– Kiábrándultak vagyunk a jövedéki adó miatt, és ezt rögtön a kormánydöntést követő sajtótájékoztatón is elmondtuk, ahol a vranjei és a niši dohánygyár is jelen volt. Fontos tudni, hogy a JTI Szerbiában az egyetlen japán befektető, és az ilyen lépések miatt, mint a jövedéki adó megemelése, továbbá a prémiummal kapcsolatos problémák következtében megtörténhet, hogy a vállalat újragondolja befektetési terveit.
Várható-e elbocsátás a cégen belül?
– A gazdasági világválság egyedül a jövedéki adó pontján érintett bennünket, a többi területen, úgy érzem, felkészültek vagyunk, hogy a válság elkerüljön bennünket. Semmilyen megszorító intézkedést nem tervezünk tenni, így elbocsátások sem lesznek, és nagyon reméljük, hogy pozitív irányban oldódnak majd meg a dolgok. Nincsenek külön terveink a szerb kormánnyal, csupán a jövedéki adót kellene velük tisztázni.
Mekkora a veszteségük a jövedéki adó megemelése miatt?
– Erre vonatkozóan nincs pontos adatunk, ugyanis nagyon nehéz kiszámolni, hogy ennek milyen hatása lesz. A jövedéki adó bevezetésével azért kerülnénk hátrányos helyzetbe, mert a legdrágább cigarettáink még így is jóval olcsóbbak, mint a környező országok hasonló termékei. Ha megemeljük az árakat, hátrányban leszünk, mert tömegesen vásárolják majd a legalacsonyabb árú termékeinket, ugyanis a lakosság többsége nem tudja megfizetni a jövedéki adó által bevezetett új árakat.
A JTI marad-e a szerbiai piacon?
– Most is optimisták vagyunk. Zentán azért vettük meg a gyárat, hogy hosszú ideig Szerbiában és a Balkánon maradjunk. Zentát központként képzeltük el, mi ehhez akarjuk tartani magunkat. Az eddigi tapasztalataink kitűnőek voltak, és a kormánnyal rendre megtaláltuk a legjobb megoldásokat. Bízunk abban, hogy ez most is így lesz. Fontos kérdés a dohányra vonatkozó prémium is, mivel a szerbiai dohány 90 százalékát Vajdaságban termesztik. Minden európai országban, ahol termesztenek dohányt, van prémium erre a kultúrára, Szerbiában ez már tavaly is sokkal alacsony volt, mint a környező országokban. Prémium nélkül a szerbiai dohánytermesztést teljesen tönkreteszik. Körülbelül 6000-en termesztenek dohányt, és ez mintegy 3000 háztartásnak biztosít megélhetést, főként Vajdaságban.
A JTI cigarettái közül néhánynak már megemelték az árát, terveznek-e további áremelést?
– Az áremelést az inflációhoz igazítottuk, 20 dinár volt a maximum áremelés. Elképzelhető, hogy a jövedéki adó miatt sajnos további emelést kell eszközölnünk – mondta Goran Pekez.