2024. december 20., péntek

Apró súrlódások

Zentán mindenki magának tulajdonítja a sikert
Sirkova Anikó szerint a két párt(tömörülés) közötti versengések miatt haladnak lassan a dolgok a községben

Ezúttal annak igyekeztünk utánajárni, vajon Zentán hogyan működik a Magyar Koalíció és a Demokrata Párt együttműködése. Pék Zoltán (MK), Zenta polgármestere szerint vannak súrlódások, de Zentán még működik a koalíció:

– Zentán a Demokrata Párt igencsak felerősödött, és ez jócskán kihat a városvezetésre. A Magyar Koalíciónak olyan funkciókat kellett átadnia, melyek az elmúlt 16 évben VMSZ-közeliek voltak. Gondolok itt a közvállalatok vezetésének felosztására. Az eddigi felvállalt funkciókból a demokraták eddig csupán egyet tudtak teljesíteni, mégpedig azt, hogy az ő emberük lett a Hófehérke Óvoda igazgatója. A többi poszton, melyet maguknak követeltek, még nem történt meg a váltás. Ezért húzódik például a parkolás megoldása. Számomra az volt meglepő, hogy olyan funkciókat is kértek, melyek eddig egyáltalán nem voltak a politika hatáskörében, vagyis osztályvezetői posztokra tartottak igényt. Ez mind a Demokrata Párt agresszív politikáját tükrözi. Ez nem jó megoldás, mert ezzel a közigazgatásban dolgozók biztonságérzetét ingatják meg.

A Demokrata Pártra Zentán az jellemző, hogy minden jelentéktelen ügybe beleakaszkodnak, de a saját dolgukkal nem foglalkoznak. Legfőbb feladatuk a pártépítés, de mindig ott vannak a hátunk mögött, ránk építenek. Ennek a koalíciónak az az ára, hogy ha valami jót csinálok, még kettőt magammal kell húzni (DP, G17 Plusz). Ők próbálkoznak rendszerint a leépítéssel is, a közel harminc munkás elbocsátásával. Nem állítom, hogy szükségtelen dolog, de a demokraták arra nem gondolnak, hogy ha most például a takarító részleget megszüntetnénk, és a munkásokat átadnánk a takarító cégnek, azok az emberek kevesebb fizetést kapnának, valószínűleg be sem lennének jelentve, és a takarítás minősége is csökkenne. Ha az állam erre kötelez bennünket, akkor meg kell tennünk, de akkor is csak lépésekben. Én egyébként ezt próbálom elodázni, mert harminc családról van szó.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az elmúlt hat hónapban ígéreteket kaptunk olyan projektumok pénzelésére, melyeket az előző önkormányzat indított el, amelyben a demokraták nem voltak benne. Azokra a pénzeszközökre én magam, mint polgármesterlobbiztam, és egyetlen egy demokrata sem segített. Ami pozitív, hogy nem is gátoltak. Ami a lényeg, láttam 1-2 demokrata szórólapot, és azon minden eredményt maguknak tulajdonítanak, holott ők egynek az elkezdésénél sem voltak jelen. A VMSZ-es vonalat hajtották tovább, és most úgy mutatják be, hogy a Nagyberuházási Alap igazgatója, Bojan Pajtić hagyta jóvá. Ez téves eszme, mert nemcsak az igazgató hagyja jóvá a pénzek elosztását, hanem az egész igazgatói bizottság, melyben más tagok is vannak. Ezeket a programokat az előző, vagyis a VMSZ-es önkormányzat indította el. Legyen szó a sportcsarnokról, a színházról, az internátusról, vagy a felsőhegyi útról. Ezeket ők mind a saját sikereikként szeretnék elkönyvelni, pedig nem így van. Esetleg az új programoknál mutathatnak majd fel eredményeket. Arra ott a lehetőség, hogy közösen lobbizzunk. Zárszóként azt mondhatom, hogy az adai meg a csókai koalícióhoz képest ez még működőképes, és jó szándékkal működni fog továbbra is.

