A tavalyi évvel véget ért az a 2003–2011-es periódusra meghirdetett ünnepi megemlékezés-sorozat, amely a Rákóczi-szabadságharc történetét volt hivatva újra visszahozni a kárpát-medencei magyarság emlékezetébe. Hogy ez milyen mértékben sikerült, azt a most következő számvetések lesznek hivatva megmutatni, annyi azonban bizonyos, hogy helyi, regionális és országos szinten is egymást követték az egészen kiváló, tartalmukban a szabadságharchoz igazán méltó rendezvények. Talán nem kockáztatok sokat, ha már most kijelentem: ünnep múltán a Dicsőséges Fejedelem és kuruc társai újra ott ragyognak a nemzeti hőseink sorába.
Az Országos Széchényi Könyvtár két Rákóczi-kiállítással zárta a megemlékezést. A plakát- és kisnyomtatványtár A harcunkat megharcoltuk – A Rákóczi-szabadságharc története című kiállítása az emlékezet és a kultusz kialakulásának folyamatát kísérte nyomon, röplapokon, plakátokon, népszerűsítő kiadványokon és képes levelezőlapokon mutatva be a kuruc szabadságharc egyre fényesedő emlékét. Mert bizony hosszú út vezetett a Rákóczi-kor megdicsőüléséhez, II. József elnémetesítő politikáját követően csak a nemzeti mozgalom újjáéledésének idején bontakozott ki Magyarországon a Rákóczi-kultusz, a Nagyságos Fejedelem történelmi szerepének értékelésére azonban csak a reformkor idején került sor. Vörösmarty Mihály Mikes búja című versében még így kesergett: „Hányódál: tengerré lett a sok baj alattad, / Vésszé a balsors, mely űz vala, fejedelem, s most / Semmi nem oly csendes, mint sírlakod a rideg éjben.” Petőfi Sándor Rákóczi című 1848-ban írt versében azonban már a szabadságharc eszméinek a beteljesülését jósolta, és hazavárta őt a nagy diadalra: „Hamvaitok elhozása végett / Elzarándokolnánk szívesen” – írta költeményében, amit az OSZK – a bujdosók hamvai hazahozatalának történetét bemutató – második kiállítása is címéül választott.
De hová kell menni Rákóczi és társai hamvaiért? „Számkiűztek nemzeted körébül, / Számkiűzve volt még neved is, / S bedőlt sírod a század terhétül” – írta Petőfi, s bizony 1860, az önkényuralom megszűnését követően az egész magyar tudományos életnek kellett megmozdulnia, hogy közel fél évszázad múltán a száműzöttek földi maradványai végre magyar földbe kerüljenek. 1862-ben a Corvinák azonosítása céljából Kubinyi Ferenc, Henszlman Imre és Ipolyi Arnold Konstantinápolyba utazott, s ekkor merült föl először a bujdosók hamvainak a hazahozatala. A beszámolóikat követően 1888-ban Thaly Kálmán már bevallottan a sírok helyszínei feltérképezésének szándékával utazott Törökországba, ahová egy évvel később, 1889-ben visszatért, és Fraknói Vilmossal együtt a lazaristák Szent Benedek templomában azonosították II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József és Bercsényiné Csáky Krisztina sírját. Bercsényi Miklós, Eszterházy Antal és Sirbik Miklós sírja Rodostóban a görög keleti templomban volt, Thököly Imre pedig a nikodémiai örmény temetőben nyugodott. 1904-ben Ferenc József végre engedélyezte Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatalát, s ekkor Tisza István miniszterelnök megbízásából Thallóczy Lajos szervezhette meg a bujdosok immár dicsőséges hazatérését. 1906. október 17-én és 18-án ő vezette azt a Konstantinápolyba utazó delegációt, amelynek tagja Thaly Kálmán, Foster Gyula, Fraknói Vilmos, Török Anzel, Foster Jenő és Kolossa Ferenc voltak, akik azután Francois Lobry rendőrfőnöktől átvették a hamvakat. Országra szólóan fényesre sikeredett a hazatárás, egy egész nemzet ünnepelte a Dicsőséges Fejedelem seregét.
Hogy mekkora volt akkortájt a várakozás és a lelkesedés, azt a Beregszászban 1903. május 22-én „A nagy Rákóczi szabadságharcz dicső hajnalának évfordulója napján” rendezett Schalkaházi Jolánka keresztelőjének „Kurucz ünnepi étlap”-ja is bizonyítja, melyen imigyen nézett ki a terítés:ételek – Melegen főtt király-fogas palotás mártással és tót dolmány-gombokkal; Kurucz furfanggal készült erdélyi tehénvesepecsenye, Kurucz fogságban hizlalt császár-madara; Lőcsei fagylalt – Labancz hűség, olvad mint a jég; Mézes-mázos édességek; Hollandus követ uram sajtja. S a borok – Labancz-verejték, Rákóczi panaszos könnyűi, Rodostói altató. Volt alapja a nemzeti derűnek, hiszen akkor még oly kereknek és egésznek látszott a magyar világ.
