Szabadkán még sohasem nyitottak melegedőt. Az idén a rendkívüli hideg és a nagy mennyiségű hó miatt gondoskodni kellett a rászorulókról. Csak a megnyitás után derült ki, hogy milyen nagy szükség van rá. Az eredeti elképzelések szerint a hontalanokat szerette volna így megvédeni a város a megfagyástól, ám nemcsak ők, hanem olyan emberek, sőt családok is segítséget kértek, akiknek ugyan van otthonuk, de nincs mivel fűteniük. Az érdeklődés akkora volt, hogy a héten az Újfalu helyi közösségben levő Gaj utcán kívül a Kertváros helyi közösségben is megnyitottak egy melegedőt.
A melegedőt több szervezet működteti: a szabadkai önkormányzat fedezi a költségeket; a Caritas szabadkai szervezete bocsátotta a város rendelkezésére a termet, amit egyébként klubhelyiségként használnak; a Vöröskereszt állította fel a tábori ágyakat; a Népkonyha pedig a reggelit, az ebédet és a vacsorát biztosítja.
Arról, hogy kik szorulnak segítségre, Ricz Gáborral, a Caritas szabadkai egyházmegyei koordinátorával beszélgettünk. Elmondta, hogy Szabadkán szerencsére nincs annyi hontalan, mint más városokban. Sok esetben a hajléktalanok saját döntése az, hogy az utcán élnek, holott lenne más lehetőségük is, csak nem tudnak beilleszkedni a közösségbe. A legtöbbjük vészhelyzet esetén meg tudja húzni magát rokonoknál, ismerősöknél, barátoknál is, mégis szükségük van segítségre. A média, így a társadalom is gyakran foglalkozik a helyzetükkel, pedig sok esetben olyan emberek is segítségre szorulnak, akiknek van hol lakniuk. A napokban egy tavankúti idős asszonyt akartak a Gerontológiai Központban elhelyezni csak addig, amíg a nagy hidegek tartanak. A nő egyedül él, s annak ellenére, hogy kapott tűzifát, gyűjtögetés során összeszedett hulladékkal tüzel. Attól tartottak, ha valami történik vele, azt csak másnap veszik észre. De az asszony nem akarta otthagyni az otthonát.
– Ha az embernek kevés van, akkor görcsösen ragaszkodik a vagyonához – emelte ki a Caritas szabadkai koordinátora.
Ricz Gáborral együtt látogattunk el a szabadkai melegedőbe. Érkezésünkkor a lakók halkan beszélgetve, de lesütött szemmel fogyasztották reggelijüket. Mint kiderült, többeknek van otthona, csak nem tudnak fűteni. Ilyen például Romek Nestor, aki kedden döntött úgy, hogy ellátogat a melegedőbe. A kertvárosi helyi közösségből irányították a Gaj utcai ideiglenes befogadóközpontba. Elmondta, 12 ezer dináros rokkant-nyugdíjat kap, valamikor a Sever villamos- és gépgyárban dolgozott.
– Gondoltam, megnézem, ha nem tetszik, legfeljebb visszamegyek a hideg lakásba. De itt ragadtam. Azért nemsokára hazamegyek, hogy megnézzem, mi van otthon, mert néhány évvel ezelőtt majdnem feltörték a lakásomat – kezd bele beköltözésének történetébe Nestor. Egyedül él. A szülei meghaltak, néhány évvel ezelőtt pedig a Szlovéniába költözött testvére is elhunyt, az Ausztráliában élő testvérével pedig nem tartja a kapcsolatot. Van egy örökégő kályhája, de nem mer tüzelni, mivel több alkalommal is miatta riasztották a tűzoltókat, mert nedves tűzifával vagy hulladékkal tüzelt, ami nagyon füstölt. Mint mondta, nincs hol tárolnia a fát, hiszen a lakótömbben a pincét elfoglalta a többi lakó. Beszélgetésünk során megtudtuk, a lakása is felújításra szorul: lenne áram, ha a vezetékek és a foglalatok nem mentek volna tönkre.