Sirkova Anikó (DP), Zenta alpolgármestere szerint az MK és a DP versengése miatt haladnak lassan a dolgok:

– Amikor az MK-val megkötöttük az együttműködési szerződést, világos volt, hogy a választási programunk szinte 80 százalékban megegyezik, így reméltük, hogy nagyobb zökkenők nélkül fogunk együtt dolgozni. Sajnos az idő azt mutatja, hogy reményeink nem váltak be. Úgy találjuk, hogy az MK úgy viselkedik, mintha idén is választási év lenne, az érdemeket maguknak akarják betudni. Ők a pártok közötti vetélkedést fontosabbnak tartják a feladatok gyors elvégzésénél. Megoldódnak ugyan az előirányzott célkitűzések, de meglátásom szerint 3–4 hónapos késésekkel. Példa erre az egyes határozatok meghozatala, például a községi tanácsról szóló határozat, amit augusztus helyett decemberben hoztunk meg. Most hoztuk meg a tanács ügyrendjét is, közben ezt már régen megtehettük volna. Pék Zoltán polgármester viselkedésével kapcsolatban is lenne észrevételem. Én, mint a helyettese, legtöbbször azt sem tudom, hol van, mit csinál, kivel beszél.

Az a baj, hogy sajnos a közigazgatás is szelektíven viszonyul a kiadott feladatokhoz. Amit a VMSZ-es tanácstagok adnak feladatul, egy-két nap alatt elvégzik, de amire mi kérjük meg őket, az is teljesül ugyan, de sokkal később. Vannak tehát apró súrlódások, melyek rossz szájízt eredményeznek. A közigazgatásban nem történt meg minden személycsere. A DP-nek még három osztályvezetői posztja van (gazdasági osztály, közbeszerzés, általános osztály), melyet még nem töltött be. Ez nem a munkások létszámnövelését szolgálná, hanem azt, hogy megfelelő szakemberek vezessék az osztályokat. Ha ez is meglesz, sokkal hatékonyabb kell, hogy legyen a közigazgatás. A racionalizációra is szükség lesz. Ne higgyenek bennünket szörnyetegnek, nem az a célunk, hogy embereket az utcára dobjunk, de mivel a minisztérium is eszközöket irányozott elő arra, hogy az önkéntesen távozóknak végkielégítést adjon, szeretnénk ezt a lehetőséget kihasználni. Aki úgy érzi, hogy nem felel meg, vagy el akar menni, az most menjen. Mindenképpen humánusan akarunk eljárni az emberekkel, de azt is látjuk, hogy egy 110 fős közigazgatással, ahol csak 15–20 szakember van, nem haladhat a munka.

Háttérinformációk szerint Zentán a VMSZ kezéből szétfutnak lassan a szálak, és a Demokrata Párt kezében összpontosulnak:

– Ezek a demokraták nem azok a demokraták, akiknek a zentaiak vélik őket. Nem egy tiszta polgári párt, amely a nyugati demokrácia itteni megtestesítője, de sajnos a zentaiak ezt látják bennük. A Demokrata Párt itt a szerb nemzeti vonulatnak valamilyen védőbástyája, annak az érvényre juttatója, a polgári demokrácia pedig egy álca, mellyel még a szavazatokat össze lehet gyűjteni. A VMSZ-nek most kezdenek a szálak szétszaladni a kezéből. Már nincs abban a szerepben, hogy lapot osszon. Szerepcsere van folyamatban, mert a demokraták céltudatosan igyekeznek kihasználni a VMSZ gyengeségét, amíg a VMSZ nem figyel a demokraták gyengeségére. A DP egyeduralomra törekszik, a demokratikus oldalon levő pártokat mind magába akarja olvasztani. A DP munkamódszere, hogy rendszerint a népszerűtlen intézkedéseket úgy állítja be, hogy azoknak a VMSZ legyen a magyarázója, közben pedig demokrata ötlet volt. A VMSZ „ősnaivan” áll a dolgokhoz, mert úgy kezeli a dolgokat, mintha ő maga lenne az önkormányzat, pedig az már meg van osztva.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás