományi szakcsoportjának előadására igyekeztem, hogy kiderítsem, mit is takar A láthatatlan ember című előadás. Muhi Béla újvidéki fizikus előadása – állt a kivetítőn. Mivel a természettudományi témákban sosem álltam ám a helyzet magaslatán, számoltam vele, hogy az előadás megértése helyenként gondot okozhat. De nem okozott, ugyanis a fizika mellett pszichológiáról, irodalomról, szociológiáról is szó volt, és sikerült ismét új ismeretek birtokában elhagynom a termet.
Az előadás címét Muhi Béla H. G. Wells angol író regénycímétől kölcsönözte. A könyv egy Griffin nevű tudósról szól, aki felfedezi a láthatatlanná tevő elixírt, de ezt senkinek sem mondja el, saját maga issza meg, azután visszaél az eredménnyel, ijesztgeti az embereket, akik végül – meghallva mozgolódást, szuszogását – kíméletlenül agyonverik, az elixír előállításának titka pedig továbbra is titok maradt. Muhi Béla a regény üzenetére, tanulságára alapozva mesélt arról, hogy bizony valóban akadnak olyan tudósok, akik saját magukat teszik kísérleti alanyukká, még akkor is, ha ez veszélyes lehet. Például a szívkatéterezést felfedező orvos saját magán bizonyította be, hogy a vékony drót eljuttatása az éren keresztül a szívhez túlélhető. Persze az állásából azonnal kirúgták, a módszer viszont ma már az orvostudomány része lett. A tanulság ebből az is lehet, hogy egy tudós ne titkolja el felfedezését, hanem kötelessége azt másokkal is megosztani.
– Griffintől és találmányától féltek az emberek, és igen, ma is tapasztalható bizonyos körökben kisebb-nagyobb mértékű tudományellenesség. Az emberek félnek a génmanipulációtól, egyesek a számítógépektől is, attól tartva, hogy hamarosan átveszik felettünk az irányítást – mondja Muhi Béla. – A regénybeli tudóst agyonverték, és senki sem mondta, hogy álljunk meg emberek, előbb szedjük ki belőle, hogyan készül az elixír. Ez nem érdekelte őket.
A láthatatlanság mindig is izgatta az embereket. Gárdonyi Géza írót is, aki A láthatatlan ember című regényében egy merőben más oldalról közelítette meg a témát. A regény előszavában ez olvasható: „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.„ Vagyis az ember nem mindenki előtt nyílik meg, tehát ilyen értelemben mindannyian kicsit láthatatlanok vagyunk. A tudomány viszont ma már odáig fejlődött, hogy különböző módszerekkel megvizsgálható az agyunk, s beleláthatnak a gondolatainkba, az érzéseinkbe. Viszont talán nincs is olyan messze, hogy valóban láthatatlanok legyünk.
– Sir John Pendry különleges felfedezést tett: elméletben bebizonyította, hogy speciális optikai tulajdonságokkal rendelkező anyagokat megkerül, körbevesz a fény, de nem verődik rajtuk vissza, és így a szemünk nem láthatja az ilyen anyagokból álló dolgokat. Naná, hogy a hadsereg, a hadászat máris érdeklődik a felfedezés iránt! – hallottuk Muhi Bélától, akinek előadása végére eljutottunk odáig, hogy látszunk is meg nem is, ugyanis ha azt nézzük, hogy az internet világában lekövethetik, hogy mi érdekel minket, hogy milyen kapcsolatokat alakítunk ki és kikkel, akkor nagyon is látszunk, viszont az emberi szabadsághoz hozzátartozik az is, hogy magunkból annyit adjunk egy másik ember számára, amennyit akarunk, így tehát egy részünk mégis láthatatlanná válhat.
S arra, hogy a fizikus előadásából a nevettetés sem maradt el, íme egy példa:
– Egyébként van egy nagyon egyszerű módja, hogy az ember láthatatlanná váljon: a kerékpár küllőit sem látjuk, ha nagyon gyorsan tekerjük a biciklit. Tehát az embert nagyon gyorsan, percenkénti pár ezres fordulattal megforgatnánk, nem látnánk. Bár nem biztos, hogy ez nagyon megérné, mert az ember ezt nem élné túl – hallottuk Muhi Bélától.
