A vártnál is meglepőbb eredményt hozott a magyar állampolgárság felvételének lehetősége. A szabadkai főkonzulátuson az első héten nyolcezernél is többen jelentették be az igényüket: kérni fogják a magyar állampolgárságot. Hasonló a helyzet a csíkszeredai és a kolozsvári hivatalokban is, csak szegény felvidéki magyarok nem tudnak mit kezdeni az ostoba szlovák ellentörvénnyel. A kettős állampolgárságot az ukrán törvények sem engedélyezik, ott azonban különös helyzet állt elő, a rigorózus törvénynek nincs végrehajtási rendelete. Ez olyan, mintha lenne adózási törvény, csak éppen nincs adóhivatal, amely felelne az adóbehajtásért. Ez azonban már legyen Kijev gondja. Számunkra a magyarságunk vállalása a fontos.
A magyar állampolgárság felvétele az utódállamokban élő magyar kisebbségi közösségek számára olyan lehetőség, amely bátran nevezhető történelminek: az egész nemzet jövőjét meghatározhatja. Szociológusok már hegyezik a tollukat, már készülnek a felmérésekhez szükséges kérdőívek: mi vezérli az embert a magyar állampolgárság felvételekor vagy fel nem vételekor, s hogyan működik a kettős vagy többes identitás? Az első kérdés hallatán nekem az a székely néni jut az eszembe, aki néhány évvel ezelőtt Csíkszentdomonkoson, kezében a frissen kapott magyar-igazolvánnyal kiment a temetőbe, és az eltemetett férjének elújságolta, hogy ők most már hivatalosan is magyarok. Akkoriban hányan, de hányan mondták szerte a Kárpát-medencében: nem hittem, hogy ezt megérem! Igaz, délvidéki magyarjaink kevés hasznát látták annak az igazolványnak, az akkori magyarországi szocialista kormány – a szabadságjogokra oly mérhetetlenül érzékeny liberálisok támogatásával – olyan vízumrendeletet léptettek életbe, melynek nyomán a bácskai és a bánsági magyarjaink évekig át sem léphették az anyaország határát. Életem legkeserűbb négy éve volt az, amikor családom óbecsei része nem látogathatott meg Budapesten, mert az akkurátus törvény miatt szinte lehetetlen volt a vízum megszerzése. Ma úgy gondolom, nagyon hasznos lett volna szociológiailag felmérni azt az állapotot is. Hogyan hatott a magyar identitásra a bolsevik időkre emlékeztető rendelkezés?
Az identitásra, amely a meggyőződésem szerint sohasem lehet kettős vagy többes. Mert ha már kettős, vagy többes, akkor nem identitás. A mai kozmopolita világban vagy van identitása az embernek, vagy nincs – a nemzeti hovatartozás vállalása (szerencsére) szabadon eldönthető. Az sem ritka, hogy valakinek regionális identitása van, bácskainak, Tisza-mentinek, vagy muravidékinek vallja magát, mert a vidékben találja meg azt az értéket, amely gondolkodását, viselkedését, magatartását, de még a jövőképét is meghatározza. Ebbe persze belefér az egyéb kultúrák és kulturális értékek iránti érdeklődése is, de ez nem több az értékek melletti elkötelezettségnél.
A kettős vagy többes identitás fogalmát – még akkor is, ha ez a szociológia tudományán belül elfogadott kategória – én amolyan úri huncutságnak tartom. Sőt, egyenesen a közösség ellen irányuló áltudományos törekvést látok benne. Liberálisék nyitottak egy kiskaput, melyen átbújva meg lehet kerülni a nemzethez, tájhoz, közösséghez való tartozás határozott, félre nem érthető és félre nem magyarázható vállalását. Behízelgő modorú újságírók és botcsinálta statisztikusok szeretnek ilyen ködös és értelmezhetetlen kategóriákat megnyitni, és a sokszínűségre hivatkozva megfeledkezni a határozott identitásvállalás lélek- és szellemépítő jelentőségéről és hatalmáról. Valamikor egyik vitatársam azt állította: a Rákóczi-féle szabadságharc idején a fejedelem seregéhez csatlakozó ruszinokat döntésükkor a kettős identitásuk vezette. Merő butaság! Ugocsa, Ung és Bereg vármegyék ruszinjai azért csatlakoztak a felkelőkhöz, mert szebb jövőt álmodtak maguknak és a nemzetüknek, vagy a közösségüknek, a falvaiknak és a hegyekben elszórt településeiknek. És a döntésükben azért tudtak következetesek lenni, mert határozott identitással rendelkeztek. A vállalt értékítéletük alapján hozták meg a döntésüket, hogy ha kell, meghalni is készek azért, ami egy és oszthatatlan: a méltóságukért. A példa pedig azt bizonyítja, csak a határozott identitású egyénekből álló közösségnek van biztos jövője.
