Amíg a legtöbb településen pénteken és szombaton éjjel kettőkor bezárnak a szórakozóhelyek, addig Zentán hajnali háromig-négyig is nyitva tartanak. Ezen ok miatt, amikor a környező városokban elérkezik a záróra, a vidékiek átmennek Zentára, hiszen a Tisza-parti községben hajnalig lehet bulizni.
Ennek a vendéglátósok bizonyára örülnek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a hajnalig tartó szórakozásnak az az ára, hogy Zentán éjjelente egyre több a verekedés, egyre több a betört kirakat-, autóablak, egyre több szemeteskuka, szabadtéri pad bánja a hajnalban félrészegen/részegen hazafelé tántorgók dorbézolását.
Vladimir Nikočev, zentai rendőrfőnök szerint az elmúlt egy évben Zentán 200 százalékkal megnőtt a verekedések száma, és ez jórészt annak köszönhető, hogy túl későn zárnak a szórakozóhelyek:
– Tavaly januárban mindössze öt verekedést regisztráltunk, most pedig 15-öt. Ez óriási ugrás, ellene határozott lépéseket kell tenni. Az összetűzésekre mindig hajnalban kerül sor. Senki sem verekszik éjfélkor, vagy egy órakor, de mivel hajnali háromra, négyre sokan annyira leisszák magukat, hogy akkor már csak azt nézik, kibe köthetnek bele. Minden nap rendszeresen látogatjuk a szórakozóhelyeket, hétvégenként is minden diszkóban, kávázóban többször megfordulunk, de nem lehetünk egyszerre tíz helyen. Egyébkén nem is elegendő, ha csak a szórakozóhelyeket járjuk, mert az utcán is lépten-nyomon egymásba kötnek. A Bali diszkóban például nem nagyon szokott verekedés lenni, de míg a diszkó vendégei hajnali fél ötkor várják az őket hazaszállító autóbuszt , addig összeverekednek kint az utcán. Arra is számos példát fel tudnék felhozni, hogy a különböző szórakozóhelyekről hajnalban hazafelé tartók az utcán összetalálkoznak és egymásba kötnek. Vagy egy diszkóban két fél azért esik egymásnak, mert az egyik, mondjuk ,zentai, a másik meg csókai. Mindennek az az oka, hogy hajnalra rengetegen lerészegednek, kötekedővé, agresszívvá válnak. Némelyik vendég teljesen magán kívül van, beszélni sem tud, csak kötekedni. Ha kettőkor vagy legkésőbb fél háromkor mindenkinek kiadnák az útját, a fiataloknak egyszerűen nem lenne alkalmuk hullarészegre inni magukat, és a verekedés is kevesebb lenne. A központban az éjjel-nappali boltok is nagyon sok gondot okoznak. Mikor a fiatalok hajnalban kijönnek a Jailből, a Mojóból, a Lagunából és az Energiből, nem hazafelé veszik az irányt, hanem az éjjel-nappali boltokba, mert ott lehet folytatni az alkoholizálást. Ez egyébként nyáron még kifejezettebb, hiszen akkor hajnalban sincs hideg, vagyis nem sietnek haza. Tavaly nyáron például egy éjjel néhány részeg a hídtól a valamikori Oázisig megrongálta a padokat, kicsupálta a szemetesládákat, és lehajigálta őket az alsó rakpartra. A legtöbb falfirka, játszótérrongálás, biciklilopás , verekedés hajnalban történik, ezért a szórakozóhelyek nyitva tartásán sürgősen változtatnunk kell. Ha Szabadkán, Újvidéken, Topolyán és más városokban elegendő a hétvégén két óráig tartó nyitva tartás, akkor nem értem, Zentán miért engedik négyig. Egy 1998-ból származó, de még ma is érvényben lévő községi határozat kimondja, hogy Zentán pénteken, szombaton, állami és vallási ünnepek előtti napokon éjjel két óráig tarthatnak nyitva a szórakozóhelyek, ellenben az önkormányzat mégis engedélyezi a hosszabbított nyitva tartást. Nem értem, miért. Talán nem tudják, hogy egyre több verekedés van hajnalonta? Pedig mi értesítjük az önkormányzatot a történésekről. Azt is nagyon fájlalom, hogy Zentán már egy éve nem működik a Biztonsági Tanács. 2007-ben megalakítottuk, dolgoztunk és eredményeket is értünk el, de 2008-ban egyetlenegyszer sem ültünk össze. Nagyon remélem, hogy a polgármester nem késlekedik, ismét megalakítja a tanácsot, és az önkormányzattal közösen megpróbáljuk megoldani a problémákat, mert ez az állapot már tarthatatlan.
Pék Zoltán, Zenta polgármestere az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy még ebben a hónapban ismét megalakítják a Biztonsági Tanácsot, és azonnal eldöntik, legyen-e hosszabbított nyitva tartás, vagy sem.
– A szórakozóhelyeknek én engedélyezem a hosszabbított nyitva tartást, de ezt a gyakorlatot még az előző városvezetéstől örököltem. Ez úgy történik, hogy azok a vendéglátósok, akik valamilyen oknál fogva kettőnél tovább szeretnének nyitva tartani, kérvényt írnak, átadják a közigazgatás megfelelő osztályára,e majd előkészítve kerül elém. Ha panaszt hallok valamelyik szórakozóhelyre, akkor annak nem írom alá a kérelmét, de ha nem volt verekedés, összetűzés, akkor megadom az engedélyt. Ha megalakítjuk a Biztonsági Tanácsot, valószínűleg változni fog a helyzet, hiszen az az érdekünk, hogy javuljon a közbiztonság – mondta a polgármester.