Megtelik-e újra a legnagyobb bánáti malom?
A nagybecskereki Žitoprodukt az egyik legnagyobb malomipari vállalat Európának ezen a részén. Korszerű malmuk és pékségük van (óránként 3600 veknit süthetnek), tésztagyáruk és kalácssütő részlegük is nagy hírnévnek örvendett – egykor. Magtáraikban 100 ezer tonna búzát lehet tárolni. Közben a környéken terem meg az ország búzatermésének a tíz százaléka.
Mindezek ellenére mégis a szakadék szélén egyensúlyoznak a malom- és pékipari vállalatban. Magtáruk üres, malmuk üzemképtelen, sőt már lisztre sem futja mindig. A megcsappant számú (150) dolgozó fizetése fél évet késik, több mint 300 millió dináros adósságuk miatt pedig tíz hónapja zárolták a számlájukat.
A Žitoprodukt válságát sokan a rosszul sikerült privatizációval magyarázzák, megfeledkezve a háborús évekről, amikor is az állami vállalat legfőbb feladata a szociális béke megőrzése volt. A miloševići időkben senki sem gondolt arra, hogy eljön majd az olcsó kenyér megfizettetésének az ideje. Nos eljött. A magánosítás már csak hab volt a tortán.
Nagybecskerek gazdaságának egyik hírvivője évtizedekkel ezelőtt kezdett el gyengélkedni. Egyre többet késett a bérek kifizetése, magtáruk pedig a bő búzatermés évében is félig üres maradt. Kezdtek eladósodni. Közben magtárukból tisztázatlan körülmények között ezervagonnyi búza, illetve száz vagon liszt tűnt el, az Árutartalékok Igazgatóságának a tudta nélkül. Ezért a továbbiakban az állam már nem bízta rájuk a búzáját. Csak a gazdák által leszállított mennyiséget tárolták, ami a kapacitásaik felére volt elegendő. Mivel a vagyonuk 98 százaléka állami tulajdonban volt, ezért a privatizációban keresték a kiutat. Kétszeri sikertelen próbálkozás után, harmadik nekifutásból sikerült. 2006 áprilisában Újvidéken, a Privatizációs Ügynökség által szervezett árverésen Đorđe Božić 88 millió dinárérért vásárolta meg a Žitoprodukt többségi tulajdonát (72,8 százalék).
A pékség élteti a Žitoproduktot
A gazda kezdetben átszervezési intézkedéseket foganatosított, de csakhamar kiderült, hogy nincs világos stratégiája az egykori gyáróriás talpra állítására. Nem oldott meg egyetlen örökölt problémát sem, hanem újakat adott hozzájuk. Az akkor még félezer dolgozó bére pedig tovább késett (alig fél évvel a privatizáció után elkezdődtek a sztrájkok). A tulajdonos egyedül a gyár alapítói betétjeivel bánt ügyesen. Többek között abból fizette ki a távozó dolgozókat. A foglalkoztatottak száma csakhamar ötszázról 150-re csökkent. Közben jelzálogosította a gyárat, vele együtt pedig a kisrészvényesek vagyonát is, azok tudta és beleegyezése nélkül. Az 1305 kisrészvényes tulajdonában van a Žitoprodukt részvényeinek a 28,7 százaléka.
A legnagyobb baj akkor következett be, amikor az Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított PIK Zemun tulajdonosaitól ideiglenesen elkoboztak 550 hektár termőföldet, tíz lakóházat és lakást, tíz vállalatot és nagyobb mennyiségű részvényt, pénzt, személygépkocsikat. A gyanúsítottak között volt ugyanis Đorđe Božić, a Žitoprodukt vezérigazgatója, aki akkor azzal próbálta megnyugtatni a kedélyeket, hogy az ügyben „csak” felbujtóként terhelik. (Ideiglenesen) megfosztották a tisztségétől, és Sima Gruesku nagybecskereki közgazdászt nevezték ki az állami tulajdon kezelőjévé. Božić azonban egy ideig nem volt hajlandó átengedni a vállalat irányítását. Nála maradt a cég bélyegzője, és időnként megjelent a gyárban. Aztán a múlt év utolsó napján mégis átvette az irányítást Gruesku.
Az önkormányzat és a tartományi foglalkoztatási titkárság támogatásával az év elején (fél kapacitással) újraindult a pékség. Tervezik a kalácskészítő részleg újraindítását is. Kulcsfontosságú a malmuk beindítása (amelynek a felújítását még a gazda kezdte el). Mert a több helyről vásárolt lisztből nem lesz állandóan megfelelő minőségű kenyér és péksütemény. Vissza szeretnék szerezni az elvesztett belgrádi és újvidéki piacot is. Sorsuk további alakulása persze elsősorban attól függ, hogy sikerül-e rövidesen feloldani a számlájuk zárlatát, és hogy milyen lesz a Victoria csoportosulás hozzáállása, hiszen az a magtáruk bérlője. A legnagyobb kérdés talán mégis az, hogy sikerül-e majd eleget tenni a piac követelményeinek. Vagyis, hogy árban és minőségben megfelelnek-e a vásárlók követelményeinek. Mert amíg ők a válsággal küszködtek, addig számtalan kis pékséget nyitottak meg, a korábbinál sokkal több fajta kenyér és péksütemény került a piacra. Ma már mindenkinek már megvan a maga pékje. Ha másban nem, de a kenyérben még válogathatunk.
