A nagybecskereki hajléktalanok egyetlen menhelyén jelenleg 12 személy tartózkodik. A Sremčev utcai épületben, ezekben a napokban is biztosítva van számukra a fűtött szoba, az élelem és a meleg ruha, közölte tegnap Dragan Nedeljkov, a menhely vezetője.
A menhelyet a Vajdasági kezdeményezés (Vojvođanska inicijativa) egyesület szervezésében nyitották meg, egy ideig a tartományi kormány támogatásával működtették, de anyagiak hiánya miatt tavaly majdnem bezárták. Szerencsére a létesítmény működtetését átvette a helyi önkormányzat. Tekintettel arra, hogy az utóbbi években Nagybecskereken is növekedett a hajléktalanok száma, a menhely kapacitása nem felel meg a szükségletnek. A városban harminc regisztrált hajléktalan személy van, de a számuk ennél jóval magasabb. Ezek az emberek egy része a vasútállomás elhagyott vagonjaiban, pincékben, elhagyott romos épületekben vagy akár második világháborúból maradt bunkerban húzódnak meg. Szerencsére eddig nem történt végzetes kimenetelű kihűlés, de nyilvánvaló, hogy a volt Jugoszlávia egyik legerősebb ipari központjában – ahol a munkanélküliek száma húszezer körül van – egyre több az elesett, segítségre szoruló ember.