A minap vált ismertté, hogy az EU és a Nemzetközi Valutaalap másodszor nyújtott – a korábbi 110 milliárdos után most 130 milliárdos – mentőcsomagot Görögországnak, amit persze a görögök nem üdvözöltek kitörő örömmel. Az új miniszterelnökön kívül – akit természetesen azok ültettek a hivatali székébe, akik most eurómilliárdokkal igyekeznek megmenteni a csődtől azt az országot, amelyet korábbi hiteleikkel maguk sodortak az összeomlás szélére – nem akadt hellén-ivadék aki üdvözölte volna a „kegyelmet”. „Ebből a 130 milliárdos támogatásból semmi sem marad Görögországban, ez az összeg már az átutalás pillanatában a korábbi hiteleikért reszkető bankoknál fog kikötni” – mondta a sokat látott görög, miközben a háttérben megcsillant a napsugár az athéni rohamrendőrök plexipajzsán. És igaza volt a démosznak: a világ nagy bankjai most is a pénzük után futnak, mint futottak akkor is, amikor az 1989-es kelet-európai fordulat után könyörtelenül behajtották a volt kommunista országok éppen fölszabadult népének adósságát is. Közben pedig mindenki tudta, hogy a hiteleikkel mekkora szerepet játszottak abban, hogy a kommunista rezsimek oly sok évtizeden át működhettek. Közben Spanyolország minden nagyobb városában tüntetett a lakosság a kilátásba helyezett, göröghöz hasonló uniós mentőcsomag ellen, s a rohamrendőrök brutális föllépése nyomán Valencia utcáin vér folyt. Miért folyt a görögországi demonstrációk után most a spanyol utcákon is vér? Kik azok, akik az elégedetlen lakosok ellen rendőrrohamot vezényelnek? Mennyi az a pénz, ami üzleti köröknek megéri a vérontást?
Magam is megütköztem azon, hogy ezeket a kérdéseket az Európai Unió eljárása kapcsán kell megfogalmaznom. Mi itt a Kárpát-medencében évekkel ezelőtt nem a „terror reményében” közeledtünk az unió intézményeihez. Bár én az első pillanattól kezdve határozottabban aggódtam a szuverenitásunkért, mint a moszkovitákból lett akkori lelkesek, mégsem hittem volna, hogy az eltorzult humánus értékeknek ilyen rettenetes bozótjába vezetnek bennünket. Szabó Zoltán és Cs. Szabó László egykori lelkes olvasójaként ma már látnom kell: Európa már régen nem az, aminek akkor, a hatvanas-hetvenes és talán a nyolcvanas években innen a lágerből látszott. Európa ma már nem a demokrácia hazája, Európa a bankterror kaszárnyája lett – és a pozíciója megtartásáért mindenre képes. A busás kamatokkal kihelyezett hiteleket erőszakkal fogja behajtani, és ebben semmi sem állhatja az útját, ha kell – láthattuk a görög és az olasz példát – kormányokat fog megbuktatni, és nemzeteket fog a nyomorba dönteni. Mert ebben nem az a tragikus, hogy a bankvilág fut a pénze után, hanem az, hogy ha az érdekei ezt úgy kívánják, céljait akár háborúval is eléri. Görögországot most úgy konszolidálják, hogy közben az alkotmánya megváltoztatására is rákényszerítik. És a görög népnek ebbe nem lesz beleszólása, mert ma már a Világbank egyik meghatározó szakembere ül a miniszterelnöki székben!
Az Európai Unió a „Zöld-tyúk” program keretében stresszmentes tojatókat ír elő az uniós tagállamok számára, s az eddigi tyúkfarmok átalakítására – mi sem természetesebb – ő fogja biztosítani a hiteleket. Föltételezem annak a Szlovákiának is, amely Benes-dekrétumok ismételt szentesítésével naponta sérti meg a kisebbségi jogokat, s ahol a nemzeti hovatartozását vállaló, százéves magyar tanítónőt fosztanak meg az állampolgárságáról. Ugye ne higgyem azt, hogy Európának fontosabb a tyúkok lelkivilága, mint a kisebbségek kollektív jogainak a kérdése? Pedig fontosabb! Annak az Európának fontosabb, amelyben Daniel Chon-Benditnek, Göncz Kingának és Tabajdi Csabának – meg valamennyi, a diktatúra felől értelmezett baloldaliság mára már megszottyant bozótharcosának – elképzelései szerint szeretnék alakítani a nemzetek jövőjét. A bankok tehát biztos politikai háttérrel futnak a pénzük után, mert ők már nem azok, akik valaha ismerték a „befektetői kockázat” fogalmát. Ők már fényévnyi távolságra vannak a klasszikus üzleti világtól, ők már a terror hívei. Hogy olykor még a szerelemben is, azt a Világbank bukott elnöke, a slicckirály Stross-Kahn görög hitellel egy napon történt másodszori letartóztatása is bizonyítja. A Klasszikus Európa a múzeumok világába költözött, mai erkölcsi lényegéről pedig mindenki meggyőződhet, aki sorsáért aggódva egy kicsit is a jelenségek mögé lát.
