Az V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely vendégei voltunk Gyergyószárhegyen. A húszfős magyarországi, osztrák és vajdasági fotóstársaság‒ közöttük e sorok szerzője is‒ sok érdekes helyszínen: eldugott hegyvidéki falvakban, ódon vártemplomokban, zegzugos patakvölgyekben, párás hegycsúcsok alatt, patakok és vízesések mentén, sötét fenyvesek mélyén kattogtatta masináját. Riportsorozatunkban a Székelyföld lenyűgözően szép és vadregényes tájin élő emberek sokszor küzdelmes hétköznapjaiból próbálunk felvillantani néhány életképet.
Segesvártól17 kilométerre keletre, az Erked-patak mellett fekszik az aprócska, alig 400 lelket számláló (1992-ben 355 magyar, 54 román élt a faluban.) Szederjes falu. Aszfaltút ide nem vezet. A kövesút itt valóban köves, a porszemméretűtől a kétökölnyi nagyságúig pattognak, gurulnak szét az érkező autók kerekei alól. A falu bejárata egyben vasúti átjáró is, elutazni és megérkezni autó híján – márpedig a falu lakóinak zöme legfeljebb lovat és szekeret hajt – kizárólag vasúton lehet.
A porfelhőből előgördülő félt tucat autót csapatnyi cigánygyerek fogadja, nagymamájuk az útszéli kövön üldögél seprővel a kezében. Alig állunk meg, máris kattognak a digitális tükörreflexes masinák. A gyerekek után az idősebbek is előmerészkednek. Néhány szál cigarettáért, édességért pózolnak. Közben Dezső Laci gyergyószentmiklósi fotós barátunk előkeríti a szászok (Az erdélyi szászok német anyanyelvű kisebbség,1910-ben még 250 000 volt a számuk, mára alig 15 000-en maradtak.) építette vártemplom kulcsőrzőjét. A fiatalasszony Segesvárra készül, alig egy és negyed óránk marad a fotózásra, ami egyébként tilos, hívja fel rá a figyelmünket. Az impozáns toronyba is csak kettesével mehetünk fel fotózni. A sötét lépcsőfeljáró foghíjas, az ódon faszerkezet meg-megnyikordul. Elemlámpával világítva küzdjük fel magunkat a magas toronyba. A míves öntésű harangok még a helyükön vannak, de némaságra ítéltettek. A kilátás kárpótol a fáradtságért, a párás levegő ellenére a toronyból belátni a falut és környékét.
A templomban csak német feliratot látni. A falakon nincsenek festmények, a reformációra jellemző „festetlenség” nemes egyszerűsége köszön vissza. Az orgona sípjait évtizedek óta nem járta át levegő. A falak kívül-belül nedvesek. A templom igazi erődítmény, kettős várfal veszi körül, a sarkokon bástyatornyokkal megerősítve. A kettős védelmi vonal szavatolta a bemenekülők biztonságát, amíg a külső veszély el nem múlt.
A romosodó házak sora közel száz évre mutat vissza. Nem nehéz magunk elé képzelni azt a pezsgő életet, ami a múlt század első évtizedéig, a monarchia széthullásáig jellemezte a települést. Akkoriban módos, szorgalmas nép lakta a falut. A polgárosodó családoknak mára hírmondója sem maradt. Csak a legszegényebbek maradtak, kényszerből. Az egyik idősebb falusi nénivel beszélgetve megtudjuk, hogy az 1989-ben megbuktatott román diktátor uralkodása alatt vándorolt ki az utolsó szász család is. A valaha takaros házak egy része lepusztulva, üresen áll, vagy hajlott korú lakója már nem tudja gondját viselni. A helybeliek szerint mindenki, az állam is, megfeledkezett róluk, munkalehetőség gyakorlatilag nincs. A kevés és rossz minőségű földben legfeljebb a pityóka (burgonya) terem meg. Juhokat és szarvasmarhát legeltetnek a domboldalakon.
Szederjes központjában kétszintes, ablak nélküli, nagy épület áll: KINDERGARTEN 1910 olvasható a málló homlokzaton. Száz évvel ezelőtt a szászok már óvodát üzemeltettek, majd itt volt a községháza. Ma sem irodája, sem orvosa, de még rendőre sincs a falunak. (Romániára jellemzően minden faluban lakik rendőr, családostul. Magyar faluban kizárólag román rendőr teljesíthet szolgálatot. A rendőr autója kivétel nélkül új Dacia Logan.) A faluban maradt lakosságnak komoly gondot jelent bármilyen hivatalos ügy elintézése, aki pedig megbetegszik, legfeljebb magára számíthat.
KERETBE
Szederjest 1270-ben Scederyes néven említik először. A falunak 1279-ben már áll Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma, de ebből csak a különálló torony maradt meg. A lakosság a XVI. századbanreformátus hitre tért. 1910-ben 552, túlnyomórészt magyar és szász lakosa volt.
