2024. december 20., péntek

Mit vegyünk a gyereknek?

Az óvónők azt ajánlják, olyan játékkal lepjük meg a gyermekeinket, mely belső képteremtő készségüket fejleszti, és mellőzzük az elektronikus, számítógépes játékokat
A gyerekek az egyszerű játékokat szeretik


Már csak néhány nap van hátra karácsonyig, főhet a szülők feje, milyen játékszert is vegyenek gyermeküknek. Ebben kívánunk egy kis segítséget nyújtani oly módon, hogy kikértük a zentai óvónők véleményét. A szakemberek korosztály szerint ajánlottak megfelelő játékokat.

Zsoldos Kornélia, aki a zentai Hófehérke óvodában kiscsoportot vezet, tehát három-négyéves gyermekekkel foglalkozik, azt ajánlja, ennek a korosztálynak gyakorló játékokat vegyünk: – Ez az az időszak, amikor szeretnek kockákat, fakockákat egymásra és egymás mellé rakosgatni, autót tologatni, firkálni, mázolni, babázni, főzőcskézni. Ezen tevékenységek közben ismerkednek az őket körülvevő világgal, annak tárgyaival, megismerkednek az anyagok tulajdonságaival, ismereteket szereznek, és ezáltal fejlődik a szem-kéz koordináció, a percepció, vagyis megtanulják a kiválogatás módszerét. A kockák egymásra rakosgatása közben fejlődik a finom motorikájuk, valamint játék közben fejlesztik az önuralmukat, az akaratukat. Ajándékválasztáskor a szülőknek figyelembe kell venniük azt is, mi a gyermekük kívánsága, de mindenképp próbáljuk meg a gyermekünket egy bizonyos mederbe terelni. Nem kell a legdrágábbat megvenni, hanem igyekezzünk valamilyen kisebbet, de jó minőségűt választani. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl sok apró része. Én nagyon szeretem a Tescóban beszerezhető Tesco nevet viselő német játékokat. Ezek elérhető áron vannak, és fa az alapanyaguk. Nem keményfa, tehát a háromévesek nem fognak vele egymásnak sérülést okozni. Ezek játékcsomagok, melyekben lehetnek szép, színes fakockák, fadominók állatos vagy gyümölcsös motívumokkal. A fiúknak ajánlani tudom a vasutas készletet vagy az autópálya készletet. Ezek az óvodában is praktikus játékok, de odahaza testvérekkel, játszótársakkal is jól el lehet velük szórakozni. A lányoknak ajánlhatom a főzőcske készletet, a babákat, a babakocsit, ebben a korban ugyanis nagyon szeretik a ringatós játékokat. A Barbie babát még nem ajánlom a hároméveseknek, meg az apró részekből álló kastélyokat sem. Szép ajándék lenne karácsonykor, ha mesekönyvet kapnának. A hároméveseknek még legjobb a kemény lapú, mert azt már önállóan is tudják nézegetni. Ha szépek az illusztrációk, akkor ők már történeteket is ki tudnak találni a képekről. Az a jó, ha rövid történeteket tartalmaznak, mert abba bele tudják képzelni magukat. Ez a korosztály nagyon szereti még a szobában felállítható sátrakat, élvezik, hogy bebújhatnak, ki-be mászkálhatnak az ajtaján. Vehetünk nekik nagyobb formájú Lego kockát, gyurmát, fatáblát, melyen például a háziállatok formája alapján meg kell találniuk, hová helyezzék a részeket.

Recskó Diana, aki a Hófehérke óvodában nagycsoportot vezet azt mondja, nem kell okvetlenül fejlesztő játékot venni ahhoz, hogy a vele való játszás fejlessze a gyereket:

– Fontos figyelembe venni az életkori sajátosságokat. Ha készségfejlesztő játékot vásárolunk, roppant fontos tudni, melyik életkorban melyik készséget fontos fejleszteni. A játék funkciója, hogy segítse a gyereket a világról való tapasztalatok megszerzésében, és fontos, hogy a játszás a felfedezés örömével hasson. Jónak tarom azokat a játékokat, melyek több érzékszervet mozgatnak meg, vagy esetleg minden érzékszervet képesek egyszerre megmozgatni. Nem bonyolult játékokra kell gondolnunk, mert sokszor minél egyszerűbb a játékszer, annál jobb, hiszen a gyerek annál inkább bele tudja vinni saját képzeletét. Kislányoknak esztétikus, egyszerű babákat vegyünk, és ne csillogó Barbie babákat, a rongybaba nagyon szép. Igaz, kevés boltban lehet ráakadni, de ha az anyukának van ideje, ő maga is elkészítheti. A fiúknak fából készült játékokat, falovat vagy kisvasutat, melyet több éven keresztül bővíthetünk. A nagycsoportosok már az egyszerűbb társasjátékokkal is eljátszanak. Ilyenek pl. a Lottó nevű társasjáték, a memóriajátékok, a fából készült dominó, a puzle. Mivel az 5–6 évesek bábozni is nagyon szeretnek, ügyesebb apukák odahaza is készíthetnek a bábozáshoz fából paravánt, de szívesen elszórakoznak fodrászkellékekkel, meg szeretnek orvososat is játszani. Szeretik azokat a játékokat, melyek a felnőtt világ kicsi másai, például a bútorok, edények. A végzős nagycsoportosok kedvelik az igazi tündérmeséket, az állatmeséket, és vehetünk nekik magyar népmese könyvet is. Azt meg kell hagyni, hogy egyik játék sem okoz akkora örömet, mint amikor a szülő leül a gyerek mellé, és együtt játszanak. Kiváló családi játék a Twister, melynél különböző színű korongokra kell rakni a végtagjainkat. Mivel utasításokat kell követni, mulatságos testhelyzeteket veszünk föl. Elektronikus játékot semmiképpen sem ajánlok, habár azok árasztották el a piacot. A számítógépes játékoknál, a videofilmeknél leáll a belső képteremtő képességük, nem ők alkotják a gondolatokat, mert kész képeket kapnak.

Bálizs Jutka, a Hófehérke óvoda pedagógusa azt mondja, az ajándékvásárlásnál legyünk mértéktartók és vezéreljen bennünket az igényesség: – Az ajándék anyagi értéke kevésbé fontos mint az, hogy személyre szóló legyen. Az ajándék akkor lehet személyre szóló, ha egész éven át figyeljük a gyereket, kifürkésszük titkos vágyait. Ha megismerjük a kedvtelését, biztosan megfelelő ajándékot tudunk neki választani. Látni, figyelni kell a gyerek valóságát, életét, személyiségét, és képzelőerővel felépíteni számára a csodálatosat, a meglepőt.

Zsoldos Kornélia

Recskó Diana

Bálizs Jutka

Nagycsoportosoknak szép ajándék a rongybaba
80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás