Mit vár 2012-től?
Rosszabb évet, mint az előző 44,7%
Semmit, minden marad a régiben 29,0%
Kedvező fordulatot a közéletben 14,5%
Új vagy jobb álláslehetőséget 11,7%
Szavazatok száma: 1007
Az óév utolsó éjszakájában, amikor elkondult a „tizenkettő” a hála és a remény, a számadás és a tervezgetés, a mulatság és a komolyság, a bánat és az öröm találkozott egymással. Lezártunk újból egy évet, s átléptünk az új év küszöbére. Elképesztő mennyiségű öröm, bú, siker, kudarc, verejték és mosoly búcsúzott el tőlünk.
Ám nem is a múlt aggaszt annyira, az már elmúlt, mögöttünk van. A legnagyobb emberi probléma, amelyre ilyenkor még fokozottabban érzékenyek vagyunk, ez a hova, a merre kérdésre való válasz. Nem szeretek ilyenkor olyan közhelyeket durrogtatni, mint az új év, új remények, de hopp, már el is durrant. Közhely ide, közhely oda, az, hogy milyen lelkiállapotban kezdünk neki valaminek, kétségkívül befolyásolni tudja a dolgok további menetét. Amolyan önmagát beteljesítő jóslatként gondolom ezt, amikor is a dolgok menetét leginkább mi magunk befolyásoljuk, irányítjuk. Hasonló ahhoz a szemlélethez, miszerint a reggelt nem rosszkedvvel kell kezdeni, hanem pozitív hozzáállással, és ha véletlenül mégis morcosak lennénk, akkor bele kell néznünk a tükörbe és ki kell mondanunk: Ez az én napom lesz! Ez nem hurráoptimizmus, de nem is csalfa, vak remény. Csupán optimizmus és remény. Bizalom és akarat.
Jogosan lehet most hőbörögni, hogy a világgazdasági válságot, az inflációt így nem tudjuk megállítani, sem megakadályozni, hogy létszámleépítés miatt ne mi kapjuk meg a munkakönyvet, valamint, hogy a minket meglopót, szemünkbe hazudók nyugodt lelkiismerettel folytatják ezentúl is tevékenységüket. Ez így van, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy a pozitív hozzáállással fegyvert kapunk a kezünkbe. Bármilyen csapás is ér minket, ha reménykedve tekintünk továbbra is előre, sokkal könnyebben megbirkózunk az előttünk álló problémákkal, míg ha bezárkózunk és elkeseredünk, akkor csupán megnehezítjük dolgunk, hiszen a depresszió nem más, mint befelé irányuló agresszió.
Újévkor számtalan fogadalom és jókívánság hangzik el. Ha az ember valamiféleképp követni tudná ezeket a fogadalmakat, jókívánságokat és a magunkban kiejtett kívánságokat, vágyakat, minden bizonnyal egy közösség, nemzet vagy csoport ütőerét tapintaná ki. Nem csupán azt tudhatná meg, hogy mit szeretne az adott közösség, hanem átfogó képet kapna arról, hogy milyen gondokkal, bajokkal küszködnek. Félek az eredménytől, félek, hogy meg sem közelítené a szociológiai munkák eredményeit, hisz nem ember által összetett kérdésekre kell válaszolni, sőt nem is egy másik, idegen ember számára kell válaszolnunk, hanem magunktól, magunknak. Vagy Istennek. A válaszadásokból ki lenne iktatva minden mesterkéltség, befolyásolás, vagy hibalehetőség. Minden válasz mezítelen őszinteség lenne. Mindezt megtenni és a válaszokat meghallgatni talán csak Isten lenne képes.
Számunkra viszont marad a szociológia, nekem pedig csak pár kérdés. E négy kérdésből nemhogy a közösség ütőerét, de semmilyen, még hajszálerét sem tapinthatjuk ki. Maguk a kérdések, és az azokra adott voksok viszont elgondolkodtatóak. A két optimizmusra hajló – de megoldandó problémát feltételező – kérdésre megközelítően ugyanannyi voks érkezett. Több mint száz olvasónk reménykedik abban, hogy 2012 álláslehetőséggel fogja megjutalmazni – és remélhetően így meg fog oldódni az a kilátástalanság, amelyben vélhetőleg tengődik –, és alig többen reménykednek kedvező közéleti változásokban. Így választások előtt ez sem elhanyagolható szám, hiszen, ha minden rendben lenne akkor e két kérdésre senkinek sem kellett volna voksolnia. Persze, kedvező fordulatokra mindig szükségünk van. Sokkal többen gondolják viszont azt, hogy semmi sem fog változni. Minden marad a régiben. Félnék megtudni, milyen volt régen, hiszen e válaszlehetőség egykedvűséget feltételez, amelytől viszont csak egy lépés választja el a feladás, a borúlátás. Olvasóink zöme így tekint a 2012-es évre, bár nem csodálom, hiszen a hosszú évek kudarcai, toporgása és a mindig megjelenő, de eltűnni nem akaró vészmadarak jótettei erre kényszerítik. Megint csak rosszabbra számítani, egy új év hajnalán.
Nincsenek szárnyaim, hát nem fogok vészmadárt játszani. Ha meg már szárnyaim nőnének, akkor nem okoskodásokra pazarolnám energiám, hanem arra, hogy jó messzire elrepüljek és nagyokat pottyantsak a bajokra. Na, de elég a szárnyaló gondolatokból, irány vissza a földre, kívánok mindenkinek: Sikerekben Gazdag és Boldogabb Új Évet!