– Van egy kevés meleg vizem, de tele van rakva a kád mindenfélével. A mosdóm is abban van. Megcsináltam volna már, de nem engedik a szomszédok – panaszkodott Nestor. Elmondta, sajnos nincs rendezve annak a lakásnak a tulajdonjogi viszonya, amelyben lakik, így bizonytalanná válhat a lakhatása is. A szüleivel és a testvéreivel egy kis lakásban lakott, ami helyett az édesapja vállalati lakást kapott. Ebben lakik most Nestor. Édesapja abban a nyomdában dolgozott, amelyből később a valamikori Birografika lett. Ezt a vállalatot már privatizálták, és a jelenlegi Rotografika most a megvásárolt tulajdon címén visszaköveteli többek között ezt a lakást is. Hogy mi lesz Nestorral, azt nem tudni.
A melegedőben találkoztunk Tiborral is, aki elmondta, nem szeretné, ha lefényképeznénk. A gyerekei ne lássák őt így. Nemrégen, egy évvel ezelőtt maradt lakás nélkül, váratlanul. A felesége ugyanis becsapta. Később elveszítette a munkahelyét, így miután nem tudta fizetni a lakbért, az utcára került. Egyik ismerősénél alszik, de amióta nincs fizetése, nem tudja kifizetni a gyerektartást, így a volt felesége nem engedi, hogy lássa a gyerekeit. Ez fáj neki a legjobban. Amióta megnyitották a melegedőt, itt alszik.
– Meleg van. Kapunk reggelit, ebédet és vacsorát. Még munkalehetőség is van. Havat lapátolok 150 dináros órabérért. De talán lesz más munka is – mondja Tibor, aki nővéréhez hasonlóan abban reménykedik, hogy külföldön majd megtalálja a boldogulását. – Amíg ez a melegedő nem nyílt meg, a vasútállomáson húztuk meg magunkat, de a rendőrök nem engedték, hogy ott maradjunk. Én nem panaszkodhatok rájuk, engem nem bántottak. Az viszont biztos, hogy sokkal jobb itt, csak nem nagyon tudok aludni, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen tömegszállásokhoz. Vannak, akik hozzá vannak szokva, megfürdenek, lefekszenek, és fel sem kelnek reggelig. De én nem tudok, jó, ha egy-két órát alszom. Inkább tévézek – foglalja össze melegedőbeli tapasztalatait Tibor.
– Negyvenhat éves vagyok, ki ad nekem munkát? Elvállalok én mindent, csak láthassam a fiaimat. A legidősebb harmadikos, a középső öt-, a legkisebb pedig hároméves. Most havat hányok. Nem sok az a 150 dinár, de hol keres az ember 4 óra alatt 600 dinárt?
Elmesélte, hogy a felesége uzsorakamatra vett fel kölcsönt, aminek a törlesztésére ráment az összes vagyonuk.
– A bíróságon aláírtunk egy nyilatkozatot, hogy a kölcsön felvételekor lemondunk a vagyonunkról, vagyis ha visszafizetjük, az ingatlanunkat visszakapjuk. De a 3,5 ezer euróért 350 eurót törlesztettünk havonta. Szinte mindenünket, még a teheneket is el kellett adnunk. Ekkor egy férfi átvette az adósságunkat, és vásárolt nekünk háziállatot is. Egy ideig vezettük a gazdaságot, de a feleségem összeszűrte a levet ezzel a férfival, és közösen kitettek az utcára – mesélte el Tibor az élete történetét.
Amíg a melegedőben vendégeskedtünk, a szabadkai Szociális Munkaközpont munkatársának kíséretében érkezett meg egy héttagú család is: a szülők öt gyerekkel. Habár van otthonuk, és a szülők megfelelően gondot viselnek a gyerekekről, mégis veszélyeztetettek.
– A közelben lakunk, nem messze az ócskapiactól. Nem is akartunk eljönni, de a plébános mondta, hogy térjünk be ide. Hát itt vagyunk. Igazából van otthonunk meg tüzelőnk is. Én mondtam is a szociális munkásnak, hogy ha egész nap itt maradok a gyerekekkel, akkor a házunk kihűl – mondta Kinčeš Nenad. Fákat metszett egy vállalatnál, de a cég megszűnt, így átment egy másikhoz, ahol betonkockák kiöntésével foglalkoznak. Amióta azonban hideg van, nincs munkája.
– Öt gyerekünk van, négy kislány meg egy kisfiú. Nagyon jó gyerekek, jól tanulnak – tudtuk meg az apukától.
