2024. december 20., péntek

Vénasszonyok nyara

Melegebb volt ugyan az átlagosnál, de ettől még nem borul fel a természet rendje
Újvidéken kivirágzott az orgona

Az október szokatlanul meleg volt, sőt még a november is úgy kezdődött, hogy napközben húsz Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála. A déli órákban akár rövidujjú ruhában is közlekedhettünk. Némelyik növény, úgy tűnt, teljesen megzavarodott. Egyik kollégánknál pl. virágot hozott az orgona, és van, ahol rügyfakadást tapasztaltak. Mi történik itt?

Ezek ritka jelenségek – kezdte Miloš Halgašev, a Zentai Mezőgazdasági Állomás agronómusa. – Nem ez az első október, amikor 20 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket mérünk. Az, hogy valamelyik növényen kifejlődik egy virág vagy egy levél, még nem azt jelenti, hogy ismét kivirágoznak és lombba borulnak a fák. Nem lesz újra nyár, és a növények pontosan tudják, hogy a tél következik, kódolva van bennük, mit kell csinálniuk. Befejezték az egy éves ciklust, egyszer már hoztak termést, idén még egyszer nem fognak. Az ilyen jelenségek csupán véletlenek, de máskor már ezekre is volt példa.

Hogyan hat az elvetett búzára és árpára ez a meleg?

-- Ezeknek a növényeknek nagyon jól jön a meleg. Ha huzamosabb ideig magas marad a hőmérséklet, akkor megtörténhet, hogy még most ősszel nagyon nagyra nőnek, és akkor esetleg ki tudnak fagyni, de ez csak akkor történik meg, ha hirtelen nagy fagyok lesznek. Ha szépen, fokozatosan hűl le a levegő, akkor a növény is fel tud készülni az áttelelésre.

A melegben nem szaporodnak el túlságosan a kórokozók, a kártevők?

-- Az őszi meleg nem jelenti azt, hogy jövőre biztosan több kórokozó lesz, ez nagyban függ a téltől is. A kórokozóknak most esetleg eggyel több generációjuk fejlődik ki, de ha kemény tél lesz, elpusztulnak. Ilyen például a gyapottok bagolylepke, melyből az idén is sok volt, ugyanis az időjárás kedvezett a fejlődésüknek. Amelyeket permetezéssel nem sikerült kiirtanunk, azok utánpótlást hagytak. Ha erős telünk lesz, ezek biztosan elpusztulnak, ha gyenge, akkor áttelelhetnek. Ami a rágcsálókat illeti, esetükben eggyel több populáció kifejlődésével nem kell számolnunk. Ha esetleg enyhébb lesz a tél, akkor például kevesebb egér pusztul el, de egyéb változás nem lesz.

-- Ebben a melegben az lehet a veszélyes, hogy betelepülhetnek a levéltetvek – vette át a szót Andrea Babić növényvédő. – Kimondottan jól jött ez az októberi meleg és a száraz idő, mert szeptemberben a gazdák nem tudták előkészíteni a földet, nem tudtak elvetni. Ezt októberben sikerült pótolniuk. A búzára tehát nagyon jól jött a meleg, mert szépen fejlődik, egyedül a levéltetvekkel kell számolnunk. Nem is annyira a búza esetében veszélyesek a tetvek, hanem inkább az árpánál. Meleg időben a levéltetvek átviszik az árpatörpe vírust a növényre, és jövőre fejlődési gondok jelentkeznek. Tavalyelőtt is nagy gondok voltak a téli árpával. A termelők csak tavasszal vették észre, ugyanis a növények elkezdtek sárgulni, nem haladtak a fejlődésben, nem is nagyon hoztak kalászt, és a termés is sokkal gyengébb lett.

Növényvédelmi szempontból most mire figyeljenek oda a termelők?

– Nézzék át az árpa és búza parcelláikat, és ha észreveszik rajtuk a levéltetveket, azonnal védekezzenek. A parcellák szélein találják meg őket, tehát nem kell az egész területet lepermetezni, csak a széleit, mert onnan haladnak befelé. Piretroid alapanyagú kontakt rovarölőkkel kell védekezni. Permetezzenek Decis, Fastak, Fury, Nurell B vagy Karathe nevű vegyszerekkel – mondta a szakember.

Zenta monográfiájában utánanéztem, hogy 1965 és 1996 között mennyi volt a levegő hőmérsékletének havi középértéke. Az adatok szerint októberben a havi középérték 9 és 13 Celsius- fok között alakult, a maximális hőmérséklet átlaga 22,1 Celsius-fok, az átlag minimális hőmérséklet pedig - 0,3 Celsius-fok volt. Annyi tehát biztos, hogy az idei október melegebb volt az átlagosnál, ugyanis több héten keresztül 20 foknál is magasabb hőmérsékleti értékeket mértünk..

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás